A balkáni puskaporos hordó

2018. február 09. 08:18

Az iszlám radikalizmus gyors ütemű terjeszkedése nemcsak a mediterrán térség felől, hanem a Balkán szívéből is fenyegeti az Európai Uniót. Sajnos a történelem ismétli önmagát.

2018. február 09. 08:18
Horváth József
Magyar Idők

„Az 1990-es évek közepén az önálló Bosznia-Hercegovinában az elsők között jelentek meg olyan iszlám alapokon álló segélyszervezetek, amelyeket döntő részben az öböl menti országok finanszíroztak, főként Szaúd-Arábia. (...) A segélyekkel együtt azonban megérkezett a reiszlamizáció is. Ha a férfiak muszlim módra szakállat növesztettek, ha a nők kendőt kötöttek, ha a gyerekeket iszlám iskolába íratták, akkor jöttek a támogatások, amit a döntően nagy szegénységben élő bosnyákok hamar elfogadtak.

Az új szociális, vallási intézményekbe pedig megérkeztek a radikális imámok, vallásoktatók. Az általuk képviselt iszlám kép pedig a háború sérelmei miatt is termékeny talajra talált. Ezt követően az iszlám segélyszervezetek az özvegyen maradt bosnyák asszonyok, elárvult lányok felé fordultak. Az arab világból olyan férfiakat kezdtek férjnek kiközvetíteni, akiknek valódi származási helyét, múltját, képzettségét senki sem ellenőrizte le. Ezek a jórészt radikális iszlám nézeteket valló, életerős férfiak az elszigetelt hegyi falvakban alapítottak új családot. Az eltelt két évtized során olyan nagycsaládok jöttek létre, amelyek gyakorlatilag teljesen kiestek az erőtlen állam ellenőrzése alól. A felnövekvő generációk ezekben a speciális no-go zónákban, iszlám iskolákban radikális, főként szalafista imámok befolyása alatt nőttek fel. Ezekbe a falvakba még a mérsékeltebb bosnyák rendőrök se mernek bemenni, csak a falu iszlám elöljáróival folytatott egyeztetés után. (...)

Ez sajnos jó példája annak, hogy miért nem lehet nagyvonalúan legyinteni a kialakuló veszélyhelyzetre, amikor az még nem tűnik igazán komolynak. Eltelik két évtized, Európát eléri az illegális migrációs hullám, az iszlám radikalizmus terrorja lecsap földrészünkre, és a politikusok rácsodálkoznak arra, hogy mi történik a Balkánon. Semmi meglepő, semmi, amit ne tudtak volna fő vonalaiban a titkosszolgálatok. Csak a politika más prio­ritást jelölt ki, és az idő – mint már annyiszor – most sem oldott meg semmit.

Ha az európai földrészen belül sem volt képes húsz évvel ezelőtt a Nyugat kezdeményezően fellépni, béketeremtő katonai műveleteket felvállalni, akkor hogy is lett volna képes a Közel-Keleten önálló humanitárius célú műveletek végrehajtására? Ennek a gyengeségnek, álfilantróp hozzáállásnak az eredménye az, hogy az iszlám radikalizmus gyors ütemű terjeszkedése nemcsak a mediterrán térség felől, hanem a Balkán szívéből is fenyegeti az Európai Uniót. Sajnos a történelem ismétli önmagát. A perspektivikus gondolkodásnak politikai előrelátásnak napjainkban sem látjuk nyomát az unió vezetésében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2018. február 11. 19:18
Egy 3/3-as díszNertárs...
56október
2018. február 09. 15:36
Milyen furcsa, hogy a történelem mindig a Balkánon ismétli meg magát. A svájci Alpokban, a Riviérán vagy Floridában soha. És mindig csak abban, ami a Balkánra való.
bunko_jobbos
2018. február 09. 11:33
Sokat gondolkodtam, hogy mi az iszlám lényege, és arra jutottam, hogy egy van neki, és az a szaporodás. Az oszmán birodalom is ebből emelkedett fel: a semmiből, a petesejtből. Megszervezni már nem nagyon tudják a birodalmukat, de nagy méretűvé tenni igen. Tkp. a kereszténység is csak addig volt nagy, amíg szültek a nők. Az utolsó szát év már csak a régi dicsőség folyamatos zuhanásáról szólt. Sokan azt hitték (én is), hogy azért van a világ, hogy jó legyen benne élni, de az élet mindig felülírja az elképzeléseinket. Az élet azért van, hogy győzzön. Nem érdekli, hogy jó-e vagy sem. És az győz, aki szaporodik. Nem lesz neki jó, csak győz. Ez van.
Tiszafa
2018. február 09. 10:52
"...a politikusok rácsodálkoznak arra, hogy mi történik a Balkánon. Semmi meglepő, semmi, amit ne tudtak volna fő vonalaiban a titkosszolgálatok. Csak a politika más prio­ritást jelölt ki..." Na ezért (is) jó vezető Putyin. Ő a volt KGB-s ezt a hibát soha nem fogja elkövetni. Ja és ha kell oda mer csapni, fegyveresen persze. Mert másként szart se ér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!