Vágó Istvánról és a kaftános-pajeszos-kalapos zsidókról

2018. február 09. 10:11

Köszönjük, Vágó István!

2018. február 09. 10:11
Stumpf András
Heti Válasz

„Noha ráérő nyugdíjasok feldühödött kommentjeivel tele a virtuális padlás, Vágó nyugdíjaséval mégiscsak érdemes kiemelten foglalkozni.  Azért érdemes a szóra, mert Vágó István a DK elnökségi tagja. Gyurcsány Ferencnek pedig ugyan nincs semmi esélye arra, hogy kormányra kerüljön idén, de mivel az elmúlt nyolc év előtti elmúlt nyolc év olyan régen volt már, nem árt néha emlékeztetni magunkat, mennyire jól is az, hogy nincs rá esélye.

Köszönjük, Vágó István!

Remek példát szolgáltat ugyanis. Nem a kommentjével. Ha Vágót épp a pajeszos zsidók zavarják, hát akkor ez van. (Remélem persze, a DK-sok ezután nagyon ügyelnek majd, hogy ha másnak pedig mondjuk a csaj ruhában lejtő büszke fiúk látványa zavaró Budapesten, annak a véleménye is szent lesz meg sérthetetlen.) A példát tehát a magyarákozdásával szolgáltatta Vágó. Azzal ugyanis, hogy ő felvilágosult ateista, és ezért nem szereti a vallásosokat. Azokat biztosan nem, akik megmutatják, hogy hisznek az akárhogyan írott istenükben. Nos, ez a gondolat valóban felvilágosult, csak épp a jakobinus nyaktilók felvilágosodásának alapgondolata. Meg a bolsevik állami ateizmusé. Amely ugyanebből az őszinte lenézésből és »nehezen viselésből« fakadt. Vágó István szerencsére nem lesz a hatalom közelében, gondolata, hogy neki a vallásosokkal »nincs dolga«, ezért nem is veszélyes – legfeljebb önmagára.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. február 10. 23:49
Azt hiszem a zsidónéprajz "askenazi" ill. "szefardim" zsidókként különbözteti meg azt a két zsidónépcsoportot, amelyet a népnyelv "fekete" ill. "vörös" zsidókként. Ez, nagyon durva leegyszerűsitéssel a ma Budapestjén a "mazsihiszes" neológokat ill. a "köves slómós" ortodoxok kivetüléseit jelenti. Tragikus, hogy észak-kelet-Magyarországon, és főleg a ZEMPLÉNI részeken--főleg csak az ortodox irányzat volt jelen, ill. az ortodox zsidók jelentették "a" zsidóságot. Viszont. A mostanában elnyert állami "segitőpénzek fölött" majdnem kizárólag a mazsihiszesek diszponálnak, nyilván mert ők vannak lényegesen többen, nomeg azért is, mert a SZERVEZETI KERETEIK nekik van jobban kiépülve. Ezért azután az ortodox zsidó testvérek nem igazán tiltakoznak amiatt, hogy ezeket az ujjáépitési ügyeket a Heisler András féle mazsihiszesek intézik inkább--lévén hogy ők csinálják mindezt fejlettebb szinten--ezt azért tárgyilagosan el kell és el is lehet ismerni. Viszont sajnálatos, hogy Mádon vagy S.ujhelyben az újjáéledt és gyönyörű zsinagógák léte ellenére, nincs zsidó hitélet, sőt zsidók nem is élnek ott. Pedig, az a földrajzi hely volt igazán az övék--nem utolsósorban a kiváló szinvonalú BORKERESKEDELMÜK okán.
syphax
2018. február 10. 21:41
