Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szívesen találkozik a Momentum vezetője az LMP-s Szél Bernadettel

2018. február 08. 11:53

A Momentum nyitott a pártok közti párbeszédre.

2018. február 08. 11:53

Az ATV azt közölte: szívesen találkozik Szél Bernadettel Fekete-Győr András, de a legfontosabbnak most azt tartja, hogy minél több kiábrándult szavazót győzzenek meg a választás fontosságáról – adott ki közleményt a párt elnöke. Mindezt arra reagálva, hogy kiderült, az LMP megkereste a Momentumot egy esetleges választási együttműködés kérdésében.

A Momentum nyitott a pártok közti párbeszédre, de elsősorban a választókra kívánunk koncentrálni – írta Fekete-Győr András. Nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat a szándékokat, hogy részt vennének-e az LMP-vel bármilyen választási együttműködésben, esetleg tárgyalnának-e erről.

Fekete-Győr a legfontosabbnak azt tartja, hogy minél több fiatalt szólítsanak meg, akiket a politika eddig nem képviselt, fontosnak tartja, hogy ezek a fiatalok az urnák elé járuljanak és leadják szavazataikat. Utóbbi apropója az az Európai Bizottság néhány hete közzétett felmérése, miszerint a magyar fiatalok aktivitása elmarad az EU-s átlagtól.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. február 09. 15:30
és?
balbako_
2018. február 08. 15:06
Most hívott Bernike géphangja. Félre tettem hagy mondja el amit akar és fizesse ki a telefonálás után járó díjat. Ezzel is nő a magyar GDP.
Dorset Naga
2018. február 08. 14:04
Buzi, nem fog berniben kárt tenni.
Bástyaelvtárs
2018. február 08. 13:55
azért szép apránként csak összeáll a demokratikus oldal szövetsége
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!