Dzsihádon a Jobbik

2018. február 07. 17:14

Vona cselekedetei mindig a másik félnek hoznak hasznot, míg a Jobbiknak csak a magyarázkodás és politikai vesszőfutás jut.

2018. február 07. 17:14
Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán
Mozgástér blog

„A közelmúltban több olyan videó került az érdeklődés középpontjába, amelyeken Vona Gábor Jobbik-elnök muszlim vendéglátói kedvében akar járni, ezért Allahot, vagy az iszlámot dicséri. A szokásos udvariasság, mondják a jobbikos propagandisták, és előszeretettel utalnak más politikusok, például a magyar miniszterelnök muszlim országokban tett udvarias szavaira. Almát hasonlítanak össze körtével.

Kettejük között ugyanis ég és föld a különbség. A most éppen szakállt növesztő Jobbik-elnök mintha állandóan erőközpontokat keresne, amiket a jelek szerint nem a saját pártjában és politikai közösségében talál meg. Vona Gábor megfordult már a Fideszben, Oroszországban, Törökországban, vagy legutóbb Simicska Lajos szalonjában. A polgári körös kalandot leszámítva valahogy minden szakasz olyan politikai cselekedetet is hozott, amely a megrendelőnek  másik félnek hozott kézzel fogható hasznot, míg a Jobbiknak csak a magyarázkodás és politikai vesszőfutás jut.

(...)

Vona Gábor Allahot és az iszlámot dicsérő szavai akkor tűnnének valóban ártatlannak, akkor lenne a keresztény Európa melletti kiállásuk hihető, ha pártja 2016. novemberében megszavazza az Alaptörvény módosítását, amely azt üzente volna a bevándorláspárti Brüsszelnek és a Közel-Keletről / Afrikából Európába igyekvő millióknak, hogy NE GYERTEK!!! Akkor most nem kéne magyarázkodniuk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
linkeloe
2018. február 08. 21:30
Hogy mi lesz Zazrival Ápr. 9.-e után??? https://www.kirby.com/
áfonya
2018. február 08. 06:01
Ahmed H. megtámadta a nemzeti konzultációt. A férfi (betolakodó)a jó hírnév megsértésének megállapítását kérte a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció rá vonatkozó mondata miatt - A keresetet elutasították A Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció rá vonatkozó pontját bírósági úton támadta meg Ahmed H. A keresetet elutasították -
kunfia
2018. február 07. 23:35
Mint az ellenzéki párt írja, „a Fidesz által a napokban telefonon is terjesztett hazugságról derült ki, hogy aki ezt a Jobbik elnökéről állította, semmivel nem tudta alátámasztani. A mostani perben a Vona Gábort törökországi terrorszervezettel való kapcsolattartással illető vádakat először közlő Ripost, majd a rágalmait továbbadó 888, Lokál és Origó nevű szennylapok igazolhatták volna, hogy bármi igaz abból, amit a Jobbik elnökének törökországi előadássorozata miatt írtak, de mivel minden hazugság volt, amit erről közöltek, szembesülniük kellett a jogerős ítélőtáblai döntés képében szembejövő igazsággal. A Vona Gábort terroristákkal való kapcsolattal, Allah-dicsőítéssel rágalmazó fideszes lakájmédia így összesen közel hárommillió forint sérelemdíjat és perköltséget kell fizessen a legerősebb ellenzéki párt elnökének, és nyilvános levélben kell bocsánatot kérniük tőle. Természetesen ugyanez vár a rágalmak kiagyalójára és mostani fő terjesztőjére, a hazugságon kívül mással érvelni nem tudó Fideszre is.” https://helyivalasz.hu/orszagos-hirek/fvarosi-iteltabla-harommillio-forint-jar-vona-gabornak-az-allah-ugyben-1-2
Tatulus
2018. február 07. 19:17
Na, ne ismételj törpe - te még prolinak is gyenge vagy, ugrálj csak tovább, lelenckölyökként is hülye voltál, felnőve meg gnóm! Anya szó nélkül nem tudsz élni - hogy mindig ocsmány környezetbe helyezed, azt bizonyítja, amit tapasztaltál a sajátodról - ennyi telik ki a szifiliszes agyadból! Seggfej!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!