Nem nagyon tudják ma már a magyar választópolgárok, de Magyarországon is tkp. "kétféle" zsidóemberek éltek mindég is: ortodox zsidók és neológ zsidók. Népieschen ezt úgy mondják: "fekete zsidók" ill. "vörös zsidók". Namármost. Abban a városban ahol én élek, meg tkp. egész észak-kelet Magyarországon is csaknem KIZÁRÓLAG ORTODOX ZSIDÓK éltek, tehát a Vágó úr által is emlegetett pajeszos-kaftános-kalapos zsidóemberek--KÖZTISZTELETNEK ÉS KÖZ-MEGBECSÜLÉSNEK ÖRVENDVE, és a városunk épitő, városfönntartó tényezőiként. És ami nem mellékes: a keresztény felekezetű hívők és papok megbecsülésétől IS(!) övezve. Ennek megfelelően nálunk 2db zsinagóga is volt: egy az ortodoxoknak és egy azért volt külön a neológoknak is, bár ők alig voltak néhányan. Azután a kommunizmus alatt a "Tanács" durván fölrobbanttatta-lebontatta az ortodoxok zsinagógáját--mellesleg az volt a szebb--és meghagyta a neológokét. Mignem lassan lassacskán a meghagyott egyetlen zsinagóga is beázott, alulról fölnedvesedett, romlott, életveszélyessé vált....A zsidó városlakók meg meghaltak elmentek, hitehagyottá lettek, tönkrementek, elfogytak. Szóval: épitszetileg ÉLETVESZÉLYESSÉ VÁLT, használhatatlanná lett a megmaradt, egyetlen egyébként kisebb és szerényebb szépségű zsinagóga is. Nyugodtan mondhatom: A JÓÉRZÉSŰ VÁROSLAKÓ --KERESZTÉNY ÉS ATEISTA--POLGÁRTÁRSAK NAGY-NAGY BÁNATÁRA, FÁJDALMÁRA, ÉS NEM KEVÉS ÉRTETLENSÉGÉRE. Mert nálunk a zsidó polgártársakat, akii vallásosan ÉLTÉK vallásukat, a többiek TISZTELTÉK, KEDVELTÉK, MEGBECSÜLTÉK...volna, ha a kommunizmus nem üldözte volna őket el--a fenti módon. Nem mondom, hogy nem volt Auschwitz és holocaust és zsidóüldözés, mert volt--igaz akkor én még nem éltem. De azt igenis mondom, hogy ONNAN, ABBÓL A VÉSZBŐL MÉG ELÉG SOKAN VISSZAJÖTTEK és szerették volna élni- folytatni a régi életüket. Am a ránk és rájuk is telepedő kommunizmus ELVETTE TŐLÜK AZ ÜZLETÜKET-TEVÉKENY VÁLLALKOZÁSAIKAT--ami még megvolt nekik visszajöttükkor, és el is kezdek ezekben a saját cégeikben dolgozni. Egy ideig. Mignem államositották az üzleteiket, s a legjobb még az volt, ha volt, hogy megtették a korábbi zsidó tulaj-főnököt üzletvezetővé az ő államositott cégében. De ez csak egy kis töredék volt. A többség vette a kalapját, oszt' kiment Izraelbe, Svájc-ba az USA-ba, de minimum elköltözött Budapestre. Pajeszosok, kaftánosok...stb...stb.. Minden városlakó társunk sajnálatára és bánatára. No és MOST! 2010 óta--a FIDESZ hatalom óta(!!!)-- elkezdik rendbehozni a zsinagógát, az egyszem zsinagógát--sok nagy pénzt megpályázva ki-umbuldálva, innen-onnan stb., ahonnan lehet-- hátha visszagyün valahány "pajeszos zsidó"....Várnánk őket szeretettel, mert városunkból hiányoznak. Igenis: HI-Á-NYOZ-NAK! Ők a "pajeszosok". Ezt Vágó Istvánnak üzenem. Épül a kis zsinagóga, van már 1-2 jó vendéglő amit már helyi zsidók ützemeltetnek, munka van, dolgozni lehet....JÖJJENEK! Várjuk ŐKET!
luzitanxaver
2018. február 10. 06:18
Vágó István hívő, ráadásul mindjárt két vallása is van (legalább). Az egyik az ateizmus-szcientifizmus. A másik a gyurcsányizmus.
Büdöskomcsik
2018. február 09. 21:33
Szerintem Stumpf egész életében jobban ráér, mint a mostani nyuggerek aktivan. Talán nem azokba kéne törülnyi a cipőjét, akik többet érnek nála.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!