Rétvári Bence: Több színház és szélesebb színházi kínálat van Magyarországon

2018. február 06. 07:49

Javul a színházak helyzete az EMMI államtitkára szerint.

2018. február 06. 07:49

Az utóbbi nyolc évben nőtt a magyarországi színházak száma, nagyobb lett a színházi kínálat és egyre szélesebb a közönség is – mondta el az MTI-nek kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy „a kultúránk a nemzeti megmaradásunk alapját jelenti, ezért a kormány számára kiemelten fontos a magyar kultúra erősítése a globális tömegkultúra nyomásával szemben”.

Hozzátette azonban azt is, hogy az ország erősödése nagyobb lehetőséget teremt a kultúra számára is, így a bővülő forrásoknak és az egyre több fizetőképes nézőnek köszönhetően ugrásszerűen bővült a színházi élet.

Fontos, hogy az elmúlt években nemcsak a gazdaság növekedett, de a kultúrára is több jut állami forrásból, illetve a családok is többet tudnak kultúrára fordítani. A biztosabb gazdasági alapokon ezért színesebb kulturális és színházi kínálat tud megjelenni – emlékeztetett.

Rétvári Bence beszámolója szerint 2010-ben 143 színház működött Magyarországon, mostanra azonban már 179, ami 36 új játszóhelyet és 25 százalékos bővülést jelent nyolc év alatt. A színházi előadások száma is megugrott: 2010-ben 19 ezer színielőadást láthattak a nézők országszerte, 2016-ban pedig ez a szám már 29 ezer volt, ami tízezerrel több előadást és több mint 50 százalékos növekedést jelent.

Az államtitkár a polgári kormányzat kulturális sikereként értékelte, hogy a színházlátogatók száma a 2010-es 4,5 millióról a legutóbbi évadra már 6,7 millióra bővült, ami másfélszeres növekedést és több mint kétmillióval több nézőt jelent.

A nézőszám emelkedésére jó hatással voltak olyan kormányzati intézkedések is, mint a vállalkozások által igénybe vehető és az előadó-művészeti szervezetek részére juttatott társaságiadó-kedvezmény (előadó-művészeti TAO), melynek éves összege több tízmilliárd forint. Az elért eredményekhez hozzájárultak a Nemzeti Kulturális Alap támogatásai, a kulturális programok és beruházások emelkedő költségvetési finanszírozása, melyek mind a nemzeti kulturális megújulást ösztönzik – mondta el Rétvári Bence.

(MTI)

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. február 06. 10:35
Tény, hogy ha valaki színházba akar menni Budapesten, annak jó előre kell gondolkodni, mert szinte mindenhol azzal a táblával találkozik, hogy "Minden jegy elkelt!"
Pelso j.
2018. február 06. 09:41
Még ennél is több, mint ami képmutató színház most folyik az országban.......?
balbako_
2018. február 06. 08:28
Még a kultúrában nem történt meg a rendszerváltás ideje ott is befejezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!