Az MSZP cikkekkel segítené a nyomozást a magánnyugdíjpénztárak ügyében

2018. február 06. 14:36

Cikkekkel és videókkal segítené a nyomozók munkáját Korózs Lajos a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások ügyében.

2018. február 06. 14:36

Feljelentéskiegészítést tesz a szocialista Korózs Lajos a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások ügyében, hogy cikkekkel és videofelvételekkel segítse a nyomozó hatóságok munkáját.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke január közepén jelentette fel mások mellett Orbán Viktort, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását. 

Korózs Lajos keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a jogászok szerint „az újkori magyar történelem egyik legjobban dokumentált állami csalássorozatával állunk szemben”. A politikus bemutatott egy videofelvételt, amelyen Matolcsy György volt nemzetgazdasági miniszter, a Magyar Nemzeti Bank mostani elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök magyaráz arról, hogyan működik majd az átlépés az állami nyugdíjrendszerbe.

Korózs Lajos elmondta, a feljelentéskiegészítésben Orbán Viktor és Matolcsy György nyilatkozatai mellett szerepelnek a fideszes Selmeczi Gabriellának, volt nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottnak a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos mondatai is. Hozzátette: a dokumentumban azt kéri a nyomozó hatóságtól, hogy állapítsa meg, közfeladati helyzettel való visszaélés történt.

Az MSZP-s politikus azt mondta, követelik a magánnyugdíjpénztári vagyonnal való elszámolást, a károsultak kifizetését és a tettesek felelősségre vonását. Szólt arról is, hogy az, aki 2011-ben átment az állami nyugdíjrendszerbe, a statisztikai becslések szerint 70 százalékot veszített megtakarításaiból. Elmondta, voltak olyan portfoliócsomagok, amelyeket százmilliárdos veszteségekkel értékesítettek.

Arra a kérdésre, meg tudja-e erősíteni, hogy az atv.hu szerint Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke nem kap befutó helyet az MSZP listáján, Korózs Lajos, aki a párt országos elnökségének is tagja közölte, nem volt ilyen döntés. Hozzátette: a hétfői elnökségi ülésen arról döntöttek, hogy nem lesz közös lista a Liberálisokkal, de a szövetségi politikában változatlanul számítnak a Magyar Liberális Pártra. Elmondta, az elnökség azt támogatta, hogy MSZP-Párbeszéd közös lista legyen.

Korózs Lajos azt mondta, az elnökség pénteken foglalkozik az országos listával, azt követően a választmány dönt a listáról, szombaton pedig kongresszus. Megjegyezte, a szövetségi politikát a választmány alakítja.

(MTI)

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wendriner
2018. február 07. 08:20
Kóros Lajos, "skodás bőrkalapban" , milyen cikkekkel lehet a tényeket meg nem történtté tenni?
moricka13
2018. február 07. 07:26
Az MSZP végre-valahára, egyúttal és praktikusan a cikkekkel segítse a nyomozást, de inkább valljon színt, Gyurcsány hazugság-igazság beszédének kiszivárogtatójáról is, csupán a tisztánlátás céljából.
Mich
2018. február 06. 21:35
Ha szétválasztanák az állami nyugdíjrendszerböl privát intézetekbe átlapátolt százmilliárdokat és a ténylegesen külön magánnyugdíjba befizetett (jóval kevesebb) pénzeket, akkor el lehetne kezdeni beszélni arról, mi is történt és mi is a teendő. De a magáncégek által lefizetett libsibolsik csak kavarnak.
balsors
2018. február 06. 21:25
Az MSZP- kell feljelenteni. Azt ígérték, hogy csak állampapírba lehet befektetni, így értékálló marad. Aztán a válság előtt nem sokkal módosították suttyomban a törvényt, és megkezdődött a az állam paírok lecserélése fabatka részvényekre, aminek a vége. https://index.hu/gazdasag/magyar/bukt081025/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!