„Senkit nem bántottam” – a Spinoza Házban járt Juhász Péter

2018. február 14. 08:15

Hétfőn megállapodott volt élettársával, a perről nem nyilatkozik többet – jelentette ki Juhász Péter a Spinoza Házban tartott beszélgetésen, amelyen Rangos Katalin faggatta az Együtt elnökét. Juhász a megállapodásra hivatkozva nem válaszolt a dulakodásra vonatkozó kérdésekre sem. Az Együtt csekély népszerűségéről azt mondta: „Mi nem százalékokban gondolkodunk, hanem értékekben”. Tudósításunk.

2018. február 14. 08:15
Leimeiszter Barnabás
Leimeiszter Barnabás

November nagy vihart kavart, amikor Rangos Katalin újságíró az ellenzéki pártvezetőkkel folytatott beszélgetéssorozata keretében Vona Gábort, a Jobbik elnökét látta vendégül a Spinoza Ház nevű kulturális centrumban. A beszélgetéssorozat ezen a héten Juhász Péterrel, az Együtt elnökével folytatódott. Miután a Bors szombaton a Juhász és volt élettársa között zajló gyermekelhelyezési per dokumentumaira hivatkozva azt írta, hogy a pártelnök bántalmazta és napokra egy lakásba zárta az asszonyt, kétségtelenül az volt a legérdekesebb kérdés, Juhász hogyan fog reagálni a vádakra. Rangos mindjárt a beszélgetés elején rátért az ügyre, Juhász pedig egy friss hírrel szolgált a Spinoza Ház közönségének: a botrány nyomában hétfőn lezárult a gyermekelhelyezési per.

Juhász boldogan mesélne, de nem teheti

Juhász Péter a beszélgetés elején leszögezte: úgy állapodott meg a volt élettársával, hogy nem nyilatkozik többet az üggyel kapcsolatban. „Nagyon sokat köszönhetek ezeknek a médiumoknak: a mai nappal lezárult az a per, amelyről szóltak a híradásaik, és ami évekig tarthatott volna. Békességgel, közös megállapodással oldottuk meg a dolgot a gyerekek érdekében, én ma boldog vagyok” – jelentette ki Juhász.

És az Együtt esetében van ok az optimizmusra?” – tette fel a kérdést Rangos. Juhász elmondta: annyi biztos, hogy az Együttnek határozott céljai vannak, a pártnak helye van 2018-ban a Parlamentben, szeretnék megmutatni, milyen egy szabad, plurális, nyílt társadalom.

Rangos ezután visszatért a napokban kirobbant ügyre: gratulált a politikusnak ahhoz, hogy megállapodott gyermekei anyjával, ám hangsúlyozta, „nem tudjuk ennyivel elintézni a dolgot”, Juhászt nőbántalmazással vádolták meg, ő pedig elismerte, hogy „dulakodott” a nejével. Juhász elmondta: boldogan elmesélné a részleteket, ez lenne számára a legkényelmesebb, ám a megállapodás értelmében nem mondhat semmit, az a legfontosabb számára, hogy a gyerekeivel megmaradjon a jó kapcsolata. Juhász ugyanakkor hozzátette: „Olyat ki tudok jelenteni, hogy soha életemben senkit nem bántottam, még a Flódni nevű kutyámat sem ütöttem meg. Vegán vagyok, olyannyira tisztelem az életet. Minden egyes ilyen állításért be fogok perelni mindenkit, csak éppen tudja a Fidesz-propaganda, hogy ennek két év múlva lesz hatása, akkor lesznek lezárt perek”. Felidézte: a Portik-ügy kapcsán született cikkek kapcsán sorra nyeri a személyiségi jogi pereket.

Az újságíró ekkor megkérdezte: vajon azért támadják-e Juhászt, amiért 2014-től kezdve folyamatosan borsot tört a volt V. kerületi polgármester, Rogán Antal orra alá, vagy mert olyan izmos az Együtt? Juhász szerint mindkettő miatt, majd Rangos hitetlenkedő közbevetésére kijelentette: olyan helyi politikusaik vannak, akik hatékonyan szegülnek szembe a Fidesszel, így például a budapesti Baranyi Krisztina és Vajda Zoltán, a nyíregyházi Lövei Csaba vagy a fóti Varga Nóra. Juhász szerint a Fidesz látja, hogy őket nem lehet megfizetni és megzsarolni, így hát az a cél, hogy megakadályozzák őket a bejutásban.

