Hegedűs Zoltán támogatására szólított fel Lázár János

2018. február 20. 21:25

A miniszter keddi kijelentése szerint csak a Fidesz-KDNP jelöltje biztosíthatja a hódmezővásárhelyi térség fejlődését.

2018. február 20. 21:25

„Hódmezővásárhely akkor jár legjobban, ha a Fidesz-KDNP jelöltje, Hegedűs Zoltán kap bizalmat a vasárnapi időközi polgármester-választáson" – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Hódmezővásárhelyen.

Lázár János a település Öreg-Kishomok városrészében tartott választási fórumán kifejtette, mindenkinek az az érdeke, hogy Hódmezővásárhely jobb hely legyen. 

Arról, hogy ez miként valósulhat meg, a kampányban egyedül Hegedűs Zoltán mondta el a véleményét Lázár szerint.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus hangsúlyozta, az, hogy ki irányítja 2019-ig polgármesterként a várost, a hódmezővásárhelyiek döntése lesz, az országos politikai kérdéseket nem az időközi választásokon kell eldönteni. 

A város élére olyan ember kell, aki megoldja a problémákat, intézi az ügyeket, ahogy közölte.A miniszter az elmúlt évek legfontosabb eredményének tartja, hogy a városban, aki akar, tud dolgozni. 2010-ben több mint 3400 regisztrált álláskereső volt Hódmezővásárhelyen, jelenleg mintegy 600, a munkanélküliségi ráta 2 százalék alatti.

Lázár János hangsúlyozta, az országban bérnövekedésre van szükség. Mint mondta, amennyiben bizalmat kap az országgyűlési választásokon, azért fog dolgozni, hogy növekedjen a magyar közszolgák és a piaci munkavállalók bére. Hozzátette: amennyiben a béremelkedés a jelenlegi ütemben folytatódik, sok fiatal visszatér Nyugat-Európából.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. február 21. 00:25
Isten mentsen meg bennünket a hazug, zajos templomi kufároktól...
repulok
2018. február 20. 23:19
Kiváncsi vagyok, mi lesz a szerepe Lázárnak a választások után. Vajon tényleg háttérbe vonul?
Mbear
2018. február 20. 22:12
"Hozzátette: amennyiben a béremelkedés a jelenlegi ütemben folytatódik, sok fiatal visszatér Nyugat-Európából." Akár 30-40 éven belül is visszatérhentek, ennyi idő kell, hogy utólérjük a jelenlegi szintüket, feltéve hogy ott stagnál majd nem? Vagy ööö...Soros?
Mich
2018. február 20. 21:49
"Hegedűs Zoltán támogatására szólított fel Lázár János" Miért, ki a f...t támogatna, Fletó és Köcsög közös jelöltjét...?? Jó vicc lenne...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!