A Szex és New York sztárja indul New York állam kormányzói tisztségéért

2018. március 20. 11:42

Ha Cynthia Nixont megválasztják, ő lesz New York állam első női kormányzója.

2018. március 20. 11:42

Cynthia Nixon, a Szex és New York című sorozat egykori sztárja hétfőn bejelentette, indul New York állam kormányzói tisztségéért – írta a BBC hírportálja.

Az 51 éves amerikai színésznőről, aki Miranda Hobbsot játszotta a népszerű sorozatban és annak filmes folytatásaiban, régóta rebesgetik, hogy szeretne az állam kormányzója lenni.

Nixon, aki korábban maga is utalt arra, hogy „mérlegeli az indulás lehetőségét”, még sosem viselt választott tisztséget.

Kampányindító videójában azt mondta: „Szeretem New Yorkot. Sose akartam máshol élni, de van, aminek meg kell változnia”.

Az utóbbi években aktivistaként is tevékenykedő színésznő régóta szót emel a jó minőségű állami oktatásért. „Büszke vagyok, hogy állami iskolában végeztem és arra is, hogy a gyerekeim oda járnak. Olyan lehetőségeket kaptunk, amilyenekhez a New York-i gyerekek többsége ma nem jut hozzá” – hangzott el a kampányvideóban.

Ha Nixont megválasztják, ő lesz New York állam első női kormányzója. Jelenleg Andrew Cuomo a kormányzó, és a demokrata párti politikus várhatóan újraindul a tisztségért a novemberi választáson.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bajuszkirály
2018. március 22. 14:34
Most éppen homoszexuálisnak vallja magát, amivel kiszolgálja a jelenleg aktuális álszent politikai mainstreamet és arra számít szerencsétlen, hogy emiatt komoly pozitív diszkriminációban részesülhet. Emberfeletti teljesítmény bájologni egy bugyuta amerikai szappanoperában és felvállalni, hogy kivel fekszik az ágyba. Ez vár ránk is, ha tovább romboljuk az oktatást és a kultúránkat.
orion
2018. március 21. 01:51
Azon kevesek közé tartozom, akik nem nézték a sorozatot. Hosszas kapacitálás után bele-bele néztem azért néhány alkalommal Volt benne lófejű okostojás, fehérmájú dög, ostoba szépelgő meg ez a Miranda, aki ezerszer jobban idegesített, mint a másik három együttvéve. A sok perverz tuti megszavazza.
brekker
2018. március 20. 19:41
Le kell menni a metróba, és megkérdezni az embereket! Akkor a siker nem marad el.
tóth mária
2018. március 20. 16:58
Jajjj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!