Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Utánajártunk, hogy ki volt Vona palesztin esküvői tanúja

2018. február 06. 21:49

Ideje lenne felhagynia a kormányzati propagandagyárnak a manipulatív anyagok szerkesztésével és terjesztésével.

2018. február 06. 21:49
Nótin Tamás
Alfahír

„A közmédia berkein belül egészen biztosan ismerősen cseng Amin Zoltán neve. Ő az a palesztin (és magyar) származású férfi, aki Vona Gábor esküvői tanúja volt. Információnkat a Jobbik elnöke is megerősítette.

És akkor jöjjenek a részletek: Amin Zoltán 2010-ben, a Duna Televízió vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a közmédia csapatához, majd 2014 októberétől az MTVA programigazgatói posztját töltötte be 2015-ig. 2016-ban még egészen biztos, hogy a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány kuratóriumának tagja volt (5. oldalon található a neve). A Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) oldalán megtalálható információk szerint pedig jelenleg is producerként részt vesz közmédiás műsorok gyártásában. A 2018. január 25-i Ki mer ma? - Játék és opera 10 percben című műsor (amit Ókovács Szilveszter vezet, aki egy 2011-es Origó-interjúban arról beszélt, hogy ő hozta Amint a Duna TV-hez) adatainál a közreműködők között található. Az Opera Café című műsornál is producerként tevékenykedik, a február 4-i adás végén nagy betűkkel látható a neve.

És ez mit jelent? Egyrészt, hogy ideje lenne felhagynia a kormányzati propagandagyárnak a manipulatív anyagok szerkesztésével és terjesztésével. Másrészt gépelhetnének egy bocsánatkérő cikket, mind Vona Gábornak, mind pedig Amin Zoltánnak címezve. Azért, mert valaki palesztin származású és muszlim vallású (Amin esetében erről nem tudunk), még nem jelenti azt, hogy dzsihadista-terrorista-migráns. Továbbá az is rosszindulatú csúsztatás, ha valakinek palesztin, török, vagy bármilyen más arab, illetve muszlim vallású országból származó barátja, ismerőse van, és rásütik a terrorizmus, valamint a radikális iszlamizmus támogatásának a bélyegét.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andre1bp
2018. február 07. 19:22
Pár éve itt még mindenki a palesztinokat magasztalta és az izraelieket szidta...
Héja
2018. február 07. 13:47
Érdekes.... Amin nem a produceri irodájába, hanem Jemenbe kalauzolta Huza Vonát. Ráadásul más névre szóló útlevéllel. Na, takarodj a sunyiba Nótin nevű firkász.
nyugalom
2018. február 07. 13:29
milyen jó is lenne, ha a Fidesz megcsinálná az ellenzék helyett az ellenzéket! Csak kérdezem: amikor a libsik voltak hatalmon, akkor nem kampányoltak? Azért a balosok kreténségéről nem a kormány tehet!
Gyéressy Károly
2018. február 07. 11:31
Hihetetlen, milyen szarházi a Habony média (is).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!