Meghalt Oskar Gröning

2018. március 12. 21:46

Az auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó, jogerősen elítélt őre 96 éves volt.

2018. március 12. 21:46

Meghalt Oskar Gröning, az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó, jogerősen elítélt őre – jelentette hétfőn a Norddeutscher Rundfunk (NDR) német regionális közszolgálati médiatársaság.

Oskar Gröning ügyvédje a Der Spiegel című hírmagazin értesülését megerősítve az NDR-nek elmondta, hogy ügyfele a hét végén, 96 éves korában halt meg egy kórházban, és erről tájékoztatta a hannoveri ügyészséget, amely eljárást folytatott ellene a haláltáborban folytatott tevékenysége miatt. Oskar Gröninget 2015-ben négy év szabadságvesztésre ítélték magyar zsidók százezreinek legyilkolásában való bűnrészességért. A lüneburgi tartományi bíróság szerint legkevesebb háromszázezer gyilkosságban vált bűnrészessé a haláltáborban 1944. május 16-tól július 11-ig, az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején végzett tevékenységével.

Az ítéletet 2016-ban megerősítette a német szövetségi legfelső bíróság (BGH), amely szerint az elítéltnek számos módon volt szerepe a tömeggyilkosságokban. A náci párt fegyveres szervezete, az SS önkéntesen csatlakozó tagjaként legkevesebb három napon a haláltábor vasútállomásának peronján – a rámpán – teljesített szolgálatot, legfőbb feladata az Auschwitzba deportált emberek csomagjainak őrzése volt. Ez a tevékenység azt szolgálta, hogy ne az áldozatok szeme előtt kutassák át a holmijaikat, mert az megtörhette volna gyanútlanságukat és lázongáshoz vezethetett volna. Jelenléte a rámpán a fenyegetettség érzésének fenntartásához is hozzájárult, aminek az volt a funkciója, hogy „csírájában fojtsa el az ellenállás és a menekülés gondolatát”. 

Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr abban is közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait, és állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, valamint az ellenállás és a menekülési kísérletek megakadályozása fegyveres erővel. 

Oskar Gröning ellen 1977-ben is folytattak nyomozást, de az eljárást vádemelés nélkül lezárták. A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális ügyészség (ZSt) más lágerőrökkel is foglalkozott, de vádemelést nem kezdeményezett, mert úgy látta, hogy nincs esély elmarasztaló ítélet kiharcolására. 

A fordulatot John Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben 5 év börtönre ítélte Demjanjukot, bűnrészesnek találva őt a láger 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt foglyok halálához. Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban, és a ZSt valamennyi ismert élő auschwitzi őr ügyében vizsgálatot kezdett.

(MTI)

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. március 16. 19:22
Remélem a munkásőrök is egyszer majd így járnak.
rajgy
2018. március 13. 17:35
RIP. Volt ott az egyik tárgyaláson egy örek kommunista is, Lebovits Imre, hogy a Magyar Népet lejárassa. (Őt magát egy magyar tiszt mentette meg, de nem tetszik neki a mostani kormány) Azt hazudta, hogy a deportáláskor a városi előljáró állítólag egy beszédet tartott, és úgy fejezte be: "Auf Wiedersehen als Dünger" (VISZONTLÁTÁSRA, MINT TRÁGYA!) A videoban 1:54-nél http://www.lz.de/lz_spezial/auschwitz_prozess/20779220_Holocaust-Opfer-Imre-Lebovits-schildert-der-LZ-seine-Erlebnisse.html A német újságok persze tele voltak vele, milyenek a magyarok. Nos, ha valaki megpróbált volna pánikot kelteni 1944-ben a deportáláskor a gyanútlan zsidók között, hogy Eichmann Menetrendje összeomoljon, azt azonnal a falhoz állították volna. MAGYAR tiszt mentette meg a német gázkamrától, és NÉMETEKHEZ ment panaszkodni a MAGYAR NÉPRE !!! (Ennek semmi köze 1944-hez. Merkel jobban tetszik neki, mint Orbán.)
1000bocs
2018. március 13. 15:15
A személetváltás folytatódik olyan irányban, hogy a németekkel üzletelő zsidók, akik sajátjaikat adták el és nyerészkedtek a zűrzavaron és tragédián - ők is bűnösek?
szerafim
2018. március 13. 10:55
r.i.p.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!