Hajrá, európai paradigmaváltás!

„Néhány hónappal ezelőtt egy interjúban a nemzetek Európájának lehetséges szerepéről szóltam. Egy magát szociáldemokrata napilapként definiáló balliberális (azaz inkább liberális, mint baloldali) sajtótermék hasábjain rögtön meg is jelent erről egy szörnyülködő írás, mondván, »Micsoda dolog a nemzetek Európájáról beszélni!«. Olyan újságíró írta, akinek gyomra a nemzet fogalmától úgymond hajlamos összerándulni, annyira szorong tőle. De legyen ez az ő baja.

Hiszen attól, hogy valaki a szuverén nemzetek közös Európai Uniójáról beszél, miért is tagadná meg Európát?

Most, amikor a német szociáldemokraták vezetője is úgy gondolja, a jövő Európájában az unió nem léphet a nemzetek helyébe, csak kiegészítheti őket ott és ahol a képességeiket meghaladó problémákban ütköznek. Kíváncsi lennék rá, vajon a balliberális kommentátorok miért nem rándultak ettől ösztönösen össze, miért nem ragadtak azonnal klaviatúrát? Pedig ők általában úgy értelmezik a demokráciát, hogy abba a tőlük eltérő vélemények képviselői nem férnek bele.

Persze írásomnak nem az a célja, hogy az egymás mellett elbeszélés medrében folytatódjék a párbeszéd. Sokkal inkább az egyes fogalomhasználatok tartalmáról kívánok pár szót ejteni. Ez legyen a kiindulóalap, hogy világos legyen, mi is a magunkfajták – a népben-nemzetben gondolkodó baloldaliak – álláspontja, s egyértelműen kiderüljön, mit és miért képviselünk ezekben a kérdésekben. Az egyesült Európa néhány jellemző jegyét az unió már ma is magán viseli. Egy ilyen Európa nem más, mint egy központi akarat által vezérelt, az egyes országok érdekeit – s különösen a népek választásokon kinyilvánított akaratát – semmibe vevő, elkülönült szervezet. Az egyesült Európa egy ilyen értékalapokkal rendelkező entitás volna.”