Remekművekkel gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria

2018. február 05. 14:32

Három páratlan értékű alkotással gyarapította modern magyar festészeti gyűjteményét az MNG.

2018. február 05. 14:32

A Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria a Kieselbach Galéria legutóbbi aukcióján – élve elővásárlási jogával – három páratlan értékű alkotás, Berény Róbert, Szántó György és Ziffer Sándor munkájának megvásárlásával gyarapította modern magyar festészeti gyűjteményét – közölte az intézmény.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a közgyűjtemény a galéria aukcióján megvásárolta Berény Róbert 1911-es portréját barátjáról, Weiner Leó zeneszerzőről. A modern magyar képzőművészet egyik kiemelkedő jelentőségű műve Füst Milán gyűjteményének volt része, majd később a Füst Milán Fordítói Alapítvány tulajdonába került. A festmény a nagysikerű Nyolcak című kiállítás egyik kiemelkedő darabja volt.

Szintén a múzeumhoz került az erdélyi magyar avantgárd meghatározó alakjának, Szántó Györgynek az alkotása. A művész budapesti építészeti tanulmányait az első világháború szakította félbe, a fronton elszenvedett sebesülése folytán Szántó előbb az egyik szemére, majd néhány évvel később a másik szemére is megvakult. Az Öröm című képe a művész egyik utolsó alkotása, mivel 1921-ben, huszonnyolc évesen veszítette el örökre látását. A közlemény szerint a közgyűjtemény tulajdonába került festmény az erdélyi magyar avantgárd művészet egyik legfontosabb alkotása. 

A harmadik remekmű a nagybányai művészek neós nemzedékének kiemelkedő mesterének, Ziffer Sándornak a munkája. A múzeum közleménye szerint a művész 1907 körüli, úgynevezett fauve-os korszakából csupán kevés alkotás van a Nemzeti Galéria gyűjteményében, sőt önarcképei közül is csupán egy időskori portrét őriznek. Emiatt több szempontból is kiemelkedő ennek a korai, Önarckép zöld falú nagybányai műteremben című képnek a jelentősége. 

A megvásárolt remekművek a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán tekinthetőek meg.

Berény Róber Weiner Leo portréjára 48 millió forinttól, Szántó György munkájára 34 millió forinttól, míg Ziffer Sándor önarcképére 10 millió forinttól lehetett licitálni a galéria téli árverésén.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
22-es csapdája
2018. február 06. 10:00
A kép a Rockyvá vert George Michaelt ábrázolja??
VakzKommondor
2018. február 05. 22:08
Hogy hogy? Visszaadta a habony?
yanoo
2018. február 05. 18:57
Ziffer az egyik kedvenc festőm a nagybányai " kismesterek" közül, Perlott Csaba Vilmossal és a nagyon fiatalon elhunyt Maticska Jenővel együtt. Örülök, hogy a Nemzeti Galéria bővíti az egyébként is impozáns gyűjteményt.
koronaszepe
2018. február 05. 17:08
Először, istenemre mondom, azt hittem, hogy Habony portré...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!