Korniss Péter kiállítás nyílik Bukarestben

2018. március 19. 10:22

A kolozsvári születésű művésznek legutóbb 1999-ben volt kiállítása Romániában.

2018. március 19. 10:22

Két kiállításon mutatják be Bukarestben Korniss Péter fotóit, aki csaknem két évtized után tér vissza a román fővárosba – közölte csütörtökön a Balassi Intézet bukaresti központja. Az egyik tárlat március 20-án nyílik a bukaresti Balassi Intézetben, ahol Korniss Péter hatvanas-hetvenes években készült, a hagyományos paraszti világot bemutató fotói lesznek láthatók.

Két nappal később, csütörtökön a Román Nemzeti Szépművészeti Múzeum Kretzulescu termeiben Folyamatos emlékezet címmel nyílik a kornissi életművet új összefüggések mentén bemutató másik tárlat. Emblematikus képei egyéni narratívák sorába állítva jelennek meg a 60-as, 70-es évek román, szlovák és magyar falvakban készített fotográfiáitól kezdve, egészen a legújabb, széki asszonyokat bemutató sorozatáig. 

A kiállítás hat sorozatot vonultat fel, amely négy szereplő: a szénaforgató lány, Boldizsár Mari, Bálint Anna és Ioan történetét meséli el, illetve a széki asszonyokat ábrázolja Budapesten, az utolsó sorozat pedig a paraszti sorban élő embereket saját környezetükben.

Korniss Péter bukaresti kiállításai a budapesti Várfok Galéria, a Román Nemzeti Szépművészeti Múzeum és a bukaresti Balassi Intézet közreműködése eredményeként valósulnak meg. A szervezők közlése szerint a művész mindkét kiállításon jelen lesz.  Legutóbb 1999-ben a Román Nemzeti Parasztmúzeumban volt egyéni kiállítása kolozsvári születésű alkotónak, aki tavaly ünnepelte 80. születésnapját.

Korniss munkássága az egyik leggazdagabb magyarországi fotográfiai életmű. Hírnevét dokumentarista fotósként alapozta meg elsősorban a paraszti életforma és kultúra fotózásával Kelet-Európában, ez a téma az életmű vezérfonala az 1967-ben készített, első táncházas képeitől kezdve, az utóbbi évek konceptuálisnak tekinthető, betlehemeseket vagy széki asszonyokat bemutató fotósorozatokig. Mindemellett Korniss a világ különböző tájain is készített sorozatokat, egyebek mellett Észak- és Dél-Amerikában, Dél-Jemenben, Szibériában.

Korniss Péter ötven évet felölelő, folyamatosan megújuló, páratlan munkássága előtt a Magyar Nemzeti Galéria 2017-ben egy monumentális életmű-kiállítással tisztelgett, amely történelmi fontosságúnak tekinthető, hiszen Korniss Péter az első élő magyar fotóművész, aki ebben a kitűntetésben részesült és tárlata az utóbbi évek leglátogatottabb kortárs egyéni kiállítása lett Magyarországon - olvasható a szervezők közleményében.

(MTI, nyitókép: Korniss Péter: Lányok a főúton)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2018. március 20. 14:47
"hagyományos paraszti világot bemutató fotói lesznek láthatók." Némi asszinkronitást gyanítok!
brekker
2018. március 19. 20:34
Pedig be is tilthatták volna.
Huffnágel Pista
2018. március 19. 12:31
FÉRFI!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!