Gidófalvy Lajos – főhadnagy a sötétségben

A Magyar Hősök-sorozatunk eddigi írásait itt olvashatják.

***

Magyarország történetének egyik legtragikusabb éve volt 1944, amely a német megszállással, a deportálásokkal és az ország hadszíntérré változásával kezdődött, majd a „kiugrási” kísérlet kudarcával és a nyilas puccsal folytatódott. Lakatos Géza miniszterelnök akaratlanul is megfogta a lényeget, amikor október 15-ét „teljes sötétbe ugrásként” jellemezte. De voltak, akik ebben a sötétségben is vállalták, hogy szembeszegülnek, és életekért küzdenek. Köztük volt Gidófalvy Lajos, az angyalföldi leventekörzet parancsnoka is, aki alakulatát az embermentés és a fegyveres ellenállás szolgálatába állította.

Gidófalvy Lajos a Székelyudvarhely közelében fekvő Bögözön született 1901-ben, újév napján. Marosvásárhelyen érettségizett, majd tanulmányait Budapesten folytatta. 1927–1932 között teljesített először katonai szolgálatot, ezt követően a civil életben helyezkedett el. 1938-ban lett újra a honvédség tagja, 1940-ben tartalékos hadnagyi, 1942-ben főhadnagyi rendfokozatot kapott. 1943-ban Nemzetvédelmi Kereszttel tüntették ki.

Határozott náciellenes nézeteket vallott,

aminek több ízben hangot is adott. Egyszer fejéhez vágták, hogy magyar tiszt így nem nyilvánulhat meg, mire azzal felelt: „Én magyar vagyok, azért beszélek így. Semmi közünk ehhez a háborúhoz”.

Cselekedetei ezen hozzáállást tükrözik. 1939-ben, Lengyelország német és szovjet lerohanása után részt vett a lengyel menekültek támogatásában, de barátai, erdélyi ismerősei is mindig számíthattak a segítségére.

Egyik barátja, Farkas András szerint 1942 telén, az újvidéki razzia idején a helyszínre utazott, hogy Farkas családján és más fogvatartottakon segítsen: „Kérésemre Gidófalvy velem jött, és az ott lakó leányomon kívül másokat is kimentett.” Ugyanebben az évben hadbíróság elé állították, mert összeköttetéseit felhasználva közbenjárt egy hontalannak nyilvánított marosvásárhelyi zsidó órásmester állampolgársági ügyében. Egy hónapos házi fogság után „bűncselekményét” meggondolatlanságból elkövetett tettnek minősítették. 

1944 őszén az angyalföldi leventekörzet parancsnokaként megbízták a XIII. kerületi nemzetőregység megalakításával. Mivel a nemzetőrséget a nyilas hatalom megbízhatatlannak tartotta, november elején átszervezésükkel létrehozták a honvéd kisegítő karhatalmi alakulatokat (KISKA). Az így felállított XIII/1. KISKA-zászlóalj vezetője azonban Gidófalvy Lajos maradt, aki titokban éppen ellentétes célok megvalósítására készült. Az alakulat központja a Vilmos főherceg laktanyában volt.

A főhadnagy kapcsolatai az ellenállás legfontosabb csoportjaitól (így többek között a Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságától) kezdve a vöröskereszteseken és a KISKA-zászlóaljakon át a kommunista újpesti „partizánokig” terjedtek. Céljuk az emberi életek mentésén túl az lett volna, hogy egy felkelés kirobbantásával és a szovjet csapatok előtti frontszakaszok megnyitásával megmentsék a fővárost a pusztító ostromtól, azzal a halvány reménnyel, hogy bizonyos városrészeket magyar karhatalom tarthat majd ellenőrzés alatt. 

A zászlóalj novemberben 690, december végére 1200 főt számlált, és a velük érintkezésben állókkal együtt elérték az 1500 főt is. 

Bár gondosan ügyeltek a lebukás elkerülésére, az egység hangulatában az abszurd humor is jelen volt: ki hitte volna korábban, hogy a Horthy Miklós katonája vagyok kezdetű nótát egyszer tüntetésképp fogják harsogni egy laktanyaudvaron? Visszaemlékezők szerint, amikor a vonakodó egységet kötelezték, hogy esküt tegyenek Szálasira, a laktanyába kiszállt nyilasok háta mögött álló Gidófalvy a szöveget kénytelen-kelletlen ismétlő fiúknak ökölbe szorított kezét lengetve mutatta: „lófenét”.

A zászlóalj állandó veszély közepette mentette a menthetőt. Papírokkal látták el az üldözötteket; a káposztásmegyeri vízműnél, az elektromos műveknél, a gyárakban és a főbb közlekedési csomópontokon őrséget állítottak a rombolások megakadályozására. A robbanószerkezetek leszerelésével gátolták meg a Nyugati pályaudvarnál levő Ferdinánd híd és az akkori Aréna útnál levő „százlábú híd” felrobbantását. 

Karácsonykor, amikor a Vöröskereszt védelme alatt álló több mint ezer felnőtt és gyerek számára menedéket nyújtó Vilma királynő úti gyermekotthont nyilasok támadták meg, a zászlóalj egy közelben állomásozó csoportja sietett a segítségükre. Ezután állandóan őrizték az épületet, s többször vívtak tűzharcot a visszatérő nyilasokkal.

még a Hűség Házából is. Ha alkalom nyílt rá, rajtaütöttek a felfegyverzett pártszolgálatosokon, kézigránátokkal és golyózáporral vették tűz alá a Petneházy utcai „nyilasházat”. A Tarnay réten megtámadtak és működésképtelenné tettek egy német légvédelmi üteget. Ugyanakkor Gidófalvy óvott az idő előtti, kockázatos fegyveres akcióktól. Ahogy egyik századparancsnoka fogalmazott: „Könnyebb két-három nyilast lelőni, mint emberek százait hónapokon át bújtatni”.

Az egyre szaporodó összetűzések, feljelentések és a fokozott gyanakvás nyomán 1945. január 8-án hajnalban csendőrök és fegyveres pártszolgálatosok csaptak le a Vilmos laktanyára. Mintegy 120-150 embert letartóztattak, és az Andrássy út 60-ba vitték őket. Aki tudott, menekült, és voltak, akik a korábban hozott biztonsági intézkedéseknek köszönhetően nem tartózkodtak a helyszínen. 

Gidófalvy elkerülte az őrizetbe vételt, ám a források utoljára 1945. január 10-én említik a nevét. Sorsát ettől a pillanataitól kezdve homály fedi.

Eltűnéséről és halála feltételezett körülményeiről számos találgatás látott napvilágot. A zászlóalj felszámolása után társaival azt tervezték, hogy átjutnak a fronton a szovjetekhez. Vannak, akik úgy vélik, ekkor esett el vagy veszett nyoma. Más források szerint nem került sor a kísérletre, mert nem jelent meg a megbeszélt találkozóhelyen. Egyes visszaemlékezések arra engednek következtetni, hogy Gidófalvy és bajtársai megkísérelték megmenteni a robbantásra előkészített Erzsébet hidat, és az akció közben vesztették életüket.

Bárhogyan is alakult a főhadnagy sorsa, bátorsága vitán felül áll, amelyre érdemes újra és újra rávilágítani.

A sorozat a Nemzeti Emlékezet Bizottságának segítségével készül.