Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hetven év után újra látogatható a Szépművészeti Román csarnoka

2018. február 12. 09:54

Március 15-től húsvétig ingyenesen megtekinthető a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnoka.

2018. február 12. 09:54

Több mint hetven év után először lesz látható a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnoka, amelyet március 15-től húsvétig ingyenesen megtekinthet a közönség – jelentette be a csarnok hétfői sajtóbejárásán az emberi erőforrások minisztere. 

Balog Zoltán hangsúlyozta: a Román csarnok felújításával a magyar kultúrpolitika egyik súlyos adósságát sikerült törleszteni.

A Szépművészeti Múzeum egyik legszebb termét még a második világháború idején zárták le és a kijavítatlan háborús sérülések miatt mostanáig nem is nyitották meg. A Liget Budapest projekt keretében felújították és korszerűsítették a múzeum épületét is; az intézmény történetében ez volt az eddigi legjelentősebb rekonstrukció – jegyezte meg a miniszter. Balog Zoltán elmondása szerint a múzeum átfogó rekonstrukciójára és a több ezer műtárgy költöztetésére 15 milliárd forintot biztosított a kormányzat, ebből 8,3 milliárdot tett ki a Román csarnok helyreállítása.

A csaknem 900 négyzetméter alapterületű, egy középkori bazilika belső terét megidéző terem falfestményeinek megújításán egy éven át mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. A munkálatok során 1500 liter konzerválóanyagot és csaknem 100 kilogramm különböző színű pigmentet, valamint 5,5 kilogramm aranyat használtak fel. Ezek mellett a múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott. A múzeum átfogó felújítása 14 ezer négyzetmétert érint, ami az épület alapterületének mintegy negyven százaléka – közölte Balog Zoltán.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hozzátette: a beruházásnak köszönhetően a Román csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőnek a kiállítóterek és a műtárgyraktáraknak is félezer négyzetméterrel több hely jut majd. Mint elmondta, a következő hónapokban visszaköltöznek a Szépművészeti Múzeum 19. század előtti gyűjteményei, majd az egész épület október 25-én nyílik meg a látogatók előtt egy Leonardo-kiállítással, amelynek a szintén most helyreállított, eddig nem látogatható Michelangelo-terem ad otthont. Szintén kiállítótér lesz az eddig irodaként működő, mostanra rekonstruált Schickedanz-terem, míg a Román csarnok melletti, frissen felújított tér a múzeumpedagógiát szolgálja majd – emelte ki Baán László.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eshen
2018. március 28. 08:52
Kérem szépen, a Húsvétig időpont mit takar? Vasárnap még megtekinthető? És hétfőn? Vagy már 1-jével nem? Pontos dátumot sajnos sehol nem találtam! Nem lehetett volna kiírni????
Burmin
2018. február 12. 20:51
Köszönet az Orbán kormánynak...
pemete jakab
2018. február 12. 20:25
Viktorka meg szólhatna Vlagyimirnak, hogy visszaadhatnák azokat a műkincseket, amiket a II. vh. után vittek el tőlünk.
illesl
2018. február 12. 19:39
Ez az undorító, mocskos tolvaj banda, Mészáros, Orbán veje, a papa kőbányája, már arra is képtelen, alkalmatlan, hogy lopjon.... Egyszerűen borzasztó, visszataszító, ahogy az Orbán kormány műemlékeket újít fel (Fűzér, Ják, most ez a Román-csarnok is), megépíti a 4-es metrot, villamosvonalakat épít, autópályát épít). Undorító és visszataszító, hogy lecseréli a 3-as metro szerelvényeit, felújítja, Hómezővásárhely és Szeged között HÉV-et épít.... Hány lélegeztető gépet lehetne mindebből venni, vagy mekkora pénzt lehetne Ausztriában, vagy Bissau Guineaában kamatoztatni.... Undorító, visszataszító, borzalmas....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!