Harakirit nem követnek el

Mi nem százalékokban gondolkodunk, hanem értékekben” – húzta alá Juhász, ám azért hozzátette: az EP-választás előtt az Együttet 2 százalékra mérték, végül 7,25 százalékot értek el. Az Együttnek más típusú a szavazótábora, mint a nagy pártoknak, támogatóik kevésbé elkötelezettek, mint azok, akik világéletükben az MSZP-re szavaztak, vagy akik szerelmesek Gyurcsány Ferencbe. „A mi szavazóink a liberális, gondolkodó szavazók, akik értékelik, hogy mi megőriztük az értékeinket, hogy jót akarunk az országnak, és ennek érdekében háttérbe szorítottunk a saját politikai érdekünket” – fogalmazott a pártelnök, rámutatva: az Együttön kívül egyetlen más párt sem tartotta ennyire önfeladóan szem előtt az ellenzék sikerét.

Rangos felvetette: a nagy nyilvánosság csupán Juhász és Szigetvári Viktor nevét ismeri a pártból, annyit azonban megengedett, hogy Szabó Szilárdot mostanában kezdik megismerni. „Aki ráadásul Szabolcs” – válaszolt Juhász, és kifejtette: az Együtt annyiban kuriózum a kispártok között, hogy helyben építkezett helyi emberekkel, akiket a környezetük közelről ismer. Az, hogy például Lövei Csaba neve országosan nem ismert, nem gond, mivel „helyi politikusokra van szükség, akik egy értékrendet követve, elveiket betartva képviselik az ottaniakat” – tette hozzá. Magyarországon mégis inkább azokat választják meg, akiknek a neve így vagy úgy országosan ismertté válik – hangzott Rangos ellenvetése, mire Juhász rámutatott: a többi párt sem áll jobban e téren, a Momentumból csupán Fekete-Győr András, az LMP-ből Hadházy Ákos és Szél Bernadett, a Párbeszédből Karácsony Gergely és Szabó Tímea nevét ismerik.

Ezután az Új Pólus gondolata került szóba. Juhász elmondta: szívből drukkolt a Momentumnak, és azt remélte tőlük, hogy új lendülettel összefogja a „béna, szerencsétlen” kispártokat, minthogy program szintjén nincsenek olyan nagy különbségek. Így egy valós, tömegbázissal rendelkező politikai közösség jöhetett volna létre nyolc-tíz ismert névvel.

Rangos felidézte: az Együtt eddig nyolc körzetben lépett vissza egy másik ellenzéki jelölt javára, míg a DK ezt hatvan helyen tette meg. „Ez kamu” – jelentette ki Juhász, a DK jelöltjei az MSZP-vel kötött paktum értelmében léptek vissza, mással nem voltak hajlandók megállapodni. Ők ezzel szemben bármelyik párt javára visszaléptek. Juhász ezzel együtt reménykedik abban, hogy még születik megegyezés az MSZP-Párbeszéddel és a DK-val. Rangos elmondta: azt képzelte, hogy Juhász a maga vehemenciájával képes lesz ezekkel az emberekkel szót érteni. Juhász maga is ezt remélte, számtalanszor tárgyalt az ügyben, még azt is felajánlották, hogy „az Együtt brand” megszűnik, ha közösen csinálnak egy értelmeset. Ha Botka bukása után Szél Bernadett méltányos ajánlatot tett volna az együttműködésre, elfogadták volna – a méltányosság ez esetben Juhász szerint azt jelenti, hogy elismerik: a kispártoknak is vannak támogatóik, ők is számítanak, „harakirit azért nem követünk el”.

Egy százalékot elértek, és lesz elég pénzetek, hogy pártként tovább dolgozzatok, és megpróbáljátok a demokratikus Magyarországot előállítani – ez a minimálprogram?” – tette fel a kérdést Rangos, mire Juhász kijelentette: a minimálprogram az, hogy csupán öt emberrel lesznek jelen a Parlamentben.

Nettó Fidesz-szavazók

Ezután ismét a nőbántalmazási ügyre terelődött a szó. Juhász szerint „ezek a karaktergyilkossági kísérletek” feltüzelik azokat a választókat, akik hisznek bennük, mivel látják, hogy az Együtt politikusait nem lehet megfutamítani. Elismerte, hogy a botrány „árthat egy pillanatban”, de a hírt főként a „nettó Fidesz-szavazók” veszik komolyan, akiket szerinte megvezetnek a kormánypárti portálokon közölt hírek. Biztos, hogy neki személyesen „iszonyút rosszat” tesz az ügy, és még az is lehet, hogy közelgő vásárosnaményi látogatásán valaki leköpi majd, mert elhiszi, amit a kormánypárti média állított, ám a saját választóikat még jobban összerántja majd a botrány.

Juhász elmondta: már csak azért sem tart nagyon az ügytől, mert a múltban megélt már hasonló dolgokat. Emlékeztetett: először „drogosként” látták őt az emberek, amikor a Kendermag Egyesület aktivistája volt, és pontosan tudta, hogy a lakosság 90-95 százaléka gyűlölni fogja, ám őt az igazságérzete vezérli, és édesanyja is arra tanította, hogy álljon bele az ilyen ügyekbe. Ezt követően roma jogvédelemmel foglalkozott Borsodban, amivel szintén nem vívta ki a helyiek szeretetét. „Én nem az a politikus leszek, aki tömegpártot szervez és hetven százalékon áll” – jelentette ki, hozzátéve: ha majd költségvetési kérdésekről lesz szó, megkéri Szigetvári Viktort, hogy miniszterelnökként intézze el ezeket.

