Jobbik: Leépül a környezetvédelem Magyarországon

2018. március 12. 13:39

A párt önálló zöldtárcát, a természetvédelmi hatóságok és az őrszolgálat megerősítését ígéri kormányra kerülése esetére.

2018. március 12. 13:39

Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten a Jobbik programjának környezetvédelmi és energetikai fejezetét ismertetve jelezte: kormányra kerülve létrehoznák a Természeti Erőforrások Minisztériumát, amely egyesítené a hatás- és jogköröket, továbbá a talaj, a víz és a levegő védelmével, fenntartható kezelésével és használatával kapcsolatos tevékenységet végezné.

Mint mondta, 2010 óta azt tapasztalja, hogy folyamatosan épül le a környezetvédelem Magyarországon, kevesebb forrás jut a környezetszennyezések felszámolására és csökkennek a jogkörök. Szerinte a hatóságok engedélyező osztályokká silányultak, amelyek politikai nyomásra döntenek beruházások megvalósításáról, s ez katasztrofális következményekkel jár a környezet állapotára.

Kepli Lajos hiányolta a kármentesítési koncepciót, továbbá úgy vélte: a hulladékgazdálkodást koordináló központi szerv nem tudja ellátni a feladatát. Utóbbi területet új alapokra kell helyezni, hogy a lakossági hulladékszállítást megfelelő áron és minőségben lehessen biztosítani – mondta, jelezve: attól tart, hogy ha minden így marad, összeomlik az ágazat.

A jobbikos politikus kitért arra is, hogy javítani kell a levegő minőségén, az ugyanis egyrészt az ipari és közlekedési eredetű légszennyezés, másrészt a lakossági tüzelés miatt nem teljesülnek az uniós egészségügyi követelmények. Kepli Lajos az energetikáról szólva kifejtette: alapvetően decentralizált energiaellátásban gondolkodnak, azaz szerintük nem nagy erőművekre, hanem helyi szinten megvalósuló termelőrendszerekre van szükség, amelyek biztosítják a kisebb közösségek ellátását.

Hosszabb távon a fosszilis és nukleáris energiát ki kell vonni – jelentette ki, hozzátéve: lát még rendelkezésre álló potenciált a szélenergiában és a vízenergiában is.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2018. március 12. 22:10
Igaza van, a kv-re sokkal kisebb figyelmet fordítanak, mint kellene. Ha nincs kemény ellenőrzés a cégek az olcsóbb termelés érdekében hajlamosak túllépni a toxikus anyagokra vonatkozó levegő, víz és talaj határértékeket. Ezek hatása általában nem azonnal jelentkezik, gondoljunk csak az azbeszt szálak által okozott tíz-tizenöt év múlva jelentkező de akkor már nem gyógyítható rákra.
Prince of Absurdistan
2018. március 12. 21:50
Fidesz szavazóként nem szívesen írom le, de akkor most már tényleg a Fidesz az egyetlen párt, amelyik vastagon tesz a környezetvédelemre még szavak szintjén is csak minimálisan vagy sehogy sem képviselve azt. Volt, hogy ki is mondták: ez balos téma, nem foglalkoznak vele, csak amennyit muszáj. Szerintem meg marhára nem baloldali téma ez, ha úgy jobban tetszik, lehet pénzre is váltani a környezetvédelmet (energia, turizmus, a polgárok egészségi állapota, élhető lakókörnyezet kontra ingatlanárak stb.). Ez pont egy kihagyott ziccer, csak egy támadási felület a jobboldalon.
Ígymegyez
2018. március 12. 21:10
Ebben kivételesen igazuk van. Mivel az ágazatban dolgozom, immár 30 éve látom a folyamatokat. De ez a mostani leépülés nem a Fidesszel kezdődött, hanem az első Gyurcsány kormány alatt. Orbánék csak durvábban folytatták. A természetvédelmi hatóságok, nemzeti park igazgatóságok igen kemény "kerékkötői" lettek, lehettek bizonyos beruházásoknak, amikor az aktuális kormány simán legyalult volna védett területeket, vagy csak sima élőhelyeket szabdalt volna szét, amivel gyakorlatilag degradálta volna az amúgy is degradált biotópokat, ökológiai folyosókat. Valamint magyar és nemzetközi jogi normákat sem nagyon tartott be. Fletóékat ez igen zavarta, kitaláltak ezt-azt. Eleinte óvatosan, kis mértékben, aztán keményebben, de 2010 után már le lett szarva az egész. Vezetők, szeméylek csereberéje minden szakmaiság nélkül, jogi keretek fellazítása, kézi vezérlés maximumra tekerése, stb. Bár most éppen nyugalom van egy ideje, tűrhető állapot. Illés Zoltán pedig maga volt a megtestesült hülyeség két lébon, én nem bánom, hogy nincs már itt. A Fidesz programjaiban soha nem volt hangsúlyos a természet- és környezetvédelem. Ellenben a Jobbiknak volt ilyen programja, nem is rossz. Ettől függetlenül szavazzon rájuk a döglött mosómedve.
antioxi
2018. március 12. 20:36
Vona lement radikál zöldbe?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!