Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Úgy kell nekünk a katasztrófaközpont, mint egy falat kenyér!

2018. március 06. 19:35

Lehet, hogy jól fizető munkahelyekre is szüksége lenne a tartománynak, hogy ne menjenek el a fiatalok, de az nem annyira égető, mint a centrum.

2018. március 06. 19:35
J. Garai Béla
Vajdaság Ma

„Még nem tudom, hogy a tartományi képviselőház miként fog dönteni a radikálisoknak arról a beterjesztéséről, hogy niši példára Vajdaságban is létesítsenek szerb-orosz humanitárius központot, ám nagyon bízom benne, hogy a honatyák döntő többsége, köztük a mi magyarjaink is kellő politikai érettségről és határozottságról tesz tanúbizonyságot (ahogyan a javaslat beterjesztői feltételezik), és támogatja ezt a példátlanul humánus kezdeményezést.

Remélem, hogy a szavazás napján nem lesz ítéletidő, hófúvás, jeges eső, és más hátráltató körülmény sem fogja akadályozni a képviselők megjelenését.

Pásztor István házelnök már bejelentette, hogy a héten annak rendje és módja szerint napirendre tűzi a javaslatot; ez annál is inkább kötelessége, mert a kezdeményezők több, mint harmincezer támogatói aláírást csatoltak hozzá. Most tehát már csak azért kell szurkolnunk, hogy a Tisztelt Ház ráadja az áment, és megalakulhat a katasztrófa központunk! Nem csak a nišiek dicsekedhetnek majd vele, hanem mi, vajdaságiak is.

Gondolom, hogy a honatyák minden esetleges dilemmáját eloszlatja a Szerb Radikális Pártnak a beadványhoz fűzött alapos indoklása. Ebben ugyanis rámutatnak, hogy tartományunknak égetően szüksége van egy ilyen komoly intézményre, amely rendkívüli állapotok esetébe - mint például elemi csapások, tűzvész vagy árvíz - védelmet nyújt bajba jutott lakosságunknak. Követendő példaként a niši szerb-orosz központot említik, amely állításuk szerint legjobb a maga nemében Európának ebben a részében.

Lehet, hogy jól fizető munkahelyekre is szüksége lenne a tartománynak, hogy ne menjenek el a fiatalok, de az nem annyira égető, mint a centrum.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!