Akik embermentők voltak a sötét időkben

A holokauszt során zsidókat mentő nem-zsidók történetét 1953 óra vizsgálja a jeruzsálemi Jad Vasem múzeum, amely 1963 óta osztja ki a Világ Igaza (héberül chaszid umot ha’olam, kb. „világ népeinek szentje”) kitüntetéseket.

A kitüntetéshez számos feltételnek kell megfelelni, többek között olyan embermentőket tüntetnek csak ki, akik nem fogadtak el anyagi juttatást segítségükért cserébe.

Akik felismerték a veszélyt

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban csütörtökön újabb kitüntetéseket adtak át magyar embermentők leszármazottainak. Az átadó ceremóniát Szita Szabolcs történész, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely igazgatója nyitotta meg beszédével, melyben úgy fogalmazott, hogy a második világháború során minden választás elé került Európában. A „korszellemet” ekkor a zsidóellenesség jelentette, és akadtak is, akik képesek voltak felismerni a veszélyt. „Számos nagy gondolkodó kiáltott fel: Európa, vigyázz!”

Szita szerint a zsidóság ekkor védtelen volt, mert nem rendelkezett saját állammal, nem volt önálló kormánya, hadserege. Ennek következtében „hatmillió zsidót tettek tönkre”, és „óriási dolog volt”, ha akadtak, akik emberiességből segítettek az üldözött zsidókon. Ők „szent emberek voltak”, akiknek „áldozatos cselekvése mindannyiunk számára fontos”. „Igaz emberek voltak, örökké Igazak maradnak”.

Ezt követően Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt. Magyar elmondása szerint „minden keresztény, polgári értékrend talaján álló magyar család szíve mélyén hordozza a zsidó honfitársaink elvesztésében érzett mély fájdalmát”. Nem csak a „feldolgozhatatlan emberi szenvedésről” van szó, de „maró élességgel hasít belénk annak felismerése”, hogy a magyar zsidóság jelentős részének elvesztésével szellemi, kulturális, gazdasági és demográfiai veszteség is érte a magyar nemzetet. Magyar államtitkár szerint nem csak „osztozunk zsidó testvéreinkkel a fájdalomban”, de az „állam és személyes eszközeink teljes súlyával” meg is kell védeni a zsidó közösséget. Ez a védelem ma főleg egy „külső veszélyforrás elleni védelem”, mely mára számos európai ország zsidó közösségét fenyegeti. „Az iszlám antiszemitizmus tombolása nem érte, nem érheti és a vasárnapi választói felhatalmazásnak köszönhetően nem is fogja elérni a magyar zsidóságot” – jelentette ki Magyar.

Második kiemelt feladatként az áldozatok emlékének méltó őrzését emelte ki az államtitkár. Mint vélte, a tárgyai emlékek – temetők, imaházak – pusztulását meg kell akadályozni, mert különben „az áldozatok emlékéhez méltatlanok vagyunk”. „A feladat hatalmas”, mondta Magyar, de „a munkát elvégezzük”. Beszédét dédapjának személyes példájával zárta, aki lelkészként felszólalt közösségének kikeresztelkedett zsidó származású tagjaiért 1944 tavaszán.

A jobb jövőért

A harmadik beszédet Joszi Amrani, Izrael állam nagykövete tartotta. Mint mondta, az 1930-as évek a „fasizmus és antiszemitizmus hajnala” voltak, mely időszakban a németek és „számos kollaboráns” a zsidóság elpusztítására tört. Az embermentők száma igen alacsony volt, és ezért ez a nap az emlékezés napja is. Amrani beszédében kiemelte, hogy Budapesten ma virágzó zsidó életet, zsinagógákat lehet találni, ám a város egyben gyilkosságok és erőltetett menetek helyszíne is. Amrani szerint Izrael létrejötte a zsidóság biztonságának garanciája is: „Már sokat írtak és mondtak a holokauszt tanulságáról. Természetes, hogy különféle tanulságokat vontak le az emberiség történelmének e szörnyű fejezetéről, a népem, a zsidó nép életének e rémisztő időszakáról. Ahogy ezen elmélkedem, ahogy visszatekintünk a történelemre, a szuverenitás értékére és lényegére emlékezem, hiszen Izrael alapításának 70. évfordulóját ünnepli. Emlékeztet a függetlenség fontosságára, az önállóságra, és arra, hogy népünk biztonságos otthonra talált, Izrael földjén.”

