Magyar skizó

2018. március 08. 10:04

Eközben a magyar kultúra két éve éppenséggel egy holokauszt-témájú filmmel húzta be az ország elmúlt sok évének egyik legnagyobb sikerét, egyébként a kifejezetten hatékonyan működő Vajna-féle filmmenedzsment nagyobb dicsőségére.”

2018. március 08. 10:04
Németh Róbert
HVG

„A Nemzeti Együttműködés Rendszerének számos jellegzetessége akad, ezek közül az egyik az elmúlt években sokat emlegetett pávatánc, a folyamatos kettős beszéd – melybe a rendszer gyakran kavarodik, tekeredik bele, mint macska a házi cérnába –, és ezek legközelebbi lelki-ideológiai rokona, a kétlelkűség. A rendszer nagy garral hangoztatott bizonyos ideológiai alapvetései, az ezekből következő értékválasztások, valamint az azokból következő praktikus döntések minden egyes esetben – legyen szó külpolitikáról vagy könnyűkultúráról – mutatnak egy irányba, kijelölnek egy fajta értelmezési mezőt, és adott esetben ráirányítják a reflektort bizonyos fajta aktorokra, miközben – másfelől – a rendszer képes akár ugyanabban az időpillanatban ezeknek a teljes ellenkezőjét is mondani és cselekedni. Vagy legalábbis ezektől a maszlagoktól, ha úgy szolgálja gusztusa, eltekinteni.

Ez az igazi magyar skizó. Persze megvan ennek a gondolati, szellemi rokonsága, előképe a Kádár-kor tiltott, tűrt, támogatott kulturális mátrixában, kis kompromisszumaiban, kis játszmáiban – persze már mondom is, mielőtt emlékeztetnének: ez nem az a kor, amikor kísérleti színházakat adminisztratív eszközökkel oszlatnak fel, írókat külföldre kényszerítenek, vagy zenészeket gumibotoznak meg fellépés helyett. Más kor, más helyzet, más kontextus, egy sokkal kifinomultabb, egyben sokkal banálisabb szituáció ez.

Nos, tehát, így fordulhatik elő, hogy miközben a magyar kormány a megrendeléséből készített plakátokon egy zsidó származású üzletembert pakol ki nagy mennyiségben közterületre, azzal, hogy az illető a magyar haza vesztére tör, és ezzel – még ha tagadja is – megnyomja a megfelelő helyeken a megfelelő gombokat, és, hogy miközben a rendszer ideológiai csahosai klasszul háttérhatalmazgathatnak, meg bankározgathatnak a gebinbe kiadott különféle médiafelületeken, tévén innen, hetedhét országon is túl, eközben a magyar kultúra két éve éppenséggel egy holokauszt-témájú filmmel húzta be az ország elmúlt sok évének egyik legnagyobb sikerét, egyébként a kifejezetten hatékonyan működő Vajna-féle filmmenedzsment nagyobb dicsőségére.”

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. március 09. 23:00
Hogy ezek milyen monomániásak....
balbako_
2018. március 09. 06:51
Ha már a folyamatos kettős beszédről szólunk, akkor nem lehet megkerülni a balliberális oldal Jobbik nászt. A fasisztából európéerré vedlést. Ez a balliberális - de még véletlenül sem magyar - skizó!
puszika
2018. március 08. 15:13
Ezek vagytok ti Németh elvtárs/a legrosszabb fajta/! NEM CSAK VAJDA,HANEM AZ ORSZÁG DICSŐSÉGÉRE!! Nem csak egy film,lassan sorozatban nyerik a díjakat! Van még épeszű magyar aki ennek nem tud örülni? Mint az ábra mutatja van! Ezek a tőről metszett libsik,komcsik,Soros huszárok és társaik. Mit kerestek még ebben az országban???? Takarodjatok!!!
luisbathhelena
2018. március 08. 14:21
Várok már egy olyan holofilmet amiben buzik lesznek+ metoo-val fűszerezve. Na ez a tuti recept az Oscarra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!