Nyílt levél Simicskó Istvánnak

2018. február 21. 16:03

A XI. kerületi önkormányzat vezetése figyelmen kívül hagyta a Feneketlen tóhoz tervezett lakótelep (350 lakás, 500 parkolóhely) ellen petícióban tiltakozókat.

2018. február 21. 16:03
Szentimrevárosiak
Válasz.hu

„NYÍLT LEVÉL Dr. Simicskó Istvánnak, Szentimreváros országgyűlési képviselőjének

Tisztelt Képviselő Úr!

Tavaly októberben a XI. kerületi képviselőtestület egyhangú döntéssel változtatási tilalmat rendelt el a Feneketlen-tó közvetlen közelében lévő volt ÉMI-telekre (a Villányi út–Dávid Ferenc utca–Diószegi út–Tas vezér utca közötti tömbre). Azóta a BRFK korrupció elleni főosztálya is nyomozásba kezdett a terület panamagyanús privatizációja miatt.

Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy mindezek ellenére Újbuda önkormányzata még ebben a félévben módosítani kívánja a volt ÉMI-telekre vonatkozó építési szabályokat. Vagyis az önkormányzat vezetése figyelmen kívül hagyta az ide tervezett otromba lakótelep (350 lakás, 500 parkolóhely) ellen petícióban tiltakozó 1200 polgár véleményét.

Mivel az önkormányzati vezetésnek címzett problémafeltáró leveleinkre és konkrét javaslatainkra nem kaptunk érdemi választ, Önhöz, országgyűlési képviselőnkhöz fordulunk, és nyomatékosan kérjük, vesse latba tekintélyét, hogy az önkormányzat:

–  a befektetők érdekei helyett a szentimrevárosi polgárok érdekeit képviselje,

– a terület a szabályozás során őrizze meg zöldövezeti és kertvárosias jellegét,

– legyen tekintettel az itt élők közlekedési és parkolási igényeire,

– a szabályozást nyilvánosságra hozott hatástanulmányokkal támassza alá,

– döntését a nyilvánosság érdemi bevonásával, minden részletében átlátható módon hozza meg!

Köszönettel várjuk mielőbbi – levelünkhöz hasonlóan nyilvános – válaszát!

 

Dr. Entz Géza művészettörténész, a Gellérthegyvédő Egyesület elnöke, volt államtitkár, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal egykori elnöke

Csányi Tamás karnagy, Pro Cultura-díjas

Hegedűs Péter Europa Nostra-, Pro Architecura és Ybl-díjas építészmérnök

Makovecz Imréné Szabó Marianne Munkácsy-díjas iparművész, az MMA tagja

Dr. Nagy Gergely c. egy doc. Forster Gyula-, Kós Károly-díjas építész, az ICOMOS MNB tiszteletbeli elnöke, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje

Sipos Mihály Újbuda díszpolgára, a Muzsikás tagja, Liszt-, Kossuth-, Womex- és Magyar Örökség Díjas

Dr. Szaló Péter volt építésügyi helyettes államtitkár, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt kitüntetettje”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2018. február 21. 19:11
Ez tényleg egy agyrém,köszi,fidesz!
48gondolkodó
2018. február 21. 19:02
bodis andrás "újságíró"? fura egy fickó, mert az EMI teleknek semmi köze a Feneketlen-tóhoz, de így lett "jó" a cikkecskéje címe. Az EMI-Kft egy sóhivatal és szépen viszi az adófizetők pénzét és talán egyik vezetője megjutalmazta bodis andrást hogy tegyen az érdekében. Ha a kerület egy pénzégető helyett egy pénzcsináló projektet szeretne, azt a kerületért teszi.
drkovax
2018. február 21. 16:20
"Csak" annyi történt, hogy megtagadták a projekt engedélyezését ... A változtatás tervezett tartalma viszont nem ismert ... Elővágás...
annamanna
2018. február 21. 16:18
XI. ker. sztori, Honvédelmi Minisztériummal kapcsolatos: ""Ha valaki már a telefonban mindenféle nemzetbiztonságiakkal fenyeget, akkor nem érzem magam biztonságban. Kértük, hogy előtte küldje el a bizonyítékot, hogy ő a tulajdonos és utána megkapja a pontos címet" - indokolta döntésüket Némedi. Valóban, a felvételen hallható, ahogy a nő fenyegetőzik és azt állítja, a minisztériumból küld ki embereket az állatvédőkre. Némedi az Indexnek elmondta: felvette a kapcsolatot a Honvédelmi Minisztériummal és beszélt is azzal az emberrel, aki ott a nő felettese. Egyúttal feljelentést is tett a fenyegetőzés miatt." https://index.hu/belfold/2018/02/20/nemzetbiztonsagiakkal_fenyegette_az_allatmentoket_a_rosszul_tartott_kutya_gazdaja/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!