Kampányhangolás a finisre

2018. február 28. 11:35

Változtatni kell és szükséges a kormányoldali kampány eddigi arculatán, mégpedig minél gyorsabban, annak az érdekében, hogy ne ismétlődjön meg még egyszer a 2002-es kudarc.

2018. február 28. 11:35
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Idők

„Harmadszor: tény, hogy a baloldali, jobboldali és liberális ellenzék valóban széthullott állapotban van, nincsenek kiemelkedő politikusaik, ráadásul egymással is folyamatos versenyben és vitában vannak, ám a hódmezővásárhelyi eredmény felrázhatja őket. Ők, akik már-már beletörődtek abba, hogy nem osztanak lapot nekik a 2018-as parlamenti választásokon, felocsúdhatnak ebből a rezignált állapotból, s megpróbálhatják elhitetni magukkal és másokkal is, hogy van esély a választás megnyerésére, van értelme újra felvenni a kesztyűt.

Ennek az esélye nem is kevés, s jelen pillanatban véleményem szerint innentől kezdve már nem lehet kizárni, hogy a végén mégis képesek az egyéni kerületekben kompromisszumokat kötni, és beállni egy közös jelölt mögé – aki vagy független, vagy pártinduló. (A pártlistákat már nem változtathatják meg.)

Mindebből pedig az következik, hogy változtatni kell és szükséges a kormányoldali kampány eddigi arculatán, mégpedig minél gyorsabban, annak az érdekében, hogy ne ismétlődjön meg még egyszer a 2002-es kudarc és az az követő – teljesen érhető és indokolt – országos letargia.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2018. március 01. 14:20
Hová lett a Soros képe ? Hát lehetett arra ráunni? Még a plasztikai sebészek is örültek neki. Ö, a reklámuk elsö fele, vagyis az "Elötte" ábrázolása és aztán lehet ráizgulni, az "Utána"-ra.
Holobohóc
2018. február 28. 20:06
TÚL KÉSŐ . Nagy lesz a BULI ! :-)))))))))))))))))))))))))))))))
kunfia
2018. február 28. 18:19
Csak a Soros, csak a Fidesz!
szandi-mandi
2018. február 28. 18:06
Az elmúlt 60 évben kétszer volt 10 % feletti a reálkereset növekedése: 2002-ben (Medgyessy 100 napos program) és 2017-ben. A többi 58 évben többnyire néhány százalékos plusz, vagy éppen mínusz. Állítólag a többség a hasára szavaz (és nem a hazára). Vásárhelyen mégis protestált. A Fidesz ugyan nyerni fog áprilisban, de a fővárost elveszti. Valamint át kell a választás után gondolnia a politikáját. A költségvetés ugyan lehetővé tenné a még több mézet a madzagra (hiszen Medgyessy eladósodás terhére tette, ez az út még a fidesznek is bőven a rendelkezésére állna az uniós források 2 évig tartó apálya időszakára), de úgy tűnik semmi se elég.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!