Önhazugság, hogy „a tanulatlan vidék” segítette hatalomra a Fideszt

2018. április 19. 08:31

Az igazság az, hogy a nagyvárosokban is, a diplomások körében is a Fidesznek volt többsége. Interjú.

2018. április 19. 08:31
Filippov Gábor
HVG

„Április 7-én még sokan elemezték úgy a politikai helyzetet, hogy egy földcsuszamlás sincs kizárva. Nincs önbecsapás a mostani megkérdőjelezhetetlen elemzésekben?

Azért most már ismerjük a számokat. Rengeteg adat áll a rendelkezésünkre, és ezek megdöntöttek számos korábbi feltételezést. Ilyen az, hogy »a tanulatlan vidék« segítette hatalomra a Fideszt. Ez ma az egyik legnagyobb önhazugság. Az igazság az, hogy a nagyvárosokban is, a diplomások körében is a Fidesznek volt relatív vagy akár abszolút többsége. Nyilván nem lehet megúszni a vidéki szervezetépítést, és az eredményen meglátszik, hogy az elmúlt nyolc évben az ellenzék jelenléte a kisebb településeken tovább halványult. De ettől még a várost is megnyerte a Fidesz.

Ami sokak számára mellbevágó volt, az a győzelem mértéke. Ennek is van már racionális magyarázata?

Szerintem igen, kezd összeállni a kép. A Fideszből is származó információk szerint a kormánypárt nem azzal főzött, amije van. Vagyis nem a kétmilliós szavazói táborára épített, mint hittük, hanem intenzíven dolgozott a tábor bővítésén. Tudta, hogy ki az, akit a függelmi viszonyokkal lehet elvinni, ki az, akit lekenyerezéssel, fenyegetéssel vagy kooptálással lehet rávenni a rendszer támogatására. És ezt tökéletesen végig is vitték.

A vidéki tarolás oka egy olyan tudatos szervezetépítés, információgyűjtés és mozgósítás, ami még a Fidesz erőforrásfölényét tekintve is teljesítmény. A választót nem hatotta meg a rasszizmus és a korrupció vádja, de fogékony volt a biztonság ígéretére és a kiszámíthatóságra. És kistelepüléseken persze azt is tudta, mire számíthat a helyi polgármestertől, ha nem »a megfelelő helyre« szavaz.

A pénzek lenyúlását nézheti végig, miközben megvédik például a Jászságot azoktól, akiknek eszükben sincs odamenni.

Közhely, de nem lehet elégszer mondani: az értelmiség, az »elit« másként dekódolja a világ eseményeit, mint a szavazók jó része. Igen, kiröhögtük az épületmakett felavatását és az át nem adott stadion alapkövének a letételét, de ez helyben úgy csapódott le, hogy végre történik valami. Sok településen hallottam, hogy »a Fidesz lehet, hogy lop, de legalább kormányoz, valamit csinál«. A HVG-ben megjelenik, hogy az egész gazdasági fejlődés az uniós forrásokra épül, amelyek mostani elköltési módja felér a jövő eljátszásával. Közben helyben látják az építőmunkásokat, az új térköveket. Azt gondolják, hogy a szocialisták is loptak, de a Fidesz legalább valamit visszaforgat nekik is. Az idegenektől, az ismeretlentől való félelem pedig mélyen bennünk gyökerezik, legyen bármilyen gyomorforgató, ahogy a politika ezt manipulálja és kihasználja. Azt pedig ne felejtsük, hogy magyar politikában az erőnek milyen vonzereje van. És erőt ma egyetlen párt képes mutatni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. április 21. 00:54
Persze lop az összes! De nem mindegy, hogy miből! Van különbség, hogy "roma" felzárkóztatási programból lopnak, aminek úgy sincsen látszatja és haszna vagy térkő programból, amiből akármennyit is lopnak, de a végén csak ott lesz az a térkő, akárki láthatja és van értelme, van haszna.
Akitlosz
2018. április 21. 00:49
"Nyilván nem lehet megúszni a vidéki szervezetépítést, és az eredményen meglátszik, hogy az elmúlt nyolc évben az ellenzék jelenléte a kisebb településeken tovább halványult" Soha nem is voltak ott jelen. A kisebb településeken a politikusok függetlenek. A politikai pártok beérik a városokkal, mert csak ott van sok ellopható közpénz. A falusi korrupcióért nekik már nem éri meg lehajolni.
Akitlosz
2018. április 21. 00:46
Nem kell tanulni ahhoz, hogy valakinek esze legyen. Az iskolákban észt nem osztanak. A diplomákkal lehet ugyan villogni, de sok, nagyon sok diplomás még az általános iskolás tananyagot sem tudja. A múltkor itt egy utca embere videóban egy történésznek sem volt fogalma az arab számok mibenlétéről.
Akitlosz
2018. április 21. 00:43
"Önhazugság" Ez szép szó. Eddig még soha nem hallottam. A jó magyar holtig bővíti a szókincsét. Bár mit is jelent ez az önhazugság?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!