Úszik, nem kérdezget

2018. február 06. 18:47

Kálló Dániel kimondottan kulturált vitapartner, nem szakadna be a Parlament teteje, ha beszélgetnének vele. De nálunk ez nem része a kultúrának.

2018. február 06. 18:47
R. Kiss Kornélia
Magyar Nemzet

„Kálló Dánielt, a diákok oktatással kapcsolatos problémáit kihangosító Független Diákparlament szóvivőjét is eligazították az Echo Tévében, ahová interjúra hívták. A műsorvezető kifejtette azt a véleményét, hogy a diáknak a tanár mondja meg, hogy mit csináljon, az úszónak meg az edző, biztos Hosszú Katinka se kérdezget vissza. (Mondjuk, ezt nehezen hiszem.) Az, hogy az ellenzéki pártokat nem tartották távol a tüntetéstől, szemrehányásként jelentkezett, mintha a politikával való bármilyen érintkezés a hét főbűn egyike lenne. Vagy csak tizennyolc év felett volna megengedett, mint az alkoholvásárlás.

Lázár János a kormányinfón elnéző arckifejezéssel fejtette ki: fontos a diákok véleménye, de vitázni azért nem állnak ki velük. Igaz, a diákparlament egyenesen a miniszterelnököt célozta meg, mint vitapartnert, ráadásul rövid határidővel, mintegy ultimátumként, ami erős indítás – Orbán Viktor túlcsorduló vitakészségét is figyelembe véve.

Pedig Kálló Dániel kimondottan kulturált vitapartner. Nem szakadna be a Parlament teteje, meg a hold se esne le az égről, ha beszélgetnének vele. De nálunk ez nem része a kultúrának: nem csak a politikai küzdelemben, hanem az egyes szakmák és társadalmi csoportok ellen is inkább az oszd meg és uralkodj elve alapján viselnek hadat, vagy puszta erővel. A tanárokat is egyszerűbbnek tűnik kordában tartani központosítással: a tanárautomata végrehajtja az uniformizált tantervet az egyentankönyvből, és nem zavarja, hogy iskolája önállóan egy villanykörte megvásárlásáról sem dönthet. Sem az, hogy hiába végez esetleg kiemelkedő munkát, az igazgatójának nincs joga ahhoz, hogy ezt anyagilag elismerje. Köszönje meg, hogy megemelték valamennyire a fizetését – mi kell még?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Területvédő
2018. február 07. 04:36
Nagyon becsípődött a libsiknek, hogy Velkovics felomosta a padlót a hülyegyerekkel. Egyébként meg azokat az idiótákat, akik a tananyag radikális csökkentésével akarnak jobb oktatást, és a tananyag mennyisége ellen szervezett tüntetésre "Érzem, hogy butulok" táblával érkeznek, ott a logika szikrája sincs meg, így teljesen komolyan vehetetlenek. Rövidebben: követelődző, lusta hülyegyerekek.
péterx
2018. február 06. 21:25
Orbán mindig meghívta a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diák-sportolókat , valamely tantárgyból kiemelkedő olimpikonokat : DE ahhoz előbb teljesítmény kellett , kedves Kornélia...
A teremburáját
2018. február 06. 20:24
A liberálisok s és az anarchisták szerint a döntés és a felelősség nem kötődik egymáshoz. Ezért jár a tevékenységük, kormányzásuk mindig felelőtlen döntésekkel, katasztrófákkal. A Diákparlamentnek azért nem lehet döntésjoga, mivel nincs semmiért sem többé-kevésbé teljes felelősségük, már csak koruk következtében sem! S ha ezt Rékási, Gyetvai, Kállói , stb. maguktól nem képesek megérteni, akkor nem kellene tovább heccelni őket az ellenzéki pártoknak, hanem megérteni velük, hogy mit és miért!
Mindjárt
2018. február 06. 20:24
Ha a hájas banda vezér és bandája nem lopna olyan rengeteget a magyar adófizetők pénzéből akkor jutna magyar egézségszolgáltatásra, oktatásra, utakra és sok minden másra amit tönkre tesz a fidesz banda korrupciója, Magyar emberek vesztik életüket azért, hogy a fidesz banda nagykutyái rengeteg milliárdokat lophassanak. Kifosztják a családokat és a gyerekeiket mert őket csak a lopás érdekli. Egyre többet kell lopni a felcsúti bandának, hogy kielégítse saját mohóságát és fizetni tudja a provokátorait. A szegény magyar emberektől lopott pénzből hazudnak a szegény magyar embereknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!