Belga lap: Orbán ellenségei a muzulmánok, a feketék, a zsidók, a melegek

2018. április 15. 16:53

A Le Soir nevű belga lap szerint olyan szellemű oktatás tér vissza Magyarországon, amely szerint a nőknek meg kell alázkodniuk, emellett a rasszizmus és az antiszemitizmus is visszatérőben van az országban. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung szerint viszont Orbán egyértelmű demokratikus felhatalmazást kapott a folytatásra.

2018. április 15. 16:53

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív vasárnapi német lap Feudális Magyarország címmel közölt kommentárt, amelyben kiemelték, hogy Orbán Viktor „egyértelmű demokratikus felhatalmazást kapott a kormányzás folytatására”.

FAS: Nagyképű a vidékiek leostobázása

Az ellenzéket ugyan hátrányos helyzetbe hozta a kormánypárt „túlhatalma” a sajtó és a pénzügyek területén, a kétharmados többség pedig a választási rendszer sajátosságaiból adódik, „de a választás szabad volt, és a választók 49 százaléka Orbánra szavazott”.

Szembeötlő a Fidesz nagy támogatottsága vidéken, amire az a bevett magyarázat, hogy a kormányközeli médiából „szűretlenül és zavartalanul zuhogott a propaganda az emberekre”, akik vidéken és a kisvárosokban „visszamaradottak és nem eléggé képzettek, ezért fogékonyak a nemzeti és idegenellenes lózungokra”.

Ez a magyarázat azonban „nagyképű”, és nem ragadja meg a lényeget – emelte ki a FAS, kifejtve, hogy „a puszta mélyén is tud olvasni a legtöbb ember, és hozzáfér az internethez”. A Fidesz vidéki sikerének magyarázatához a „függőségi-, és kliensviszonyokat” kell vizsgálni.

A párt az utóbbi nyolc évben sok embert juttatott előnyökhöz, és ezeket Orbánnak tulajdonítják, a hátrányokat viszont Soros Györgyre, „Brüsszelre vagy a migránsokra kenik”. Újraosztották a dohányárusítási jogokat és állami földeket, sok embert közvetve vagy közvetlenül az állam foglalkoztat, az üzemeknek pedig abból kell kiindulniuk, hogy jó viszonyt kell ápolni a „fideszes hatalmasságokkal”, különben előfordulhat, hogy a megszokottnál alaposabb adóellenőrzés következik. Vagy ott van az az „otromba, de hatásos trükk”, hogy egy törvénnyel csökkentik az energia árát, és a szolgáltatókat kötelezik, hogy a számlán tüntessék fel, hogy „a fogyasztó mekkora engedményt köszönhet a kormánynak” – fejtette ki a FAS.

Mint írták, bírálók szerint „egyfajta modern feudális rendszer” alakult ki. Hangsúlyozták: a stabil kormányzáshoz Orbánnak elég, ha minden második ember gondolja azt, hogy a rendszer kedvezményezettjei közé tartozik.

Le Soir: A nőknek meg kell alázkodniuk Magyarországon

A Le Soir című belga napilap véleménycikke szerint Magyarországon, ahol Orbán Viktor választási kampányát a bevándorlók elutasítására összpontosította, veszélyben van a jogállamiság. A cikk szerzője, Vincent Engel szerint Orbán győzelme aggodalomra ad okot azok számára, akik egyre nehezebben tudják csak megvédeni a jogállamiságot és azokat az értékeket, amelyekre az európai kultúra és társadalmak épültek.

Orbán szinte kizárólag a bevándorlás elutasításával és a hagyományos társadalmi értékekre való visszatéréssel kampányolt. Azokkal az értékekkel, ahol a család központi helyet tölt be, ahol a nők feladata a gyermekek nevelésének ősi szerepére korlátozódik. Orbán hivatalba lépése óta lehetetlen a magyar gyermekeknek megismerkedniük gender elmélettel. Olyan szellemű oktatás tér vissza Magyarországon, amely szerint a férfiak dominálnak, és a nőknek meg kell alázkodniuk – írta.

A magyar miniszterelnök emellett támadni kezdte a sajtószabadságot, és várhatóan ezt fokozni fogja – vélekedett Engel. Orbán bejelentette, hogy bármit megtenne azért, hogy korlátozza a nem kormányzati szervezetek tevékenységét, egyebek mellett azért, hogy megszabadulhasson ellenségétől, Soros Györgytől, akinek a szabad gondolatokat védő bástyáját jelenti a Budapesten működő Közép-európai Egyetem (CEU) – írta a belga lap szerzője.

Engel kifejtette: Orbán másik ellensége az idegenek. Színükkel, vallásukkal, szexuális és filozófiai hovatartozásaikkal, azaz a muzulmánok, a feketék, a zsidók, a homoszexuálisok. Más szóval, Magyarországon a rasszizmus és az antiszemitizmus visszatérőben van. A probléma nem a külföldiekben keresendő: az érintett lakosság rossz közérzetéért olyan politikusok a felelősek, akik a tűzzel és az érzelmekkel játszanak, hogy apránként egyre nagyobb győzelmet biztosítsanak maguknak, megsemmisítve a demokráciát – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2018. április 16. 10:32
A lap kifelejtette, hogy Magyarországon verik az ellenzéket. Az igaz, hogy egy elvtárstól jött a pofon, de erről is az Orbán tehet.
fogas paduc
2018. április 16. 09:25
A lap nem írta meg a teljes valóságot. Pl Magyarországon nem csak verik a nőket, de akár meg is eszik, de csak a molettebbeket. A gyerekeket a falhoz csapkodják, és felgyújtják a zsinagógákat. A Heller néni korú hölgyeket úgyszintén.
Vakfolt
2018. április 16. 08:37
Ezek még annyira sem jók, mint az aldis újság, azon legalább lehet krumplit pucolni.
antioxi
2018. április 16. 08:18
"A nőknek meg kell alázkodniuk Magyarországon" Ja, amikor mélyen előre hajolnak-:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!