Elios-vizsgálat: közleményt adott ki a cég

2018. február 08. 11:56

A cég közleménye szerint „az ELIOS Innovatív Zrt. minden megbízása során a jogszabályi előírásoknak megfelelően, magas szakmai színvonalon teljesített”.

2018. február 08. 11:56

Az ATV beszámol arról: az ELIOS Innovatív Zrt. közleményt adott ki a céggel kapcsolatos nyomozás ügyében. A közleményben így fogalmaznak:

„A jelenlegi vezetés ismeretei szerint az ELIOS Innovatív Zrt. működését és tulajdonosi összetételét illető médiaérdeklődés a 2014-es országgyűlési választásokat megelőzően is hasonló szintet ért el, mint amit jelenleg tapasztalunk. A megkeresésekre adott válaszokat (szakmai, műszaki és jogi szempontból is) figyelmen kívül hagyva jelentek meg cikkek, riportok a sajtóban, így nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy ez a felfokozott érdeklődés politikai indíttatású, és bizonyos érdekkörök politikai ambícióit hivatottak elősegíteni.

Ebből kifolyólag, egészen eddig a pillanatig nem kívántunk reagálni semmilyen, a társaságunkhoz kapcsolódó médiamegjelenésre. Az ELIOS Innovatív Zrt. működése során, ideértve a közbeszerzéseket is, mindig szabályosan, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek mindenben eleget téve járt el. A társaságunk által elvégzett közvilágítás-korszerűsítési projektek az elérhető legmagasabb szakmai színvonalon, a magyar és nemzetközi szabványelőírásoknak tökéletesen eleget téve valósultak meg.

Az elmúlt 9 évben a cégünk által felszerelt lámpatestek meghibásodási aránya nagyjából 1 ezrelék, és természetesen a garanciális kötelezettségeinknek szükség szerint mindig eleget tettünk. Fentiek eredményeképpen a megbízó önkormányzatok minden esetben jelentős – éves szinten több 10 milliós – energia- és költségmegtakarítást értek el, ezzel hozzájárulva az Európai Unió klímavédelmi törekvéseinek megvalósulásához. Bizonyítéka ennek, hogy az Európai Bizottság hivatalos kiadványa az első közvilágítási projektünket mintaprojektnek nyilvánította, és költségtakarékossági és klímavédelmi szempontból is követendő példaként mutatta be. Minden egyes projektet műszaki átadás-átvétel keretében adtunk át megbízóinknak, melynek részét képezte a hivatalos fénymérés is – az ELIOS projektjein az úttesten mért közvilágítási szint a szabványoknak, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelő mértékű. Az esetek több mint harmadát tekintve pedig a szabvány mértékét jelentősen meghaladó eredményt mutattak.

Az ELIOS Innovatív Zrt. minden megbízása során a jogszabályi előírásoknak megfelelően, magas szakmai színvonalon teljesített. A társaságot érintő bármilyen hivatalos megkeresés, vizsgálat során a hatóságokkal maximálisan együttműködtünk, a vizsgálatok lefolytatását elősegítettük. Az esetleges további hivatalos eljárások során is maximálisan rendelkezésre állunk, azonban a politikai indíttatású megkereséseket, sajtóhíreket a fentieken túlmenően nem kívánjuk kommentálni.”

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dorset Naga
2018. február 08. 14:09
Így kell ezt. Ne is engedjenek fogást venni az ellenfélnek. Főleg becstelenül, még ha politika is.
Berecskereki
2018. február 08. 13:12
A 24.hu állítólag megszerezte az OLAF jelentését és cikksorozatban számol be a tartalomról, bizonyos véleménnyel megspékelve. https://24.hu/belfold/2018/02/07/igy-csalt-orban-vejenek-cege-megszereztuk-az-olaf-jelenteset/ https://24.hu/belfold/2018/02/08/amit-a-magyar-rendorok-nem-talaltak-orban-vejenel-eloasta-az-olaf/ Elolvasva mindkét írást, szerintem a benne foglaltak egy bírósági eljárás során bizonyítékként nem állnák meg a helyüket, és az ügyvédek percek alatt darabokra szednék. Például a LED égőkkel kapcsolatos megállapítás, mely szerint az élettartamot 100.000 órára növelték. Ezzel kapcsolatban a pályázati kiírás a következőket tartalmazza: „Amennyiben 60 000 óránál magasabb üzemóra kerül figyelembevételre az élettartam biztosításához, a 60.000 óra után esedékes, kiégett LED fényforrások cseréjére vonatkozó pótló beruházás költségét tartalmazó karbantartási szerződés benyújtása szükséges a pályázat mellékleteként.” Itt legfeljebb azt lehetne kifogásolni, ha az előzőekben leírt szerződést nem mellékelték. Ezt viszont kizártnak tartom.
lazio154
2018. február 08. 13:10
Tehát most azt várjuk, hogy 1 bünöző akinek minden tagja szabadlábon, és még vád nélkül is nyílatkozik az beismerő vallomást tesz. Még a börtönökben is minden elzárt ártatlannak mondja magát.
Mr. Black
2018. február 08. 13:06
Lemondott már a csúti Köpcös ????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!