Az elvtársak rossz helyen kopognak

2018. február 05. 16:18

Ha annak idején nem mertek volna kicsik lenni, ha nem tagadtak volna meg minket, a történelem szeszélye és a politika árulása folytán határon kívül rekedteket, akkor talán még lehetett volna némi esélyük.

2018. február 05. 16:18
Szentgyörgyi László
Erdélyi Levelek

„Ilyen előzmények után érkezett Erdélybe Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje, ahol előbb Kolozsváron, majd ezt követően Marosvásárhelyen tárgyalt Kelemen Hunor jelenlegi, illetve Markó Béla egykori RMDSZ-elnökökkel, s tartott lakossági fórumot, majd sajtóértekezletet. Az ott elhangzottakból – amelyek őszinteségét illetően, elsősorban az előzmények ismeretében, enyhén szólva igen komoly kételyeim vannak – a következőket sikerült kiszűrnöm: a szocik autonómiapártiak minden értelemben, szerzett jogot pedig – a szavazati jogra gondoltak – nem vesznek el, továbbá tanulnának is az RMDSZ kompromisszumkész, „apró lépések politikájából”, ugyanakkor kampányolnának azért, hogy az erdélyi magyarok regisztráljanak és rájuk szavazzanak.

Meggyőződésem szerint rossz helyen kopognak. Ha annak idején nem mertek volna kicsik lenni, ha nem tagadtak volna meg minket, a történelem szeszélye és a politika árulása folytán határon kívül rekedteket, akkor talán még lehetett volna némi esélyük. Most viszont nincs. S ez még hosszú ideig így lesz. Erre mutatott rá Kelemen Hunor is, aki közölte velük, hogy az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja. “Megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak – idézte fel az RMDSZ elnöke a közös vacsorán elhangzottakat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
linkeloe
2018. február 05. 19:47
23 millió "román " probléma. 23 millió afrikai, ázsiai lehetőség. Ne csodálkozzunk már,hogy kinyílik a kacor!!!!!
jenggot
2018. február 05. 19:14
Ha a történelmet nézzük akkor Erdély nagyobbat szopott a jobboldaltól orbán pedig ennek az örökségnek a híve.
makapaka2
2018. február 05. 17:22
Ez nem szavazatvásárlás. A Fletóhoz hasonló idegen szívűek vannak ezen a véleményen.
koronaszepe
2018. február 05. 17:13
Akkor bejött a szavazatvásárlás! A pénz már a számlán van, ahogy hallhattuk a minap egy másik eset kapcsán... "A lakosság ötöde ért egyet azzal, hogy a hantáron túli területeken élő, magyar állampolgárságot szerzettek magyarországi állandó lakcím nélkül is szavazhassanak. A felmérésben meglepő, hogy a Fidesz szavazóinak is csupán 37 százaléka ért egyet a választójog kiterjesztésével – korábban ennek feltétele volt az állampolgárság mellett az állandó magyarországi lakcím is. Sőt, minden negyedik Fidesz-szavazó támogatja, hogy a választójognak ismét előfeltétele legyen a magyarországi lakcím."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!