Áll a bál a gyöngyösi MSZP-ben

2018. február 07. 16:11

Molnár Gyula félretájékoztatta az elnökséget, ami így nem bízik a pártelnökben, Fodor Gábor nem tud semmiről, Vona pedig várja a baloldali szavazatokat: alakul az ellenzéki szappanopera Gyöngyösön.

2018. február 07. 16:11

Ahogyan arról már lapunk kedden is beszámolt, támogatná az MSZP-Párbeszéd Fodor Gábor, a Liberálisok elnökének indulását a gyöngyösi választókerületben az április 8-i választásokon. Eddig a szocialisták Hiesz György polgármester indulásával terveztek, ő azonban kedden könnyeivel küszködve jelentette be: lemond az indulásról, és az MSZP-ből is kilép.

Nem ilyen bánásmódot várt

Hiesz ezután szerdán először a Hír TV-nek szólalt meg: ő úgy fogalmazott, nem a visszalépéssel van a gond, hanem azzal, ahogy elintézték. Szerinte a kutatások szerint rosszabb esetben is meg tudta volna szorongatni a fideszes jelöltet, de alapítóként, 29 évi párttagság után „nem ilyen bánásmódot várt”. 

Hozzátette: nincs rossz viszonya Fodor Gáborral, de a döntést nem érti: „én biztos, hogy ha felső vezetője vagyok az MSZP-nek, akkor biztos, hogy leülök a helyi jelölttel, végigbeszélem, esélyeket latolgatjuk, megkérdezem, hogy helyi szinten hogy néz ki a támogatás. Ez még javaslatnak is értelmetlen volt”. Hiesz kifejtette, azt is elfogadta, hogy jobban meg kéne küzdenie a helyért, de „néha az ember kap olyan jelzéseket, amikor azt mondja, hogy ennyi volt és köszönöm”.

A helyzet végére Molnár Gyula szocialista pártelnök is mihamarabb szeretne pontot tenni: az ATV információi szerint szerdán 14 órára „tisztázó beszélgetést” folytat a gyöngyösi MSZP-vel. Eközben az ATV forrásai szerint több elnökségi tag is rendkívüli elnökségi ülés összehívását kezdeményezte Hiesz György visszalépése után. Szerintük ugyanis a lépéssel Gyöngyösön lehetetlenné vált Fodor Gábor elindítása.

Nincs bizalom az MSZP-elnökségbe

A lap megjegyzi: többen úgy értékelték, a pártelnök Fodor indítása érdekében félretájékoztatta az elnökséget, amely Hiesz emlékezetes sajtótájékoztatójáig úgy tudta, a szocialista polgármester nem bánná, ha lecserélnék Fodor Gáborra, és nem is igazán szívesen lett képviselőjelölt.

Két elnökségi tag szerint Molnár Gyula és az elnökség között már enélkül is megszűnt a bizalom, de a Hiesz-ügy csak fokozta a helyzetet. Eközben a Liberálisok is megszólaltak Fodor indulásával kapcsolatban, akik azt monták, semmilyen szerepük volt a polgármester visszalépésében, és ők is a sajtóból értesültek a lépésről.

Vona Gábor viszont szintén Gyöngyösön méretteti meg magát április 8-án. A Jobbik elnöke a Hír TV-nek adott nyilatkozatában kifejtette, neki nem Fodorral kell foglalkoznia, hanem a fideszes jelöltet kell megvernie. „Nem lesz baloldali jelölt a választókerületben, és ez által még egyértelműbbé vált az, hogy ebben a választókerületben a Fidesz és a Jobbik jelöltje között kell választani” – összegzett az üggyel kapcsolatban Vona.

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2018. február 08. 10:07
Európa legnagyobb ellensége Brüsszel merkel és a bukott kommunista banda .
áfonya
2018. február 08. 10:05
Gyurcsány is 2006 -ban békés magyarokat Brüsszel parancsára verette lövette ... Brüsszel tudja hogy eus nemzetek ellenállnak a betelepítésnek ,ezért félkatonai zsoldosokat hívott be Európába hogy nemzeti kormányokat levesse hogy ne legyen akadály az ázsiai afrikai csőcseléket bedeportálhassa.
zolizolizoltan
2018. február 08. 10:00
Másfél éve mondom, hogy Molnár Gyula a gyurcsányista szdsz-utódok embere, de magam sem gondoltam, hogy ennyire sunyi ember lenne. Úgy látom szivárvány-frakciót hoz létre, a vörös már megvan hozzá. :) Ennek az MSZP-nek már semmi köze nincs a baloldalhoz, jobb lenne, ha eltűnne Molnár Gyula pereputtyával együtt.
Cezar
2018. február 07. 22:29
Áll az nem csak ott!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!