Rangos ezután arról beszélt, hogy Juhász „ezzel a lejáratókampánnyal le akarják szedni a tábláról”, majd elismételte: nem lehet egy csuklómozdulattal elintézni azt, hogy „jogtalanul kibocsátanak privát periratokat”, ugyanakkor abban Juhász volt élettársának vallomása olvasható, ami nem szóbeszéd. Rangos szerint Juhász szerint először rosszul kezelte a dolgot, mivel elkezdett belemenni a részletekbe. Az újságíró kifejtette: nem annyira politikai érdek, mint személyes bosszú állhat a Juhászt érő támadás mögött, „a Fidesz megkésett immunreakciója a Rogán Antal elleni fellépésre”. A pártelnök szerint az a cél, hogy lekössék az energiáit, mivel választókerületében esélye lenne győzni a „noname fideszes jelölttel szemben”. Juhász úgy véli, ő „szedte le” Rogánt a politikai térképről, népszerűségvesztése neki köszönhető, valamint az is, hogy „megszűnt mint politikai entitás”. Juhász tudja, hogy a hírek ártani fognak neki, „nem hülye”, de neki elég az a tudat, hogy igaza van és hisz valamiben.

Gyurcsány fölhekkeltette magát a színpadra

Rangos Portik Tamással kapcsolatban is faggatta a politikust. Juhász elmondta: aznap két személyiségi jogi pere volt az ügyben, és eddig minden sajtó-helyreigazítást megnyert.

Juhász beszélt anyagi helyzetéről, kifejtve: miután nemrégiben gyereke született, vett egy nyolcéves autót, aminek „kettő harmada hitel”, korábban nem volt autója. „És a villalakás?” – kérdezte Rangos. Juhász azt válaszolta, hogy neki nincs tulajdona, nincs lakása, az autóra is nehezen kaparták össze a pénzt, „ezek nem olyan irreális összegek, mint amikor helikopteren repkednek csíkot húzva maguk után”.

Rangos rámutatott: Juhász kendermagos múltja a családi balhéval együtt ütőssé tudott válni. A politikus elmondta: drogtesztet adott át a Pesti Srácok és a Tények újságíróinak, hogy bizonyítsa, nem fogyaszt kábítószert. A Kendermag Egyesületben vagy a roma jogvédelemben azért vett részt, mert hitt az igazában, nem az vezérelte, hogy megismerjék. Emlékeztetett: a Kendermaggal párhuzamosan számtalan civil szerveződésben vett részt, így rokkantakkal, vakokkal, siketekkel foglalkozó egyesületekben, részt vett a melegfelvonulás és a Hollán Ernő utcai jegyirodánál tartott antifasiszta tüntetés szervezésében is. Elmondta: jóban van Gyurcsánnyal, de akkor utálta, amiért „ráült a civil ügyre”. Rangos szerint ez nem helyes meglátás, Juhász viszont úgy véli, annak a tüntetésnek egy pártok felett álló ügynek kellett volna lennie, Gyurcsány pedig „fölhekkeltette” magát a színpadra. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) Facebook-csoportot egy csalódást keltő tüntetés után hozta létre, amiből szándékaival ellentétben egy ellenzéki mozgalom lett. A politikába úgy került, hogy Bajnai Gordon megkereste, hozzanak létre egy civil ernyőszervezetet. Amikor fél év múlva kiderült, hogy pártot kell alapítani, Juhász Bajnaival tartott, különben úgy tűnt volna, hogy a Milla otthagyja a volt miniszterelnököt.

Rangos végül a HVG újságírójának, Windisch Juditnak a cikkét idézte, ami szerint „Juhász a politikai küzdelmet elbukta, most már a gyerekeiért küzdhet”. Juhász kijelentette: természetesen küzdeni fog a gyerekeiért, de a politikai küzdelmet sem adja fel.

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Büdöskomcsik
2018. február 15. 09:04
Hova lett több mint száz kommnet?
Rideg Planeta
2018. február 15. 08:17
Füttyös, drogos Petike az asszonyt veri-e? Naná, hogy veri, hiszen ő egy ge...genderdemokrata.
moricka13
2018. február 15. 04:20
Rangos a holland kultúra jegyében kinek akarhatott és qui prodest jót vagy rosszat, talány! Az is meglehet, hogy Juhásztól valaki nagyon besokallott már a kamubalban, a Spinoza Házban történt kibeszélés nyitánya annak, amikortól már fütyülnek rá.
Negue
2018. február 14. 19:42
„Senkit nem bántottam” Arról meg nem tehetek, hogy az asszony nekiszaladt a tenyeremnek. :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!