„Nincs párja a magyar kultúrának” – Szarka Tamás a Mandinernek

2018. február 06. 07:54

„Egy csoda” – mondja a magyar kultúráról Szarka Tamás, a felvidéki Ghymes együttes énekes-gitárosa a Mandinernek. Szarkával a nemzeti kultúráról, a felvidéki magyar létről, zenéről és dalszövegekről is beszélgettünk. Szóba kerülnek a szlovák-magyar feszültségek is, de a Gyhmes frontembere hozzáteszi: élete egyik nagy élménye, amikor egy szlovák néptáncos fiú azt mondta: „Magyarok, ne menjetek a Duna mögé!”

2018. február 06. 07:54
null
Partos Bence

Láttam, hogy a minap milyen szép köszöntőt írt a Facebookra a magyar kultúra napjának alkalmából. Mitől különleges a magyar kultúra? Vagy úgy is kérdezhetném, hogy mi az a magyar kultúra? 

Egy csoda. A magyar kultúra nemcsak Európában, de az egész világon roppant különleges. Ha megnézzük a magyar zenét, táncot és irodalmat, hamar ráébredhetünk hihetetlen egyediségére. A földkerekségen nincs párja a kultúránknak! Én a népzenéből jövök, ott ez hatványozottan igaz. Az egyszólamúság eleve ritka jelenség, de a magyar népzene keleti gyökerei markáns különbséget tesznek a mi népzenénk és a többi európai népzene között. A mi esetünkben még közel-keleti hatásokról is beszélhetünk, a kárpát-medencei keveredésről nem is beszélve!

Mondjon egy példát a Kárpát-medencei kulturális keveredés gyümölcsére! 

Ott van az erdélyi muzsika. Erdélyben az oláh, a zsidó, a német, a román és a magyar zene és kultúra keveredett. Ez adott egy olyan különleges, semmihez sem hasonlítható, borzasztóan energikus őserőt, mint az erdélyi vonós zene, ami mindenkit megfog ezen a világon. Szöveg nélkül is. De ha még a gyönyörű verseket is hozzávesszük, az már tényleg egy csoda: „Három fehér szegfűt veszek, ha felveszem fehér leszek. Fehér leszek, mint a halál, csőrében visz el egy madár.” Hasonlót talán tudok, de jobbat semmiképp. Ezek csodák. 

És a mi csodáink. 

Igen, ez a sajátunk, a mi örökségünk, csak mi értjük. Mi szívtuk be az anyatejjel, szó szerint és átvitt értelemben is. Ez nyilvánvalóan még egyedibbé teszi számunkra. 

A jelenkor magyarsága méltó erre a hatalmas kulturális örökségre? Megfelelően ápoljuk a kultúránkat? 

Ez egy nagyon kettős történet. Voltak időszakok, hosszú évtizedek, amikor nem láttam magyar zenét és néptáncot a televízióban. Most már látok. Ilyen értelemben a fejlődés megkérdőjelezhetetlen, és vannak nagyon szép ígéretek is. 

Mit gondol az európai kulturális integrációs törekvésekről? Mi lesz, ha az EU egy nagy olvasztótégellyé válik? Létrehozható egy egységes európai kultúra? 

Láthatóan vannak olyan törekvések, hogy hatalmas kaszálógépekkel minden kulturálisan kiugró értéket levágjanak. Ilyen kiugró tényező a magyarság kultúrája is. Az Európai Egyesült Államok koncepciója a kultúrát is nagyon erősen érintené. Ez pont olyan, mintha az ebédünket, a húslevest, a rántott húst, a krumplit, az uborkasalátát és egy szelet sütit beöntenénk egy tálba s botmixerrel jól összekevernénk. Hát, nem is tudom. Ugyan benne van minden összetevő, de egye, igya meg, aki kitalálta! 

Ezek a botmixeres nyakkendős idióták ott ülnek Európa tetején.

Mindent nem etetnek meg velem, na! S nem vagyok egyedül ezzel, méghozzá nagyon nem. A nagyokosok létrehoznának egy egységes európai kultúrát, holott annak éppen a tarkasága és sokszínűsége adja az erejét. Kultúrákat előre megtervezetten összemosni, kivonni, osztani, szorozni és összeadni nem lehet. Ez öngyilkosság, nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára nézve is. Éppen ezért erőteljesen ellenzem. Nem hiszem, hogy ezt valaha is tömegek akarták volna Európában. Van egy szűk réteg, ami néha kicsit erősebb, mint kéne. Jelenleg is hangosabbak, mert hangosabban sikítanak, emiatt pedig azt hisszük, hogy most ez a trend. Ez nem igaz. 

