Fideszes bojkott jön a Demokrata ellen?

2018. február 09. 18:56

A kormánypárti lap külpolitikai rovatvezetője ugyanis a szír származású Sayfo Omar.

2018. február 09. 18:56
Stumpf András
Válasz.hu

„Tegnap megint bojkott volt a Nemzetbiztonsági Bizottságban: a fideszes képviselők nem mentek el, határozatképtelenné is tették a testületet, immár másodjára, mintha egyébként tök mindegy lenne, hogy van-e felügyelete a szolgálatoknak vagy nincs.

S mire hivatkozott egyebek mellett Németh Szilárd? Hát arra, hogy szerintük Mirwais Janan, az LMP külpolitikai szakértője nemzetbiztonsági kockázat, ezért nem mennek el. Az afgán származású, négyéves kora óta Magyarországon élő, korábban Balog Zoltánnak, Schmidt Máriának dolgozó Janan elbukott ugyanis a nemzetbiztonsági átvilágításon (ezért ott sincs a bizottság ülésein, természetesen).

Ha viszont így, akkor sajnos mától a Demokratát is bojkottálniuk kell a fideszes képviselőknek.

A kormánypárti lap külpolitikai rovatvezetője ugyanis a szír származású Sayfo Omar. Felkészült Közel-Kelet-kutató, jó újságíró, ráadásul most regényt is írt (Allah tágas földje), amely remek lett, de a helyzet mégiscsak az, hogy ő is elhasalt a nemzetbiztonsági átvilágításon.

Hogy pontosan miért, azt elmondja az aktuális Heti Válaszban. Ide most csak annyi kívánkozik: ha Németh Szilárd nem akarja, hogy vaslogikáján csorba essék, akkor kénytelen felkiáltani:

»Dzsihadista kapcsolatokkal rendelkező nemzetbiztonsági kockázat vezeti a Demokrata külpolitikai rovatát! Ez veszélyes!«

És kénytelen azonnal meghirdetni a fideszes bojkottot a lap ellen.

Mielőtt tovább gondolnánk ezt az elmebajt, mondjuk azért ki: ennek semmi értelme nem lenne. Ha valaki nem megy át az átvilágításon, az nem azt jelenti, hogy veszélyes a magyarságra, sem azt, hogy terrorista.

Éppen ezért a Németh-féle LMP-s habverésnek sincs semmi értelme.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2018. február 12. 08:29
Simicska agykárosító hatása ebből a cikkből is látszik.
BőröndÖdön
2018. február 11. 19:12
Vicces történet...
koronaszepe
2018. február 10. 20:47
"Magyar állampolgár vagyok, az LMP országgyűlési frakciójának munkatársa, a Migszol nevű szervezettel pedig soha, semmilyen jogviszonyban nem álltam. 1986-ban születtem Kabulban, Afganisztán fővárosában. 1990-től, 4 éves korom óta élek Magyarországon, 2003 óta pedig magyar állampolgár vagyok. Az óvodától kezdve, az iskolán át, a gimnáziumi érettségin keresztül kizárólag magyar oktatási intézmények hallgatója voltam. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végeztem jogászként cum laude minősítéssel. Életem meghatározó részét - 18 évet - Gödöllőn töltöttem. Rendszeres fellépője voltam a nemzeti ünnepek megemlékezéseinek, több helyi civil szervezet munkáját segítettem. 2010-től 2014-ig, majd 2016-tól az egyik szervezeti egység megszűnéséig a Demokrácia Központ Közalapítvány munkatársa voltam. A közalapítvány kuratóriumának elnöke előbb Schöpflin György európai parlamenti képviselő, majd Martonyi János, Magyarország korábbi külügyminisztere volt. 2014 és 2016 között a Terror Háza Múzeumot működtető Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány jogásza, valamint az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság pályázati irodavezetője voltam. A közalapítvány főigazgatója Dr. Schmidt Mária, az Emlékbizottság vezetője Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere. Az Emlékbizottság ülésein rendszeresen részt vettem. Közreműködtem a Tom Lantos Intézet megalapításában, és egyik koordinátora voltam az Intézet megnyitó ceremóniájának, amelyen részt vett Orbán Viktor, Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, és Hillary Clinton, korábbi amerikai külügyminiszter. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának, valamint az Eszterházy Károly Egyetemnek óraadó oktatója vagyok. Kutatási területem a párhuzamos jogrendszerek és a radikalizáció kapcsolata. Továbbá számos alkalommal végeztem tolmácsolási tevékenységet a Magyar Honvédségnek és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak. A Lehet Más a Politika országgyűlési frakciójának 2017. júniusa óta vagyok külpolitikai ügyekben tanácsadó-szakértő munkatársa. A nemzetbiztonsági bizottság munkájában nem vettem részt, mivel az átvilágításom eredménye negatívan zárult. Személyem nem minősül nemzetbiztonsági kockázatnak, hanem a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésein nem vehetek részt. A biztonsági kockázatok tekintetében - mivel minősített információkról van szó - egyéb információval nem rendelkezem. Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt munkáját a továbbiakban is segíteni fogom, az engem ért hazug és hamis politikai támadások ellenére is. Jelzem, hogy a napokban megjelent nyilatkozatok és médiamegjelenések vonatkozásában a jogi lépéseket polgári és büntetőügyben is megteszem.”
Vén Csataló
2018. február 10. 16:55
Jajj de kis okoska vagy bandika. Aztán elmesélnéd a vaslogikáddal, hogy a Demokrata c. hetilap mióta akar bent ülni a Nemzetbiztonsági Bizottságban, hogy szigorúan titkos minősítésű iratokba tekinthessen be?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!