Lecsó

2018. február 08. 08:05

Micsoda? Hogy ezt a lecsót szigorú recept szerint készítették? Hol? A szemlőhegyi Gyurcsány-konyhában? És maga Láriferi keverte? Na, ne…

2018. február 08. 08:05
Pilhál György
Magyar Idők

„Az MSZP megszűnésének gondolata egyébként nem új keletű. Molnár Gyula elnök már 2016-ban figyelmeztetett: egy rossz választási szereplés után akár le is húzhatja a rolót a szocialista párt. Kijelentése akkor hatalmas felháborodást váltott ki a tagság körében. (Egy kommentelő mindjárt el is nevezte elnök Gyulát Agyalágyulának…) A pártvezér különben a napokban bejelentette, amennyiben nem nyer az MSZP–Párbeszéd-szövetség, lemond pártelnöki tisztéről. Erre az előzetes közvélemény-kutatások alapján jó esélye van. Főleg, ha még rájuk cuppan harmadikként Fodor Gábor koloncpártja, a bekokszolt liberális felekezet…

Valahol azt olvastam, hogy ezt az egész szocialista összeomlást már Kovács László korábbi pártelnök is megjósolta annak idején – csakhogy ez óriási tévedés! Azt a bizonyos elhíresült »Merjünk kicsik lenni!« szemléletet Laci bácsi nem a pártjának javasolta, hanem a magyar nemzetnek. Pechjére fordítva történt, a nemzet növekedésnek indult, az övéi meg – íme! – épp most mennek a lecsóba…

Micsoda? Hogy ezt a lecsót szigorú recept szerint készítették? Hol? A szemlőhegyi Gyurcsány-konyhában? És maga Láriferi keverte? Na, ne…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2018. február 08. 16:45
Hát...az MSZP egyet tanult meg, hogyan kell túlélni.
BőröndÖdön
2018. február 08. 14:23
Gyuri,borzalmas vagy.
HattoryHanzo
2018. február 08. 08:39
Lilláról még mindig Vörösmarty jut az eszedbe, te kis te?
files32
2018. február 08. 08:26
Lecsót ne télen csináljunk már, az Isten szerelmére!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!