Ezért tévedés pártprogramokra várni

2018. február 12. 15:47

Nem a pártprogramok, pártok és pártvezérek küzdenek itt a szavazókért. Gigászi érzelmek csapnak össze mindannyiunk lelkében – és lelkéért.

2018. február 12. 15:47
Balázs Zoltán
Válasz.hu

„2010 így ismét a megkönnyebbülés reményét hordozta. Szó sem volt itt egészséges derűlátásról, duzzadó öntudatról, fölszabadulásról. A seb felfakadását várta mindenki, s utána a közös lábadozást és a gyógyulást. De nem ez következett. Agresszív honfoglalás jött, kötelező boldogság és egyetértés. A gyeplő kemény kezekbe került, a jobboldalon tényleg létrejött a legnagyobb társadalmi kisebbség, egyúttal a legnagyobb politikailag szervezett közösség, amely valóban elégedett, rendületlenül, okkal és öntudatosan. Ez a tábor 2014-et már nem is engedte ki a markából. Ám ahogy lenni szokott, éppen emiatt visszatért a félelem, a szorongás, a suttogó ellenállás. S most úgy néz ki, 2018-ban az öntudatos, materiális elégedettség érzülete – amelyet persze remekül körít a megnevezett és kiplakátolt gonosztól való félelem – fog csatázni a fojtott, bizonyos értelemben korlátlanabb és dühösebb félelemmel, a megfoghatatlanabb, de nagyon is valóságos elégedetlenséggel.

Nem a pártprogramok, pártok és pártvezérek küzdenek itt a szavazókért. Gigászi érzelmek csapnak össze mindannyiunk lelkében – és lelkéért.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. február 12. 20:50
"Ezért tévedés pártprogramokra várni" Mi is a pártprogram? Ígérgetés. Vagyis mese. Mese a választóknak. Egy ötéves gyerek nem dől be ilyen ígérgetéseknek, de a választók...
balsors
2018. február 12. 20:03
A ballibnek és csatlósának 2002-es, lejárt szavatosságú a programja. Erről kell most elterelni a figyelmet.
Kundi
2018. február 12. 19:37
A cikk röviden: Stokkol a majré az eddig reménykedőknél.
péterx
2018. február 12. 19:26
Kínosan egydimenziós szemlélet a szerzőé . Az érzelmek mellett az értelem , a mérlegelés is bőven szerephez jut . Ez tény , az érzelem önmagában vak , s kevés kivételtől eltekintve mindenki tud érvelni is . S fordítva is gyakran történik : éppen a belátás hoz létre szenvedélyt a jónak gondolt pártügy mellett .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!