Miért ennyire biztos abban, hogy kevesen akarják? 

Én egy szláv tengerből jövök, ott sem akarják. Magyarországon sem akarják. Francia barátaim is vannak, velük is beszéltem, érdekes módon ők sem akarják. Az egyediségünket akkor tudjuk megőrizni, ha így maradunk szépek, ahogy vagyunk. Legyenek szárd muzsikusok, francia népmesék, szlovák népdalok – mert bizony abból is vannak ám gyönyörűek – és persze magyar muzsikák is. Ettől izgalmas, ettől élő az egész európai kultúra. Hogyha húzunk rá egy egyenruhát, akkor azután megnézhetjük magunkat!

Kultúrában egyenruhát hordani egyenlő a teljes önfeladással és semmi értelme.

Nekünk, magyaroknak különösen a kultúránk a legnagyobb értékünk. 

Hogyan tanítsuk a fiatalokat a magyar kultúrára? 

Ez minden egyes felnőtt magyar ember szép kötelessége, mindenki tanítsa a maga módján. Mi például a mai napig adunk gyerekkoncerteket, éppen nevelői szándékkal. Persze nem nevelői koncerteknek hívjuk őket, mert akkor egy darab gyerek nem jönne el rájuk. De attól még ezek tudatosan úgy vannak felépítve, hogy a gyerekek megtanulják a magyar népdalokat és még jól is érezzék magukat közben. 

Én is voltam gyerekkoromban ilyen Ghymes gyerekkoncerten! Emlékszem, megkérdezte, hogy mindenki eljött-e, aki itt van. 

Igen, ezen mindig elgondolkodnak a gyerekek. És emlékszel még magyar népdalokra? 

Persze! „Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele”! Ez ér? 

Miért ne érne? 

Mert ezt nem a Ghymes-koncert miatt ismerem, hanem a legutóbbi foci Eb miatt. 

Hát az mindegy is! A lényeg, hogy ismered. 

Jó, eszembe jutott Gyhmes gyerekkoncertről is egy népdal: „Dudálok én, dudálok, tarka kutyát dobálok, úgy megdobtam, megdöglött, az árokba hömpölgött”

Na, erről van szó! Most gondoljon csak bele: ma már bárki elmehet haverkodni egy jó zenei fesztiválra Angliába, Spanyolországba vagy Franciaországba. Bárhova. Az illető találkozik ott egy amerikaival, aki elkezd énekelni egy amerikai népdalt. 

Van olyan? 

Ez azért nem ilyen egyszerű. Van olyan is, de például akkor elkezd énekelni egy gyönyörű indián népdalt vagy valamilyen dalt az angolszász világból. Ezután azt mondja a magyar srácnak, hogy most énekelj te is egy népdalt. Hát nem röhejes lenne, ha a magyar legény rázendítene egy angolszász dalra? Szerintem minimum hülyévé válik az, aki nem tud elénekelni legalább egy saját, nemzeti népdalt. Az amerikai is arra kíváncsi. Érdekli, hogy ez miben más, mint az övé. 

Említette, hogy ön egy szláv tengerből jön, Szlovákiában él magyarként. Hogyan látja, a bejövetelünkkel kultúrában mit adtunk mi a Kárpát-medencében körülöttünk élő népeknek és mit kaptunk tőlük? 

Mindent adtunk és mindent kaptunk. Gasztronómiában, zenében, tudományban, kultúrában. Köztudott például, hogy a magyar népzene egyszólamú. Közép-Szlovákiában, a szlovák-magyar határvidéken azonban nem. Ott szláv hatásra van, hogy három szólamban éneklik a magyar népdalt! Ha a nyelvet akarom hozni példának, akkor ott van Vága falu esete. A település egy kis magyar sziget, amit már teljesen körülvettek a szlovákok. Még tartják a magyarságukat, de már nem használnak névelőket és ragokat, mert a szlovákban sincs. Ha valaki elsőre meghallja őket magyarul beszélni, már alig hiszi el, hogy nem szlovákok. Pedig vérzik a szívük, annyira magyarok. Még sok ilyen példát tudnék mesélni a keveredésre, de talán elég, ha annyit mondok, hogy Szlovákiában a szlovákok nem igazán tudnak kolbászt csinálni. Amikor megpróbálkoznak vele, akkor is végül valamilyen fura fekete kolbászt töltenek. Magyarországon jó kolbászt csinálnak, de az egyik legjobbat Békéscsabán, a szlovákok.

