Kovács Zoltán: Az uniós szabályokat minden tagállamnak be kell tartania

2018. február 12. 21:00

Kovács Zoltán Hollandiában elutasította, hogy hazánkat kettős mérce alapján ítéljék meg.

2018. február 12. 21:00

Magyarország mindig is amellett volt, hogy az Európai Unió szabályait minden tagállamnak egyformán be kell tartania, s nem lehet helye kettős mércének – közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő, miután újságírókkal, parlamenti képviselőkkel és a magyar közösség tagjaival találkozott hétfőn Hollandiában.

Kovács Zoltán az MTI-nek adott telefonos interjújában arról számolt be, hogy elsősorban az EU jövőjéről és az illegális bevándorlásról folytatott megbeszéléseket Amszterdamban és Hágában. Tájékoztatása szerint látogatásának célja a magyar álláspont megismertetése, a véleményformálók tájékoztatása volt. Mint mondta, találkozóin hangsúlyozta, hogy „amikor Magyarország a határait védi, akkor egész Európát védi”.

A szóvivő este előadást tartott a Leideni Egyetem hágai campusán, ahol a hallgatók feltehették a kérdéseiket. Elmondta, hogy a diákok között előkerültek a magyar belpolitikából ismert szokásos állítások, amelyek „félinformációkon, torzító tükrön keresztül jutnak el Hollandiába is, mint ahogy Európa számos már országába". Hozzátette azonban, tapasztalatai szerint ha van idő arra, hogy beszélgessenek kicsit részletesebben, akkor „meg lehet világítani, hogy pontosan hogyan is néz ki a magyar belpolitikai helyzet”.

„Ha a politikai szándékon és kettős mércén alapuló érveket lehántjuk, és a józan ész alapján beszélgetünk, akkor Hollandiában is megértik a magyar álláspontot” – fogalmazott. „Minden elfogult politikai véleményre jó választ tudunk adni” – mondta.

A tavaly nyáron kirobbant magyar-holland diplomáciai botrányról szólva Kovács elmondta, véleménye szerint a konfliktust azóta teljes mértékben sikerült rendezni. „Azt gondolom, megszületett a felismerés, hogy a diplomáciai kapcsolatok arra szolgálnak, hogy megértsük egymást, nem arra, hogy beavatkozzunk egymás ügyeibe” – mondta a kormányszóvivő, hozzáfűzve, hogy számos kérdésben, például a pénzügyi fegyelem fontosságát illetően pedig egyetértés van a két ország között.

Az előző magyarországi holland nagykövet tavaly egy lapinterjúban azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták „ugyanolyan elvek mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”, mire Magyarország konzultációra hazarendelte Hágából a nagykövetét. A holland külügyminiszter később elhatárolódott a botrányt okozó kijelentéstől.

(MTI)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2018. február 13. 07:02
Bármit tesznek, észre kell vennie a népnek, hogy ez a bábrezsim elkopott. Nem teljesít kellően. Mesterségesen alacsonyan tartja a fizetéseket és a nyugdíjakat. Ha hatalmuk 8-án megerősödne, még inkább gyakorolnák "teljhatalmukat" és még inább gazdagodnának. Nevetséges fizetések, nyugdíjak, de a gazdagodóknak nem elég, sosem elég. Ez a rezsim megérett. Se egészségügy, se semilyen közhaszon nem fejlődik. Mindnnek egyszer vége szakad.
noMores
2018. február 13. 06:49
HAHAHAHAHAHAHA:))))))) Bakker, ezek vagy egy alternativ univerzumban elnek, vagy tenyleg ennyire takonygerincu faszparasztok. Lorinccel meg Tiborczcal a zsebben masokar oktatnak. Dobbenet.
Mindjárt
2018. február 13. 05:37
"Kovács Zoltán Hollandiában elutasította, hogy hazánkat kettős mérce alapján ítéljék meg. " A rákosista, tolvaj, kommunista, sorosszarta fidesz maffiát nem kéne összekeverni hazánkal. TI DOLGOZTOK! ŐK LOPNAK!
áfonya
2018. február 13. 02:39
Pályaudvarokon.... http://napimigrans.info/afrikai-bevandorlok-felemlitik-es-tamadjak-meg-az-embereket-a-palyaudvaron/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!