Titkos százmilliárdok

2018. március 07. 10:45

A magyar közbeszédet végletesen eluralta az abszurd műfaja, lényegi dolgok egyáltalán nem, vagy csak alig hallhatóan, egy-egy mondat vagy szó erejéig kaphatnak nyilvánosságot hazánkban.

2018. március 07. 10:45
Zord Gábor László
Magyar Nemzet

„Miközben a magyar közbeszédet végletesen eluralta az abszurd műfaja, lényegi dolgok egyáltalán nem, vagy csak alig hallhatóan, egy-egy mondat vagy szó erejéig kaphatnak nyilvánosságot hazánkban. Ennek nagyszabású – a rendszerváltás óta példátlan – esete az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői, zárt ülése, ahol rekordértékű rend- és honvédelmi beruházásokra adott közbeszerzés alóli mentességet a testület kormánypárti többsége. Ha hihetünk a plénumon részt vett, és a titoktartás miatt nyilatkozataikban, az elhangzottak részletezésében jogilag kötött ellenzéki képviselőknek, a Fidesz–KDNP szavazógépe mintegy 650 milliárd forint elköltésére adott felhatalmazást, mindössze öt-tizenöt perc alatt. Köztük állítólag van egy tétel, ami ennek az összegnek a felét teszi ki, és van olyan is, ami húsz évre szóló szerződéskötés előtt nyitja meg az utat. Még a bizottság ülése előtt, hétfői lapszámunkban sikerült fölfednünk a 14 tételes »mentesített csomagba« sorolt egyik – néhány milliárd forintra becsülhető – belügyminisztériumi ügyletet, amely használt mentőhelikopterek beszerzését célozza. Ez a példa is azt igazolja, hogy a beszerzések tárgyait illetően legtöbbször mennyire alaptalanul rejtőzik a »titokvédele« és a »nemzetbiztonsági szemponto« mögé a kormány.

Ha márpedig a tárgynak nem kellene titokban maradnia, nem marad más érdek, mint a beszerzés módjának elfedése. És valóban, egy hasonló, de jóval kisebb értékű, 2016-os honvédelmi bizottsági felhatalmazás alapján szerzett be tavaly a Honvédelmi Minisztérium két Airbus többfunkciós kormányzati szállítógépet (az ő megfogalmazásuk szerint csapatszállítót), ám ennek pontos összegével éppúgy adósak maradtak a közvéleménynek, mint azzal, kitől vették, milyen konstrukcióban. Ahogy az sem magyarázható meg, hogy két használt utasgép megvásárlása miért igényelt példátlan információvédelmi erőfeszítéseket, és miért kellett tavaly decemberben még egy hétig tagadni a tényt azután is, hogy a tranzakcióról hírt adtunk a Magyar Nemzetben. Hogy mennyire nem biztonsági-szakmai logika befolyásolja ezeket a kérdéseket, arra a minap ellenpéldával is szolgáltunk. A védelmi tárca az európai tenderújságban (TED) adatokkal megtűzdelve kürtölte világgá, hogy elektronikai hadviselési berendezéseket vásárolna. A nagyvilágban ez az egyik legtitkosabban kezelt haditechnikai eszközkategória…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. március 07. 15:26
Mocsok gerinctelen senki -2015. február ... az árulás napja! Évekig ide, majd oda-AZ ÚR LÁSSON EL ÚTRAVALÓVAL! +++MOCSOK"MN".
zolka50.50
2018. március 07. 14:47
Azt is baromira eltitkolták, hogy honnan vették a repülőgépeket: A Magyar Honvédség állományába kerülő két Airbusról elmondható, hogy fiatal (8-9 éves) repülőgépekről van szó, melyek a korábban csődbe ment Air Berlin (majd az Eurowings) flottáját erősítették. A CFM56-5-ös típusú hajtóművekkel szerelt, többcélú csapatszállító repülőgépek 2017 decemberében - Rómában történt átfestésüket követően - érkeztek meg a csehországi Ostravába, ahol elvégezték a gépeken a szükséges átalakításokat.
zolka50.50
2018. március 07. 14:45
"A repülőgépek megvásárlását piackutatás és tárgyalások sora előzte meg. Új áruk 70 és 80 millió euró közötti, a két megvásárolt gép ennek kevesebb mint a felébe került – tette hozzá." Ezt hogy eltitkolták a két Airbus-ról!
nyugalom
2018. március 07. 14:12
Milyen jól értesült ez az alak - a titkos, de az ellenzék által elmesélt sztori! Veszett módon hiteles!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!