Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Adatbázisban mutatja be a nemzeti levéltár és a NEB a kommunista állampárt megyei funkcionáriusait

2018. február 22. 21:41

Összegyűjtötte a kommunista állampárt megyei funkcionáriusairól való tudnivalókat a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, s mindezt egy adatbázisban teszik közzé az interneten – ismertették a NEB csütörtöi sajtótájékoztatóján.

2018. február 22. 21:41

Adatbázisban mutatja be a kommunista állampárt megyei funkcionáriusait a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) közös projektjében – közölte a NEB csütörtökön az MTI-vel.

A projekt sajtótájékoztatóján a NEB Mandiner részére eljuttatott ismertetője szerint Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke elmondta: a program hiánypótló mind a történészek, mind pedig a társadalom számára. Felnőtt ugyanis egy olyan generáció, amely nem élt a kommunista diktatúrában. A történészek felelőssége, hogy pontosan bemutassák többek között azt, hogy kik működtették a kommunista rendszert, kik voltak a kommunista diktatúra tisztségviselői.

A munka 2016 második felében kezdődött, s jelenleg negyven munkatárs dolgozik az adatgyűjtésen és az adatok feltöltésén. Több mint negyven év teljes vidéki pártapparátusának neveit és karrierpályáját foglalja össze a készülő adatbázis.

Tóth Judit, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa kifejtette: Ez egy archontológia-adatbázis, azaz tisztségviselői névtár. Hozzátette: a kutatási lehetőségeket tekintve azt is vizsgálhatják majd, hogy milyen átjárási lehetőségek voltak a párt és az állami funkciók betöltése között.

A NEB az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében ismertette: Párt-Állam-Párt címmel a két intézmény olyan internetes felületet hoz létre, amely összegyűjti és közreadja a kommunista állampárt – Magyar Dolgozók Pártja (MDP), majd Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) – helyi párttitkárainak és vezetőinek nevét, karriertörténetét. Az adattár négyezer állampárti funkcionáriusra, a kommunista diktatúra időszakának helyi pártpolitikusaira, a megyei pártelit legfontosabb tisztséget betöltőkre, karrierjük fontosabb állomásaira, a többi között pártfunkciójukra, munkahelyükre, munkakörükre, előléptetésükre, kitüntetéseikre vagy pártbüntetéseikre vonatkozó adatokat tartalmaz.

Közölték: elvégezték az egész országot felölelő levéltári alapkutatásokat, most kezdődik az információk adatbázisba rendezése, feltöltése a honlapra. Az adatok a www.paap.hu honlapon lesznek elérhetőek júniusban, ezzel is emlékeztetve a kommunista diktatúra kiépülésének egyik utolsó, szimbolikus állomására, a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártja megalakításának hetvenedik évfordulóján.

A NEB 2016-ban az 1956-os forradalom elfojtásában és a megtorlásban részt vevő kommunista vezetőkről közölt adatbázist, valamint az 1956 utáni megtorlás szolgálatában álló bírák, ügyészek és karhatalmi vezetők életútjait tette közzé.

(MTI)

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2018. február 23. 11:45
Kivancsi vagyok, hanyan ulnek ma a fidesz soraiban...
GV0917
2018. február 23. 08:53
Ez sajnos már csak annyit ér, mintha belerúgnál egy patkányhullába. Neked sem jelent semmit,. meg annak sem aki elhunyt..... Azért én emlékszem felnőttkorom "fogtündérére....."
gonterl
2018. február 23. 08:12
A mai képviselőkről és funkcionáriusokról majd negyed század elmúltával készül egy adatbázis. Az, hogy az aktuális valóság sokkal jobban érdekelné a tisztelt honpolgárokat, az nem nagyon érdekli az ilyen adatbázis létrehozóit.
Minnie
2018. február 23. 06:29
itt is látszik módszerváltás volt itt, nem rendszerváltás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!