Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Gulyás Gergely: Vitán felül a bevándorlás az egyik legfontosabb kérdés

2018. február 27. 22:50

Európában a bevándorlás az egyik legfontosabb kérdés, ezt mutatja a lengyel, az osztrák, a cseh, a német és a holland választás is – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője.

2018. február 27. 22:50

Vitán felül egész Európában a bevándorlás az egyik legfontosabb kérdés, amelynek megválaszolása meghatározza a következő évtizedeket – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője kedden, a Republikon Intézet Budapesten tartott beszélgetésén. 

A kormánypárti politikus a Kire szavazzanak a liberálisok rendezvénysorozat ötödik vendégeként a közönség kérdéseire válaszolva úgy fogalmazott, nem fogadja el azt a véleményt, hogy a Fidesznek a választási siker szempontjából van szüksége a migráció kérdésre. Gulyás Gergely azt ajánlotta, hogy akiket a Fidesz bevándorlás ügyében elfoglalt álláspontja nem győz meg, azok nézzék meg, miként néz ki most az ország és hogyan álltak a dolgok 2010-ben, amikor kormányozni kezdtek.

Kiemelte, a közmunka nélkül is 600 ezerrel többen dolgoznak, mint korábban, 2011 óta kiegyensúlyozott a költségvetés, tavaly 13 százalékos bérnövekedés történt, a gazdasági növekedés pedig hosszú távon 3-4 százalékos. Világos, matematikailag igazolt eredményeink vannak – tette hozzá. A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője szólt arról is, hogy a nemzetközi politikai trendek alapján sem tartja túlzottan leegyszerűsíteni a kormánypártok bevándorlásról folytatott kampányát. Elmondta, nem csak a plakátok szintjén próbálnak választ adni egy valós problémára, hanem mélyebb politikai vitákat is folytatnak. 

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy a közelmúltban a lengyel, az osztrák, a cseh, a német és a holland választások alatt is a migráció volt a legfontosabb kérdés. Az ellenzéki pártvezetőket ábrázoló plakátok valóságtartalmára vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette, amennyiben az elmúlt négy évben egy szociálliberális kormány működött volna, akkor az alapvetően máshogy kezelte volna a bevándorlást, amit az ide sorolható pártok EP-képviselőinek szavazatai is jól mutatnak. 

Gulyás Gergely a rendezvény alapvető kérdésére válaszolva kifejtette, a Fidesz minden választó, így a liberálisok bizalmát is szeretné kiérdemelni. Elmondása alapján a liberálisok támogatására egyebek mellett az alaptörvény elfogadásával is rászolgáltak, amely határozottan biztosítja az olyan liberális alapértékeket, mint a szólás-, a gyülekezés- és az egyesülés szabadsága. Kitért arra is, hogy az adott ügytől függően tudja magát a Fideszen belüli szabadelvűbb vagy konzervatívabb irányzatba sorolni. Példaként említette, hogy a szólásszabadság kérdésében szélsőségesen liberálisnak tartja magát, vagyis a gyűlöletre uszításon kívül mást nem szankcionálna, míg a családpolitikában a lehető legkonzervatívabb álláspontot osztja. 

A Fidesz frakcióvezetője a kormányfő által használt illiberális állam kifejezésről azt mondta, a kabinet azzal elsősorban az SZDSZ-szel azonosított politikával szemben akarja meghatározni magát, továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a liberalizmus intoleránssá vált, vagyis csak egy véleményt tart elfogadhatónak. A kormánypárti politikus úgy látja, a magyar sajtó sok nyugat-európai társánál sokszínűbb, a magyar ellenzék pedig nem hivatkozhat a sajtómegjelenések hiányára, ezért nem érzi veszélyben a sajtószabadságot.

A civil szervezetekről szólva kijelentette, a kormánynak a majdnem 70 ezer civil szervezet közül azzal a néhány tucattal van állandósult vitája, amelyek jelentős támogatást kapnak Soros Györgytől. A lehető legnormálisabb dolog, hogy nekik fel kell tüntetniük a külföldi támogatásaikat – tette hozzá. Gulyás Gergely megjegyezte, az időzítés miatt nem tud elvonatkoztatni attól, hogy az elmúlt időszak közoktatási tüntetéseinek alapvetően az április választásokhoz van köze.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2018. február 28. 18:13
"A kerìtès szükséges rossz..." - írja. Nem igaz. Teljesen értelmetlen. A nyugati országok, és ebből a szempontból, mi is annak számítunk, túl szervezettek ahhoz, hogy jelentős illegális betelepedő eltűnhetne bennük. Magyarán, ha netántán (...), bár eléggé kizárt, de MÉGIS tömegek jönnének be a földrészre, és olyan mértékben, mely már elviselhetetlennek számítana, akkor össze lehetne terelni átmenetileg őket. S ha nem engedi az EU az anyaországokban azt, amit pl. az arab országok már KÉT nemzedéken keresztül megcsináltak a palesztinokkal, táborlakóvá nyomorítva őket, hanem kiegyeznek Izraellel, mely a mérsékelt oldalát mutatva (kb. az első intifáda után jött a zsidó jobboldal...) hajlamos is volt erre, - akkor lassan felszámolhatók lennének azok is, ahogy ezek is.
kripli
2018. február 28. 09:14
Nyugodtan Sorosozatok, meg migránsozatok tovább. A környezetemben olyan szinten tele van a hócipője mindenkinek ezzel a MO számára nem létező problémával hogy ennek további folytatása a Fidesz biztos vereségének receptje. Én benne vagyok! Oktatás, egészségügy, korrupció. Na ez a három érdekli ma a magyart s ez a három téma amelyről egy büdös szót nem ejt a Fidesz. Két héttel ezelőtt Orbán kiröhögte az ellenzéket. Hódmezővásárhely után kérdem én hogy ennek a politikai "zseninek" milyen a valóságérzete? Tombol az országban a kormányváltó hangulat, ti pedig újabb 2/3-ról, meg 4/5--ről álmodtatok.....Hódmezővásárhelyig!
tevevanegypupu
2018. február 28. 07:06
MOST jött el a pillanat, hogy beengedjék azokat a migránsokat, akik ugyan nem Magyarországra akarnak jönni, de át kell menniük Magyarországon és itt kell várniuk, amg tovább mehetnek..És betenni őket Budapesre és pár nagyobb városba..de úgy, hogy szabadon közlekedhessenek..Ne falvakba tegyék őket, azokat tönkreteszik, városokba..Budapesten is néhány krületbe..Komolyan mondom. Engedjék be őket..
blackened
2018. február 28. 06:59
A kivándorlás a legnagyobb probléma,mert összefog omlani az egészségügyi és a nyugdíjrendszerünk.Migránsok ide nem jönnek,túl szegény ország vagyunk számukra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!