Amikor határon túli magyarokkal beszélgetek, mindig azt érzem, hogy ők egy kicsit mások. Mintha másként élnék meg a magyarságukat. 

Hát persze, hogy mások. Ez a hatás-ellenhatás elvéről szól. Nekünk ellent kell támasztani, már megszoktuk. Szerintem ugyanígy tennének a Kis-Magyarországon élők is, csak ők nincsenek rákényszerülve. Nekünk ki kell támasztani ahhoz, hogy magyarok maradjunk. Én nem akartam magyar lenni. Nem tudom, hogy ki akart az lenni, én nem. Ezt megkaptuk a szüleinktől, olyan természetesen, mint ahogy levegőt veszünk.

Én hétéves koromig szlovákot csak tévében láttam, ott se sokat.

A lényeg, hogy nekünk, felvidéki magyaroknak a magyar identitásunk egyértelmű volt, és ha erre rátámadnak, ha nem akarják hagyni, hogy magyarul beszéljünk, magyarul gondolkozzunk, akkor ez ellenválaszokat vált ki belőlünk. Ugyanezt megtennék Szegeden is! 

Nem hagyják önt magyarul beszélni? 

A mai napig rám szólnak Galántán, hogy ne beszéljek magyarul. Legutóbb a boltban szólt rám egy huszonéves kislány, amikor cigarettát kértem magyarul. De egy olyan cigaretta nevét mondtam ki, amit az egész világon ugyanúgy mondanak, csak épp a rag volt magyar. 

Erre ön? Ilyenkor mit lehet csinálni? 

Ilyenkor két választásom van. Vagy előveszem a történelemkönyveket, majd kézen fogom az illetőt és elviszem a legközelebbi temetőbe, előadást tartok neki az ostobaságról, ami határozott formában a legszomorúbb, vagy a rövidebbik utat választom. 

Az melyik? 

Megnézem alaposan, majd egy rövid szóval úgy nevén nevezem a feminimumának az alsó kicsi szervét, hogy attól napokig nem alszik. Egyébként az szlovákul, magyarul is ugyanúgy hangzik...

És legutóbb melyik megoldást választotta? 

A rövidebbet. Maga szerint van nekem időm minden nap temetőkbe járni és történelemórát tartani? Persze ha a rövidebb utat választom, akkor ilyenkor zsigerből jön mindig a csodálatos szlovák válasz: „Szlovákiában szlovákul”. Ez a vezérgondolat.

Ez a legocsmányabb mondat, amit magyar fül hallhat.

A másik meg az, hogy „magyarok, a Duna mögé”. Ez is nagyon fáj nekünk, de nem kell izgulni, mi sem maradunk ilyenkor csendben. 

Van azért pozitív példa is, nem? 

Van, persze. Az egyik legszebb élményem az volt, amikor a Szlovák Állami Népi Együttes és a szlovákiai Magyar Állami Népi Együttes elment együtt turnézni Japánba. Na most azt azért tudni kell, hogy a szlovák folkloristák nem épp a legpuhább szlovákok, ahogy a magyar folkloristák sem mennek a szomszédba hazaszeretetért. Szóval mi öt hétig össze voltunk zárva, gondoljon bele! De szó szerint. Volt, hogy nyolcan aludtunk közösen egy szobában. A történetet lényege, hogy egy nagyon fáradságos, hosszú turné után, hazafele a buszon felállt a szlovák táncosfiú és azt mondta:

„Magyarok, ne menjetek a Duna mögé!”

A Ghymes a felvidéki magyarság legnagyobb zenei sikertörténete. Olyan szempontból is, hogy szlovák és magyar rajongóik is vannak. Ez nagy eredmény, de nagy felelősség is egyben. Van valamilyen küldetéstudat önökben? 

