Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A DK visszalép Szél javára, ha...

2018. február 06. 07:33

Visszalépne Szél Bernadett javára Tóth Zoltán, de bizonyos feltételekkel.

2018. február 06. 07:33

A Pest megyei kettes választókerületi fórumon, Tóth Zoltán, az MSZP és a DK jelöltje azt mondta, ők már több helyen visszaléptek, a 106-ból jelenleg 46 jelöltjük van, az MSZP-vel koordinálnak, de ha a pártvezetők úgy állapodnak meg, ő itt is kész visszalépni az LMP miniszterelnök-jelöltjének javára és kampányolni is mellette – írja a HVG. Azzal a feltétellel, ha a visszalépés kölcsönös.

A bemutatkozó körben Tóth Zoltán kijelentette, hogy mivel az MSZP-DK megegyezés jelöltje ő, tulajdonképpen még Karácsony Gergely is őt támogatja, amúgy pedig a közlekedés, az egészségügy és az oktatás fejlesztésére koncentrálna, ha nyerne. Szél Bernadett elmondta, ő több mint tíz évvel ezelőtt azért kezdett el politizálni, mert nézett balra is, nézett jobbra is, de sehol nem látott olyat, ami tetszene neki. Mára pedig eljutottunk oda, hogy nem demokráciában politizál, de hisz abban, hogy demokratikussá tudják alakítani a rendszert.

A Momentum jelöltje, aki évekkel ezelőtt a Rézangyal hivatalos partiarca volt, olyan Magyarországot szeretne, ahonnan nem mennek el, illetve ahová megéri hazajönni.

A választókerület problémái között, a jelöltek megemlítették a közlekedésfejlesztés szükségességét, autópálya építést, a szolidaritási hozzájárulás eltörlését, ami súlyos milliárdokat visz el a környékről az államkasszába, bicikliutak építését. Szél Bernadett a fiatalok érdekében modernizálná az éjszakai buszok menetrendjét is. Tóth Zoltán azt mondta, hogy minden párt programjában van olyan, amivel egyetért, még a Jobbiknál is talált olyat, amit támogatni tud.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2018. február 07. 09:40
Szél B. a hazánkat romboló gazember remélem sikertelen lesz a választásokon.
Mutimi
2018. február 06. 15:21
"Szél Bernadett a fiatalok érdekében modernizálná az éjszakai buszok menetrendjét is. " Már csak azt lenne jó tudni, hogy tulajdonképpen milyen pozícióra pályázik. Mert a menetrendet nem a miniszterelnök írja.
Mich
2018. február 06. 12:39
Lám-lám: már közel LMP-Berni beolvadása a libsi-bolsi-náci Katyvaszba. (a gerinctelen Hadházy már megtette...)
marós
2018. február 06. 12:03
Ez a hazaáruló tyúk mindenre képes, remélhatően addig variál hogy nem jut be a parlamentbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!