Amrani szembeállította a következő nemzedékek jobb jövője elérésének célját – azaz egy diszkriminációtól és gyűlölettől mentes világ – az emberiesség huszonegyedik században tapasztalható csődjével. Mint vélte, a menekültek sorsa, illetve a szíriaiak szenvedések a polgárháború során, és saját kormányuk támadásai alatt „emlékeztet saját erkölcsi kötelességeinkre és hiányosságainkra”. Amrani beszédében tisztázta, hogy a holokauszt a németek és csatlósaik által elkövetett népirtás volt, melynek történelmi jelentősége kiemelkedik, s melyhez véleménye szerint semmi más nem fogható. Azok, akik akkor a passzivitás viselkedését választották, ugyanúgy nem változtathatták meg a valóságot, mint azok, akik ma újraírnák a történelmet. A megfelelő konklúziókat tehát le kell vonni: „Kötelességünk jobb és biztonságosabb hellyé tenni a világot”.

Embermentők kitüntetése

A rendezvényen három posztumusz kitüntetést adtak át. Az elsőt Markos György és felesége, Mária kapták meg. Markos vezető gépészként dolgozott a mohácsi téglagyárban, amelyet mindenki „Rosenthal gyárnak” nevezett annak zsidó tulajdonosa miatt. A gyárat a keresztény Tóth Dezső vezette, akinek felesége Rosenthal Rozsda Erzsébet volt. 1944-ben Markos pincéjében bújtatta Rosenthal Rozsda Erzsébetet és két kislányát. A háború után Markost bíróság elé állították a németekkel való együttműködés vádjával, ám végül minden vádpont alól felmentették, hiszen bebizonyosodott, hogy ennek éppen az ellenkezője volt igaz. Markos György és feleségének kitüntetését ifj. Markos György vette át.

A következő embermentő Paulik Ferencné Szigeti Julianna volt, aki Weisz Hugót, feleségét Irmát, illetve gyermekeiket mentette meg. Weisz Hugó adminisztrátor volt a háború alatt Paulik Ferenc és felesége bőrkabát-műhelyében, és a zsidótörvény ellenére is állásában maradhatott. A németek 1944 márciusi bevonulását követően az SS a parancsnokságot a budapesti műhellyel szomszédos utcában állították fel. Weisz Hugó emlékei szerint a német tisztek többször is bejöttek a műhelybe, hogy bőrkabátokat szerezzenek. Paulik segített Weiszéknek Dohány utcai lakásukba költözni, amely bőrraktárként szolgált. A zsidó család lakhelyét titokban tartották, az ételt pedig textíliákba csomagolva szállították számukra. Paulik Ferencné posztumusz kitüntetését unokái, Bessenyeyné Paulik Edit és Paulik Walther Krisztina vették át.

Végül Sipkovszky Kálmán és felesége, Rozália kitüntetését adták át, akik Bleyer (Barlai) Jenőt és feleségét, valamint gyermekeit mentették meg. Sipkovszky búvóhelyet épített házának padlásán, ahol a Bleyer-Barlai családot bújtatta, és élelmezte is őket. A szövetségesek bombázásai miatt azonban a padlás veszélyessé vált, így Sipkovszky előkészítette a társasház mosókonyháját. Az ablakokat homokzsákkal torlaszolta el, és a családot pedig átvitte az új búvóhelyre. Egy bizonyos ponton a nyilasok tudomást szereztek a bujkáló családról, amiért véresre verték Sipkovszkyt gyermekei előtt. A kitüntetést Sipkovszky lánya, Farkas Ferencné vette át.

A rendezvényt a magyar és az izraeli himnusz zárta. A Világ Igaza kitüntetést 2015. január 1-éig összesen 25 685 kitüntetést ítéltek oda, ebből 823-at magyar állampolgároknak.

A magyarországi embermentők adatbázisa online is elérhető.