Én nem ilyen küldetéstudatból kezdtem el zenélni, hanem mert tiszta szívemből szerettem játszani. Ez ösztönösen jött. Valahonnan nagyon mélyről. Tudatosan egyébként sem lehet zenélni, én még olyat nem láttam. Ha valaki így kezdene bele, hagyja is abba rögtön! Muzsikálni, csak vérből lehet. Ezt bizonyítja az is, hogy a zene maga sokkal korábbi, mint mi magunk. A madarak már akkor is daloltak, amikor embernek még nyoma sem volt a Földön. A világ legszebb dallamait már összehozták ezek a közönséges verebek, rigók meg kakukkok, akik a fűben futkosnak a lábunk alatt. Például Mozart is utánozta őket.

Szóval nulla küldetéstudat? 

Ha volt is bennem küldetéstudat, akkor csak annyi, hogy én akartam a világon a legjobban zenélni. Nem az volt a fő cél, hogy magyarul muzsikáljak, hiszen a zene egyetemes. A versek, az már más kérdés. Azokban nem nulla. Attól sokkal több. De hát mi az a küldetéstudat? Ha engem valaki küldött, hogy tegyem azt, amit tudok, akkor igen. Van. A szavakban, nem zenében. 

Egyetemes zene ide-oda, a dalszövegeik nagy része mégis magyar. 

Igen, szinte mind. 

Én azért hallottam több Gyhmes-számot is szlovákul. 

Maximum kettőt hallhatott a Héjavarázs albumon, de azok rajta vannak magyarul is. Azért raktuk rá szlovákul is őket, mert valóban vannak szlovák rajongóink is, akik imádnak minket, pedig sosem éneklünk szlovákul. Ott vannak állandóan a felvidéki koncertjeinken, csak hát sosem értik, hogy miről éneklünk. Voltak, akik már kínjukban beiratkoztak magyar nyelvtanfolyamra, annyira kíváncsiak voltak a dalszövegekre. Gondolták, hátha olyan jó a szöveg is, mint a muzsika. Megsajnáltuk őket és szeretetből két dalt rájátszottunk a lemezre szlovákul is. 

A Szarka Tamás-dalszövegek olyan alkotások, amik önmagukban is megállnák a helyüket. Sokak szerint költői magasságokat képviselnek. A zenéjük akkor is ilyen jó lenne, ha nem magyarul lenne melléjük a dalszöveg? 

Meggyőződésem, hogy igen. Bár tény, hogy nagyon nehéz lefordítani őket például angolra, de szerencsére nincs is rá annyira szükség. Külföldön is szívesen hallgatják a dalainkat magyarul. Ez a zene a világon bárhol megállja a helyét! 

Szinte az összes fiatal együttes azt gondolja, hogy csak akkor tehetnek szert külföldön is népszerűségre, ha angolul éneklik a dalaikat. Ha egy zenei formáció érvényesülni szeretne nemzetközi szintéren is, akkor angolul kell énekelnie, vagy sem? 

Az angol nyelvterületen kívül ez egy folyamatosan fennálló dilemma a zenészek között. Egyesek szerint kell angolul énekelni, mások szerint nem. Ez nem egy eldöntött kérdés. Szerintem nem kell. Számtalan olyan világsikert arató, nem angol zenekar létezik, amely a saját nyelvén énekelt. Manapság iszonyat nehéz vállalkozás zenével eljutni a nyugat-európai piacra, majdhogynem lehetetlen. Ez a piac felülről van vezérelve, pár ember dönti el, hogy mi történhet ezen a területen. 

Térjünk vissza kicsit a zenéjéhez. Sokszor látok olyan zenei próbálkozásokat, ahol népzenei alapokból igyekeznek építkezni, de nemhogy hozzátennének ahhoz a fantasztikus hangzásvilághoz, hanem még el is barmolják azt. Az az érzésem, hogy sokan csak elhasználják a népzenét. Ön hogyan tud úgy hozzányúlni a magyar népzenéhez, hogy nem csak jó érzéssel merít belőle, de tovább is gondolja, és ezáltal még hozzá is tesz ehhez a hatalmas örökséghez? 

Elhasználják, ez az! Én is sokszor ezt érzem, de eddig nem tudtam még ilyen jól megfogalmazni egy szóban. Számtalanszor érzem én is és nagyon fáj nekem. A szívemből beszél! Ugyanakkor nehéz elmagyaráznom, hogy én hogyan csinálom. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy érzésből. Én táncház zenekarból is jövök, ami azt jelenti, hogy

hosszú évtizedeken keresztül együtt léteztem a magyar népzenével, együtt éltem vele. 

