Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szijjártó: Kétmilliárd forintos beruházásba kezdenek Pécsett

2018. február 05. 12:59

Kutatási és fejlesztési központot alapít a dán Foss vállalat Pécsett – közölte Szijjártó Péter hétfőn.

2018. február 05. 12:59

Kétmilliárd forintos beruházással kutatási és fejlesztési központot hoz létre a dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat Pécsett, ahol egy kétezer négyzetméteres épületben 88 magasan kvalifikált munkavállaló foglalkoztatását tervezik – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten hétfőn. 

A kormány a beruházáshoz 772,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.  A gyártási kapacitások fejlesztésével szemben mára már az innováció jelenti a versenyképességet – mutatott rá Szijjártó Péter utalva arra, hogy ezért is támogatja a kormány az élelmiszerbiztonság fejlesztésében élen járó vállalatot.

Szijjártó Péter kifejtette: miután a munkanélküliség 3,7-3-8 százalékra csökkent, ami megfelel a teljes foglalkoztatásnak, a kabinet a munkahelyek hozzáadott értékére és színvonalára koncentrál. A dán cég beruházása kiválóan illeszkedik az új magyar gazdasági irányvonalhoz – mutatott rá a tárcavezető. Ismertette, tavaly az első 11 hónapban 19 százalékkal magasabb volt a Dániába irányuló magyar kivitel, mint egy évvel korábban. Szerinte az eddig rendelkezésre álló adatok alapján már kijelenthető, hogy 2017-ben a magyar export újabb történelmi rekordot döntött. 

Csizi Péter, a Fidesz pécsi országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a XXI. században a kitörést a technológia és a fejlesztés biztosítja. A politikus tájékoztatott, hogy a dán vállalat a Pécsi Tudományegyetemmel szorosan együtt kíván működni, munkalehetőséget biztosítana az ott végzett fiatalok számára. Niels Degn, a Foss kutatási és fejlesztési alelnöke elmondta, hogy a vállalat a megfelelő szakmai kompetenciák megléte mellett a kormány és a pécsi egyetem pozitív hozzáállása miatt választotta Magyarországot. A vállalat családi tulajdonban van, hosszú távra terveznek – fűzte hozzá.

A Foss 1956-ban alakult Dániában; a vállalat a fejlesztési és gyártási tevékenységét a skandináv ország mellett Kínában és Magyarországon végzi. A világkereskedelemben forgalmazott gabona 80 százalékát, az összes tej 85 százalékát a cég által kidolgozott módszerrel tesztelik. A cég két évvel ezelőtt felvásárolta a Soft Flow nevű Pécsen működő biotechnológiai társaságot, a hétfőn bejelentett befektetést ezen keresztül hajtja végre.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. február 05. 19:31
A beruházás költségeinek a 38,6%-át a magyar adófizetők állják.
Akitlosz
2018. február 05. 19:26
Cserében persze magyar cégek nem alapítanak semmit Dániában.
Akitlosz
2018. február 05. 19:25
A munkanélküliség ugyan nem felel meg a teljes foglalkoztatottságnak.
kizökkentidő
2018. február 05. 15:58
Azért a békeidöben a saját városukat nyakig eladósító polgármesterekre ki kellene szabni valami büntetést. Mondjuk végleg elzavarni. Ezt próbálja semmissé, meg nem történtté tenni a kormány azzal, hogy tömi pénzzel Pécset.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!