A többség (kényszerítő) ereje

„Sokan voltak szombaton a tüntetésen, ami erőt és bizakodást adhat az embereknek. Az viszont, hogy innen merre lépünk tovább, komoly megfontolásra érdemes. Mert nagyon nem mindegy, hogy egy ekkora tömeg erejét milyen irányba tereljük.

Egy tüntetésnek több funkciója is lehet. Kifejezhet elégedetlenséget, lezárhat egy korszakot, mutathat egy új irányt. Ez a tüntetés leginkább azért lett ekkora, mert elégedetlenségből volt annyi a magyar társadalom egy részében, hogy százezer embernél is több egy időben utcára vonuljon. És nem csak Budapesten, de vidéken és külföldön is voltak megmozdulások. Az elégedetlenség tehát látható és érezhető, és jól megfogalmazható oka van: sok ember nem elégedett a választás végeredményével, sokan úgy érzik, hogy a Fidesz-KDNP kormány nem az ő kormányuk, nem értük dolgozik, nem szolgálja a közt.

Tiszta sor.

De mi van a legfőbb követeléssel? A tüntetésen sok minden elhangzott, de egy dolgot fontos kiemelni. A felszólalók közül többen is új választást követeltek. Van-e értelme és létjogosultsága egy ilyen pillanatban új választásokat követelni? Szerintem nincs. Sőt, szerintem hiba.

Egyrészt egy héttel a választás után még bőven nem látunk tisztán, nagy a sokk, sok gyászmunkát kell még sokaknak elvégezniük, ebben a helyzetben pedig iszonyatosan fontos volt, hogy emberek egy helyre gyűlhessenek és levezessék a feszültséget, kiadják magukból a kétségbeesést, kifejezhessék egymás iránt is a szolidaritásukat. Ilyenkor valóban fontos (főleg, ha a szervezők rögtön a tüntetésen meghirdetnek egy következő demonstrációt), hogy legyen valami értelmes kicsengése is a megmozdulásnak, hogy az emberek azt érezzék, van mire várniuk, van miért dolgozniuk a következő eseményig, legyen valami cél, amit el kell érni. Ám egy új választás követelése nem ilyen cél. Egyrészt épp azért, mert az elmúlt egy hétben nemhogy nem lett tisztább a kép, de rengeteg új kérdés merült fel, amelyekre nincs válaszunk. Nincsenek meg az alapvető feltételei annak, hogy egyáltalán egy irányba kezdődjön el a gondolkodás. Nincs alap (mozgalom, párt, kezdeményezés), amire alapozva ezt a tömeget mozgatni lehet.

A szombati tüntetésen a szélsőbaltól a szélsőjobbig együtt masírozott egy csomó ember, ami tényleg nagyszerű dolog. De pont amiatt, hogy az elégedetlenség ilyen széleskörű, valójában nem feltételezhetjük azt, hogy ezek az emberek ugyanolyan eszközökkel és ugyanolyan irányba változtatnának Magyarország sorsán. Így viszont az sem teljesen egyértelmű, hogy valójában ez a tömeg mit akar a kormány ellenében.

Első lépésként ezeket az embereket közös platformra kéne emelni. Ez lehet, hogy egy már létező mozgalom vagy párt terepe, de az is lehet, hogy egy teljesen új formáció szükséges hozzá. Ha azonban valóban demokratikus értékek mentén akarjuk kifejezni az elégedetlenségünket, és tenni bármit, akkor ezt a munkát nem lehet megspórolni. Amennyiben ez a lépés kimarad, a tömeg óhatatlanul elaprózódik, a tüntetések ereje megkopik, ahogy a hatalom ignorálja őket, és anélkül múlnak ki, hogy bármilyen érdemi eredményt fel tudnának mutatni. 2010 óta több hasonló esetet is láttunk, szóval ezt nem is kell ragozni.

Ami viszont ennél is problematikusabb, az a megnevezett cél, az új választások hangoztatása.

Demokráciát és jogállamot követelünk évek óta, amikor utcára vonulunk.
Ebben a kontextusban óriási önellentmondás most, amikor olyan végeredménye született a választásoknak, amelyet ellenzékiként nehezen élünk meg, új választást követelni.

Nem demokratikus. Nem méltó ahhoz az eszmeiséghez, amit például a baloldal képviselni hivatott.”