Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Azt érezni, hogy ez már a Fidesz hanyatló korszaka

2018. február 28. 13:36

Nyilvánvalóan ez a legnehezebb helyzet, amibe Orbán Viktor 2006 óta került. Interjú.

2018. február 28. 13:36
Török Gábor
24.hu

„A most megnyert ellenzéki pillanatot nem öli meg az, hogy a következő hetek fő témája az együttműködés lesz, miközben a Fidesz időt nyer, hiszen a felülő halott nem koncentrál arra, hogy a sebesültet kivéreztesse?

Ha így lesz, nagy butaságot követnek el: abban a két hétben a kisgazdák nem erről beszéltek, sőt visszautasították az együttműködés gondolatát, csak a végén döntöttek, úgy kellett a jelöltjeik nevét lehúzogatni a szavazólapokról. És mivel a kisgazda szavazó nem találta a saját jelöltjét a szavazólapon, tudott választani a komcsi és a fideszes között. Éppen ezért az utolsó pillanatig nem hirdetnék ebben eredményt.

Ez a legnehezebb helyzet, amibe Orbán Viktor 2006 óta került?

Nyilvánvalóan. Ráadásul a levegőben azt érezni, ez már a hanyatló korszaka a Fidesz-világnak, amire csak rámutatott Hódmezővásárhely. Azt lehet látni, hogy a Fidesz szavazótábora erős, stabil, de olyan messze került minden más szavazói csoporttól, hogy a korábbiaknál erősebben be is záródott.

Ez jelenti a centrális erőtér bukását, nem?

Egészen addig nem, amíg a többiek is külön, ráadásul náluk kisebb táborokban vannak. Csakhogy az történt, hogy miközben a Fidesz beásta magát a centrális erőtér közepébe, a többiek, miután velük és szavazóikkal a kormány nem foglalkozott, ellenségnek kezelte őket, akármilyen távolságra is voltak korábban egymástól, a Fideszhez való viszonyuk hasonlósága miatt elkezdtek egymáshoz közeledni. Ha Orbán Viktor lennék, az lenne a hódmezővásárhelyi tanulságom: jó hír, hogy megvannak a szavazóink, ám láthatóan nem tudunk többet szerezni, az összességében többségben lévő kormányváltást akaró erők viszont alkalmassá váltak az együttműködésre. A Fidesz ezen a pályán fut, és ezen már nem tud változtatni. Vagy így nyer, akár megint nagyon, vagy így veszíti el az abszolút többségét. A labda már nem az ő térfelén pattog.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2018. március 01. 17:08
Barátocskám ti már annyiszor eltemettétek a Fideszt hogy ujjuj. De a Fidesz buddhista párt. Mindannyiszor feltámadt és erősebb lett. Főleg ha "értelmiségiek" temetik el.
alvadász
2018. március 01. 08:58
tudja valaki,hogy ez a pali mitől képzeli magát ilyen okosnak?
Szerintem
2018. március 01. 08:48
A Gyurcsány-Vona egyesült muszlim-kommunista párt alig várja már, hogy szétlophassa az államkasszát.
Mindjárt
2018. március 01. 06:14
Ha a hájas patkány és bandája nem lopna olyan rengeteget a magyar adófizetők pénzéből akkor jutna magyar egézségszolgáltatásra, oktatásra, utakra és sok minden másra amit tönkre tesz a fidesz banda korrupciója, Magyar emberek vesztik életüket azért, hogy a fidesz banda nagykutyái rengeteg milliárdokat lophassanak. Kifosztják a családokat és a gyerekeiket mert őket csak a lopás érdekli. Egyre többet kell lopni a felcsúti bandának, hogy kielégítse saját mohóságát és fizetni tudja a provokátorait. A szegény magyar emberektől lopott pénzből hazudnak a szegény magyar embereknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!