Ebből nőtt ki a Ghymes, de ma már nekem is és a Ghymesnek is egyedi stílusunk, saját hangunk van. Ez a legfontosabb. Ehhez persze véres fanatizmusba hajló gyakorlás is kellett. 

Vannak művészek, akik szívesen beszélnek arról, hogy miről szól egy-egy alkotásuk és vannak, akik nem. Ön melyik kategóriába tartozik? 

Én szívesen beszélek róluk. Meg hát én minden dal mellé verset írok, nem csak egy töltelékszöveget, mint a zeneiparosok. Abban a szövegben benne van az adott szám jelentése. 

Vannak Ghymes-számok, azaz az ön versei, amiknek a jelentésén évek óta agyalok. Érzem, hogy mély tartalmuk van, de pontosan nem tudom, mi az. 

Talán ez a legfontosabb, hogy érezd a mélységét és legyen számodra egy jelentése. Igaz, előfordul, hogy tényleg rejtjelesen írom a verseket. Sokszor mondják is nekem ezek kapcsán, hogy „pontosan nem értem, de valahogy jó”. Nekem ez a legnagyobb bók, amit kaphatok. 

Na, azért nézzünk meg pár dalt! Ne az utókornak kelljen találgatnia ének órán. Én mondom a szám címét, ön pedig röviden a jelentését. Mehet? 

Mehet. 

Bazsarózsa. 

A bazsarózsa én vagyok. 

Ez komoly? 

Persze, nem én vagyok a művészetben az első, aki női ruhába bújt. Ezt így rejtjeleztem több évre. Akkor még nem beszélhettem róla, de most már elmondhatom. 

Miért nem beszélhetett róla? 

Mert akkor még visszaütött volna a környezetemben. 

„Érted s ellened
Háborút remeg
Mind, ki észrevett Téged.

Fönn jársz, nem velünk,
Bántunk, fáj nekünk,
Átlagos fejünk, halj meg!

Jobb, ha eltapos
A viszonylagos,
A jövő magos, halj meg!”

Ebben minden benne van. Egy bazsarózsába oltottam önmagam és kínjaim. 

Zivatar. 

„Hosszan ültök ezer éve a padon,
Életetek lassan érik a napon,
Tegnapotok, holnapotok a padon,
Virágzik a szátokban az unalom.

(...)

Megtudni: türelem,
Meghalni: szerelem.”

Az átlagon aluli emberekről szól. 

 

Tüzet viszek. 

„Tüzet viszek ne lássátok,
Ég a ruhám ne hagyjátok.”

Ez a rész egy népdalból való, Weörös Sándor szerint ezek a valaha volt legszebb sorok. Én még találnék azért mást is, de ám legyen. Aztán én ehhez az alaphoz hidegvérrel hozzányúltam és tovább írtam:

„Naptól vagyok, Holdtól vagyok,
Keresztanyám a csillagok.”

Ez már egyértelmű. 

 

Január. 

„Szépen fekszel a havon,
Fest a jég alakodon,
nincs pára az ajkadon,
Meghalt az alkalom.

Szemedet gondolom,
Mosolyod gondolom,
Csontszínű liliom,
Leomló hajadon.”

Ez egy szerelmes nóta. Kicsit morbid, de ha van egy lány, akit iszonyatosan szeretsz, akkor el kell képzelni, hogy meghal. Kifekszik. Ki van terítve, ráadásul a hóba! Ez borzasztó, de ebből már lehet dolgozni. 

 

Eddig is kerülgettük a felvidéki magyarság helyzetét, de úgy igazán még nem kérdeztem bele. Fogy a magyar, mi lesz így? 

A Felvidéken még tartja magát az a vélekedés, hogy ha egy magyar házaspár szlovák iskolába adja a gyerekét, az gáz. A szülők ilyenkor szégyellik magukat, még. S ez jó. Amíg ez így marad, addig szerintem nem fenyeget minket tragédia. 

Másfelől tényleg módszeresen, szépen lassan fojtanak meg minket.

Mindig csak egy kicsit harapnak a szlovákok, sosincs éles konfrontáció. Lassan, de biztosan fogyunk. 

