Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Jobbik: Semmilyen párttal nem tárgyalunk a választások előtt

2018. február 26. 20:37

A választásokig a Jobbik egyetlen párttal sem tárgyal az együttműködésről – ezt Dúró Dóra jelentette be.

2018. február 26. 20:37

Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottságának jobbikos elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elsősorban oktatási kérdésekkel foglalkozott, de szóba került a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást is. 

Gratulált Márki-Zay Péternek, majd az MTI szerint jelezte, hogy a független jelölt kampányát Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója és egy kampánycsapat is végig segítette.

Dúró Dóra a legnagyobb tanulságnak azt nevezte, hogy a Fidesz legyőzhető, ennek receptje pedig az, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell támogatniuk az embereknek.

Kérdésre azt is közölte: semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között, a szocialisták már nem képviselnek erőt, s mivel könnyen lehet, hogy ki fognak esni a parlamentből, a rájuk adott szavazatok elvesznek.

Az LMP-re vonatkozó felvetésre azt felelte: a választások előtt semmilyen más párttal nem tárgyalnak. Értékelése szerint beszédes, hogy az LMP nem hozta nyilvánosságra mind a 106 egyéni jelöltjét, úgy tűnik, a pártnak az is probléma, hogy kiállítsa őket. Innentől kezdve komolytalan erőről van szó – jegyezte meg, ezzel szembeállítva, hogy a Jobbik mindenhol önálló jelöltekkel készül a kormányváltásra.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2018. február 27. 20:02
A végére az Ég és még KI derül? Nézzetek szét, mennyi endorfin szabadult fel! Ki nyíltan, ki stikában cinkosává lett a Jobbiknak!
pollip
2018. február 27. 07:56
Én is úgy gondolom, ha pártok össze utódoknak, nem biztos, hogy a szavazóik követik őket. Márki jobbikos jelölt volt és beálltak mögé. Ballibek jelöltje sem volt.
zolizolizoltan
2018. február 27. 07:04
Országosan csak a Jobbik támogatásával lehet tömegesen az urnákhoz csalogatni a választókat. Ez Vásárhely tanulsága, de szinte minden másban eltér az országos választás. Nincs mese, tényleg három osztatú hazánk politikai térképe: Fidesz, Jobbik és MSZP-DK. Aki ettől a racionalitástól eltérően a vágyait kergeti, kiszorul a politikai palettáról. Az LMP figyelmébe ajánlom, nem tudnak egy s.ggel két lovat megülni, dönteniük kell a Jobbik vagy az MSZP-DK mellett, különben kieshetnek a parlamentből.
Mindjárt
2018. február 27. 06:37
A választásokig a Jobbik egyetlen párttal sem tárgyal az együttműködésről – ezt Dúró Dóra jelentette be. Helyesen teszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!