Szijjártó Péter: A migráció veszélyes, de megállítható

2018. március 08. 20:36

Néhány éve több százezer bevándorló „csörtetett át” az országon. Ha valaki erre azt mondja, hogy elfogadható, akkor az nagyon nagy baj – mondta Szijjártó Péter csütörtökön.

2018. március 08. 20:36

A migráció rossz és veszélyes jelenség, de megállítható – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy csütörtöki budapesti választási fórumon. 

A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy néhány éve több százezer bevándorló „csörtetett át” az országon. Ha valaki erre azt mondja, hogy elfogadható, akkor az nagyon nagy baj – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: az ENSZ a kvótákkal a nemzetközi embercsempészek „malmára hajtja a vizet”. Az ENSZ-ben el akarják fogadtatni, hogy a migráció alapvető emberi jog. Ha ez megtörténik, mindenki oda megy, ahová akar – figyelmeztetett a fideszes politikus.

Nyugat-európai tapasztalatok szerint az eltérő kultúrájú bevándorlók tömegeit nem lehet integrálni, a párhuzamos társadalmak veszélyesek –jegyezte meg a miniszter. 

Kijelentette: a Nyugattal szemben nem a migrációtól várjuk a gazdasági, demográfiai nehézségek megoldását, hanem például a családpolitikától. „Gyerekek kellenek, nem migránsok” – fűzte hozzá a kormánypárti politikus. Azt akarjuk, hogy a magyarok dönthessék el, ki jöhet be az országba, nem az ENSZ vagy az EU – szögezte le.

Kitért arra is: Brüsszel nem adta fel a kötelező kvóta tervét, és azért avatkozik be a magyarországi választásokba, mert ez az ország tanúsítja a legnagyobb ellenállást.

A miniszter szerint Európa néhány éve még a legversenyképesebb és legbiztonságosabb, egyértelműen keresztény kontinens volt, mára ez megkérdőjeleződött. Ez ellentétes Magyarország céljaival, ezért harcolni kell, mert ha nem, akkor egy idő után Magyarország sem lesz – mondta.

(MTI)
  

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2018. március 09. 10:06
Igen, megállítható. Csak nem kell sumákban befogadni őket ezerszám. És nem kell hagyni, hogy pénzért megvegyék a lehetőséget. És már kész is.
Pelso j.
2018. március 09. 05:49
Nem „csörtetett át” , hanem jó részüket ti utaztattátok át az országon, a Keletinél meg meg mutogattátok őket pár napig, had rettegjen a nép.
Akitlosz
2018. március 08. 23:27
"Néhány éve több százezer bevándorló „csörtetett át” az országon. Ha valaki erre azt mondja, hogy elfogadható, akkor az nagyon nagy baj – mondta Szijjártó Péter csütörtökön." Nocsak! A saját külügyminisztere kritizálja a Fidesz kormányt? Ki csörtettette át az országon azt a pár százezer bevándorlót? Csak nem éppen a Fidesz kormány? Kinek a dolga lett volna az országhatár védelme?
noMores
2018. március 08. 22:22
Robokuty ul!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!