Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Újra hatalmasat bukott a fideszes hazugsággépezet

2018. február 07. 13:59

Allah-dicsőítéssel rágalmazó fideszes lakájmédia így összesen közel hárommillió forint sérelemdíjat és perköltséget kell fizessen a legerősebb ellenzéki párt elnökének.

2018. február 07. 13:59
Jobbik
Közlemény

„A Fővárosi Ítélőtábla immáron jogerős ítélete adott újabb óriási pofont a kormánypárti lakájmédiának. A Fidesz által a napokban telefonon is terjesztett hazugságról derült ki, hogy aki ezt a Jobbik elnökéről állította, semmivel nem tudta alátámasztani. A mostani perben a Vona Gábort törökországi terrorszervezettel való kapcsolattartással illető vádakat először közlő Ripost, majd a rágalmait továbbadó 888, Lokál és Origó nevű szennylapok igazolhatták volna, hogy bármi igaz abból, amit a Jobbik elnökének törökországi előadássorozata miatt írtak, de mivel minden hazugság volt, amit erről közöltek, szembesülniük kellett a jogerős ítélőtáblai döntés képében szembejövő igazsággal. 

A Vona Gábort terroristákkal való kapcsolattal, Allah-dicsőítéssel rágalmazó fideszes lakájmédia így összesen közel  hárommillió forint sérelemdíjat és perköltséget kell fizessen a legerősebb ellenzéki párt elnökének, és nyilvános levélben kell bocsánatot kérniük tőle. Természetesen ugyanez vár a rágalmak kiagyalójára és mostani fő terjesztőjére, a hazugságon kívül mással érvelni nem tudó Fideszre is.”

(MTI-OS)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. február 08. 07:16
Főleg hogy a címeretekben ott virít a félhold és egy 90 fokkal elfordított H betű.
Bolond Istók
2018. február 07. 22:43
"...Allah-dicsőítéssel rágalmazó..." Akkor most Vona Allahot dicsőítette vagy Istent, vagy a kettő nem ugyanaz? Allah dicsőítése egy olyan rossz amivel rágalmazni lehet?
Bolond Istók
2018. február 07. 22:41
Hát ha pár éve valaki azt mondja nekem, hogy itt a Mandin a jobberek és liberálbolsevikok Vona védelmében felsorakozva köpködik az egymás faszából kiszopott rittyót... nagyon kinevetem. De most így látva a dolgot és belegondolva, hogy vannak olyan vérvonalak ahol a generációkon keresztül átöröklött fejlődési rendellenesség a takonygerinc, nem is olyan meglepő.
korona
2018. február 07. 21:48
Azért, ami sok, az sok. Józan, gondolkodó emberek igenis meg tudják különböztetni a politikai reklámpropagandát és az igazságot. Ilyen körülmények között talán legokosabb hallgatni. Ma már senkinek a hatalma sem Istentől adott. Amikor a "sláger" már gusztustalan, akkor nagyon nyilvánvaló, hogy hazugság. A történelem során sok-sok áligazságok (hazugságok) köré egész tudományok nőttek ki a semmiből, hogy a hazugságok igazságát magyarázzák és elfogadtassák a társadalom zömével.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!