A kisgazdák visszalépéséért is fizetett volna a Jobbik

2018. március 25. 09:01

A Jobbik a kisgazdák központi irodájának rezsijét, valamint jogászaik munkadíját is fizette volna. Egyetlen feltételük volt: a kisgazda jelöltek lépjenek vissza a Jobbik javára. A kisgazda jelöltek nem lépnek vissza, inkább feljelentést tesznek választási bűncselekmény miatt.

2018. március 25. 09:01
Kereki Gergő
Kereki Gergő

Egy Mandiner birtokába jutott dokumentum igazolja, hogy megfelel a valóságnak Paulina László, a Kisgazdapárt alelnökének azon állítása, miszerint a Jobbik különféle anyagi juttatásokat ajánlott fel a kisgazdajelöltek visszalépéséért cserébe. 

Paulina László erről a TV2 Tények című műsorában számolt be, azonban az ezt alátámasztó dokumentumot a műsorból még nem lehetett megismerni.

A Mandiner birtokába jutott „Vállalások a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről az FKgP irányába” című dokumentum azonban alátámasztja Paulina állításainak tényszerűségét. A dokumentumban az áll, hogy a Jobbik a választási eredménytől függetlenül vállalja, hogy „finanszírozza 2 jogász munkadíját (a Jobbik Jogi Osztályának díjszabási táblázata alapján)”, valamint vállalja azt is, hogy fizeti a kisgazdák budapesti irodájának rezsiköltéségét.

A dokumentum végén szereplő záradékban azonban a Jobbik feltételhez köti az említett anyagi juttatásokat. A záradék szerint csak akkor lépnek hatályba a Jobbik vállalásai, ha a kisgazdák visszaléptetik jelöltjeiket a Jobbik javára az országgyűlési választást megelőzően. 

A dokumentumot Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója írta alá, valamint tanúként hitelesítette Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője és Balogh Károly, az FKgP elnöke. A dokumentum hitelességét Staudt Gábor egy e-mailben elismerte. A dokumentum hitelességét erősíti az is, ha összehasonlítjuk a dokumentumot aláíró jobbikos politikusok aláírásait az országgyűlési képviselői vagyonnyilatkozatukon szereplő aláírásokkal. Jól látható az egyezés.



Staudt Gábor képviselői vagyonnyilatkozatának aláírása (felül) és a dokumentumon szereplő aláírás (alul)



 

Szabó Gábor képviselői vagyonnyilatkozatának aláírása (felül) és a dokumentumon szereplő aláírás (alul)

A kisgazdapártnak tíz állva maradt jelöltje van, portálunknak szombat délután mind a tíz jelölt azt nyilatkozta, hogy nem szándékozik visszalépni a Jobbik javára, sőt felháborítja őket az, hogy Balogh Károly, a párt elnöke szerintük eladta a pártot „bagóért” a Jobbiknak. Márkus János, az FKgP országos főtitkára a közösségi oldalán is üzent Baloghnak, amikor úgy fogalmazott, hogy „a Haza és a Független Kisgazdapárt NEM eladó! A Kisgazda országgyűlési képviselő jelöltek nem rabszolgák, nem lehet Őket eladni.”

De felháborodott Engelmann József kisgazda politikus is, aki úgy fogalmazott, hogy „Balogh Károly, a párt 'képviselője' bagóért eladta a Kisgazdapártot a Jobbiknak!”

Az állva maradt kisgazda jelöltekkel szombaton délután egy közös nyilatkozatot is kiadtak, amelyben bejelentik, hogy nem lépnek vissza egyetlen párt javára sem, és ahogy fogalmaztak: „az Isten, Haza, Család értékrenddel összeegyezhetetlen számunkra, hogy anyagi javakért akartak bennünket eladni.”

Márkus János kisgazda politikus portálunknak elmondta, hogy kedden választási csalás gyanúja miatt feljelentést fognak tenni.

Balogh Károly, az FKgP elnöke kérdésünkre azt válaszolta, hogy a Jobbik csak azt vállalta, hogy segítséget nyújt az FKgP-t ért igazságtalanságok kiküszöböléséhez, de szerinte ez nem áll összefüggésben azzal, hogy az FKgP visszalépteti jelöltjeit a Jobbik javára.

A Jobbik nem először keveredik botrányba a választási visszaléptetésekkel kapcsolatban. Alig egy hete került nyilvánosságra az a hangfelvétel, amelyen Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője az LMP jelöltjének pénzt ajánl a visszalépésért cserében.

Az ügyben megkerestük a Jobbikot is. Azt szerettük volna tudni, hogy valóban létezik-e olyan dokumentum, amelyben a Jobbik anyagi juttatásokat ajánlott fel a kisgazdajelöltek visszalépéséért, valamint azt, hogy honnan van a Jobbiknak pénze arra, hogy ellenzéki jelöltek visszaléptetését, ellenzéki pártok irodáinak fenntartását és jogászainak munkadíját finanszírozni tudja.

Cikkünk megjelenéséig kérdéseinkre nem válaszoltak.

Összesen 332 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2018. március 26. 15:03
Ki ez az arab üzletember ott a képen?
antioxi
2018. március 26. 14:14
Vona cica szarba lépett
teljesenertelmetlen
2018. március 26. 09:18
Ez az ember egyre jobban hasonlít egy elborult dzsihadistához!
rajgy
2018. március 26. 09:03
Egy normális országban a pártok bemutatják programjaikat, hogy tudjon a választó dönteni. Egy NEM normális országban pedig csak hazugságokat szórnak a többi pártra, odavetik állampolgárukat a világ liberális söpredékének, és még a saját népük jóhíre sem szent nekik. Magyar operatőrnő koncepciós pere: A lány a tumultusban: https://youtu.be/qM80JrXgsuA A szír apa bukfence: https://youtu.be/zHtLUe_rCtM?t=2m49s (Hazai pártok a magyar nép jóhíre ELLEN! Egyiknek sem állt érdekében kiállni a meghurcolt nő mellett.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!