Budapestre hívta Liviu Dragneát Orbán

2018. február 08. 11:04

A kormányzó román szociáldemokraták elnökét hívta meg a magyar fővárosba Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Lesz miről beszélni.

2018. február 08. 11:04

Találkozóra invitálta Orbán Viktor magyar kormányfő Liviu Dragneát, a román szociáldemokraták elnökét – írja a Magyar Nemzet az Adevarul román napilapra hivatkozva.

A házelnöki tisztséggel bíró Dragnea még hétfőn Bukarestben egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel – ezután jelentette be, hogy a magyar diplomácia vezetője átadta neki Orbán Viktor meghívóját.

Dragnea a meghívást elfogadta, tehát ezzel elkezdődött az időpontok egyeztetése a két fél között: „A magyar miniszterelnök pártvezetőként szeretne tárgyalni velem mint pártelnökkel. Azt válaszoltam, hogy ma vagy holnap megmondom nekik, melyik időpont lenne számomra alkalmas a tárgyalásra.”

A korrupció miatt két év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott pártelnök Szijjártóval több kérdést is érintett: napirenden volt a Kolozsvár-Budapest gyorsvasút építése, a gázvásárlás, a Gozsdu-hagyaték ügye, illetve a határátkelők számának növelése. Dragne viszont leszögezte: nem támogatja az RMDSZ azon törekvését, mely március 15-ét az erdélyi magyarság ünnepnapjává tenné.

Orbán és Dragnea legutóbb tavaly szeptemberben egyeztetett a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében. A tárgyalások eredménye mostanra ért be, miután szerdán a román szenátus is megszavazta azt a törvényjavaslatot, mely újra biztosítja az iskola működését – habár a döntés ellen az ellenzék óvást jelentett be az alkotmánybíróságon.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
afterall33
2018. február 08. 14:53
"A korrupció miatt két év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott pártelnök..." Jól megértik majd egymást!
szekula
2018. február 08. 14:02
Némá'! Cigány és tud telefonálni!
Kup Lung
2018. február 08. 12:42
Nincs más választása Romániának sem mint hogy a V4 vonatra becsatlakozzanak valamilyen formában . --- A célok azonosak . Annyit kell tenniük hogy a franciák seggéről le kell csatlakozniuk bizonyos stratégiai kérdések tárgyalásakor . Ha ez menni fog itt a helyük a V4 oldalán !
Gyéressy Károly
2018. február 08. 12:07
Nevetséges a román helyzet, hogy fontos ember fontos dologról nem a miniszterelnökkel tárgyal,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!