Hát azért ez elég nagy gond. Ön a felvidéki magyarság egy meghatározó személyisége, így jócskán van felelőssége is ebben a helyzetben. Mit tesz a magyarok szempontjából kedvezőtlen folyamatok ellen? 

Nézze, én segítek, ahol tudok, de leginkább példát mutatok. Megmutattam, hogy igenis lehet magyarként is érvényesülni a Felvidéken. Én becsületesen megélek abból, amit szeretek csinálni. Nem kell ahhoz szlovák iskolába adni a gyereket, hogy sikeres legyen. Mindig elmondom a szülőknek, hogy adják magyar iskolába a gyerekeiket! Mert az iskola perdöntő! Mindenesetre remélem, hogy nem érem meg azt a pillanatot, amikor Szlovákiában sok kaszinó lesz magyar kézen. 

Ez most hogy jön ide? 

Tudja, hogy Amerikában miért van olyan sok kaszinó indián kézen? 

Nem. 

Mert az indiánoknak nem kell adózniuk. És tudod, hogy miért nem kell adózniuk? 

Nem. 

Az amerikaiak súlyos lelkiismeret-furdalása miatt. Lőtték őket, mint az állatokat. Úgy kiirtották az indiánokat, hogy írmagjuk is alig maradt. Most pedig, hogy már ilyen kevesen lettek, hirtelen megszólalt az amerikaiak lelkiismerete és megszerették az indiánokat. Büszkén mutogatják őket és kedvezményeket adnak nekik. 

Végső soron hogyan kapcsolódik mindez a felvidéki magyarság helyzetéhez? 

Hát úgy, hogy én sosem szeretnék adómentes lenni Szlovákiában. Előfordulhat, hogy egyszer megszeretnek minket a szlovákok, de az ne úgy történjen, ahogy az amerikaiak megszerették az indiánokat. Mi, felvidéki magyarok nem akarunk az indiánok sorsára jutni. Most még nincs lelkiismeret-furdalása miattunk a szlovákoknak és ne is legyen. Most még félmillióan vagyunk. 

És meg is maradnak ennyien? 

Megmaradunk, ha kihúzzuk addig, amíg megint nagy változások nem lesznek, mert azok mindig voltak, s lesznek is. Aki azt hiszi, hogy a világ innentől most aztán majd örökké állandó, az minimum naiv, hiszen csak a mozgás, a változás állandó. De ha mégsem maradunk meg így, ami szinte lehetetlen, nos, az akkor egy szép halál lesz! 

Interjúfotók: Földházi Árpád.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. február 07. 03:15
"Másfelől tényleg módszeresen, szépen lassan fojtanak meg minket." A magyar kormány meg hagyja, mert a hű de nagy csoda V4 rakétájuk az fontosabb annyira, hogy azért hajlandóak a szlovák-magyar nézeteltéréseket a szőnyeg alá seperni.
Akitlosz
2018. február 07. 03:01
"Ha egy zenei formáció érvényesülni szeretne nemzetközi szintéren is, akkor angolul kell énekelnie, vagy sem? Az angol nyelvterületen kívül ez egy folyamatosan fennálló dilemma a zenészek között." Hát akad olyan amerikai - new yorki - együttes Hanzel und Gretyl, akik, bár amerikaiak, de németül énekelnek. No persze nem valami mélyen szántó gondolatokat. De ők rájöttek, hogy a zenéjükhöz sokkal jobban passzol a német nyelv, mint az angol. (Erre rájöhetne a többi metálzenész is.)
Akitlosz
2018. február 07. 02:43
"a közönséges verebek, rigók meg kakukkok, akik a fűben futkosnak a lábunk alatt." Futkosó veréb? Na és akkor hányat lép a veréb egy évben?
Akitlosz
2018. február 07. 02:28
Azt a Vága falut vették már körbe a szlovákok? Az Galánta mellett van, azaz egészen délen. Még Nyitra is északabbra van attól. "Még tartják a magyarságukat, de már nem használnak névelőket és ragokat, mert a szlovákban sincs." Nehezebben megy sokszor már a magyar nyelv a felvidékieknek, mint a szlovák. Akkor beszélnek magyarul, ha muszáj, de szlovákul gondolkodnak és a ritkábban használt szavak előbb jutnak az eszükbe szlovákul, mint magyarul. Na de legalább sokan beszélnek közülük csehül is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!