Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Újra előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba

2018. március 05. 17:36

Harminc napra ismételten előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba a bíróság hétfői döntése szerint.

2018. március 05. 17:36

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn harminc napra elrendelte Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t. Szanka Ferenc elmondta, hogy a bíróság osztotta az ügyészi álláspontot, amely szerint a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye. A bíróság megállapította azt is, hogy jogszerűen vették őrizetbe a gyanúsítottat pénteken – közölte a csoportvezető ügyész.

Hankó Faragó Miklós, Czeglédy Csaba ügyvédje a döntés után újságíróknak elmondta, fellebbeznek a nyomozási bíró döntése ellen. A védő álláspontja szerint Czeglédy Csaba mentelmi jogát egy újabb bűncselekmény, gazdasági csalás gyanúja ügyében nem függesztette fel a Nemzeti Választási Bizottság, mivel azzal addig meg sem gyanúsították ügyfelét.  

Czeglédy Csaba a tárgyalóteremből kijövet azt mondta, a „jogállamiság megcsúfolása, ami történt”. A csaknem háromórás nyomozási bírói ülést a bíróság folyosóján végigvárta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Molnár Csaba, a párt európai parlamenti képviselője, valamint Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége is.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Human Operator Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett kilenc iskolaszövetkezet segítségével a diákmunka közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

A Csongrád Megyei Főügyészség január 26-án újabb nyomozásra jelölte ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztályát. Az eljárásban újabb bűncselekmény az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett gazdasági csalás bűntettének megalapozott gyanúja merült fel. 

A politikust független képviselő-jelöltként csütörtökön délután vették jogerősen nyilvántartásba a Vas megyei 1-es számú választókerületben. Ezért az ügyészség döntött a nyomozás felfüggesztésesről, megszüntette a gyanúsított előzetes letartóztatást. Miután a legfőbb ügyész indítványára – mely az újabb bűncselekményre is kiterjedt – a Nemzeti Választási Bizottság jogerősen felfüggesztette az országgyűlési képviselőjelölt mentelmi jogát az ügyészség a nyomozás folytatását rendelte el. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2018. március 05. 21:04
Undorító pártállam.
nyugalom
2018. március 05. 20:39
Pleasemiert muszaj egy virtigli bunozot vedeni ilyen latvanyosan? Valami buzlik? Ja, veszelyben van a tartozas vagy beszelhet a kicsike, ha megroppan????
Anonymtalan
2018. március 05. 20:28
Nagyon helyes az elindulást sem kellett volna neki megengedni. Azt a lyukat a választási törvényben sűrgősen foltozni kell!
KannibálTatárÚr
2018. március 05. 19:26
Hihihi! A Ficoról szóló posztot Pozsonyban nem lehet olvasni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!