Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szakértő: A tüntetések még nem érték el a kritikus tömeget Szlovákiában

2018. március 19. 09:41

Ugrósdy Márton szerint egyelőre nem érték el az előrehozott választások kiírásához szükséges kritikus tömeget a szlovákiai tüntetések.

2018. március 19. 09:41

Egyelőre nem érték el az előrehozott választások kiírásához szükséges kritikus tömeget a szlovákiai tüntetések – jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet helyettes vezetője hétfőn, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Ugrósdy Márton közölte: főként fiatalok, értelmiségiek, a politikailag aktív nagyvárosi lakosság követeli a választások kiírását. Ugyanakkor a Robert Fico volt miniszterelnök törzsszavazóinak számító idősebb vidékiek egyelőre nem kapcsolódtak be a mozgalomba. Úgy tűnik, hogy a három kormánypárt – az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Most-Híd – egyezségre jutott Fico lemondása után a kormányzás folytatásáról – mondta a szakértő.

A Boros Bánk Levente Médianéző igazgatója szerint a mostani szlovákiai helyzet leginkább a korábbi romániaira emlékeztet, mert ott is korrupcióval vádoltak meg több kormányt és politikust „furcsa, alulról jövő kezdeményezésként”, amibe többen belebuktak. A szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában úgy fogalmazott, hogy Romániában permanens válságról lehet beszélni, és akár Szlovákia is eljuthat erre a pontra. A szakértő kérdésnek nevezte, hogy Andrej Kiska államfő meg akarja-e egyáltalán szilárdítani a belpolitikai helyzetet. Eddig egészen stabilan működött a szlovák rendszer – jegyezte meg.

A belpolitikai válság azután bontakozott ki Szlovákiában, hogy február végén - a rendőrség feltételezése szerint vélhetően munkájával összefüggésben - élettársával együtt meggyilkolták Ján Kuciak tényfeltáró újságírót. Azóta lemondott posztjáról a belügyminiszter és Robert Fico miniszterelnök is.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A teremburáját
2018. március 19. 13:09
Johaniss = Kiska, román ellenzék=szlovák ellenzéke= libsi banda. Cél ugyanaz: destabilizáció!
pitypang1125
2018. március 19. 13:03
Minél több a párt annál nagyobb a káosz!
Megtalálta
2018. március 19. 12:28
Tényleg furcsa, hogy ilyen könnyedén instabillá vált a szlovák politikai szféra. Persze ez gondolom köszönhető többek közt ennek a furcsa koalíciónak is. Mindenesetre az újságíró meggyilkolása és Fico kormánya közt én nem igazán tudtam ok-okozatot meghúzni. Kicsit emlékeztet a metoo kampányra a dolog. Derült égből villámcsapás.
buckafej
2018. március 19. 11:18
Sajnálom szegény újságírót és a párját. De tavaly voltak választások, és mintha inkább arról szólna már a dolog, hogy az akkori vesztesek most akarnak javítani. Ami persze nem lenne Gyuri bá ellenére sem, hátha sikerül egy migránskompatibilisebb kormányt találni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!