Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Ne múljék el nap munka nélkül

2018. február 05. 07:48

Az elhanyagolt vidék idegen a mai politikusok előtt, a fideszesek ismerik a legkevésbé. Interjú.

2018. február 05. 07:48
Bálint György
HVG

„Felbátorodott a bálintgazdaságtól, hogy elszegődött politikusnak?

Érdeklődtem a közélet iránt, de az elveim inkább filozófiaiak, semmint politikaiak voltak. A humanizmust és a demokráciát tartom az egyén és a társadalom életében a legfontosabbnak. A rendszerváltás után több párt hívott a soraiba. Nemet mondtam, amíg az SZDSZ meg nem keresett. Azt hiszem, tisztességgel elláttam a képviselői munkámat. A ciklus közepén a pártelnök mindegyikünkkel elbeszélgetett. Mondtam, azért jöttem ide, hogy a mezőgazdaság ügyeiben próbáljak segíteni, de erre nincs módom. Kuncze Gábor, akivel azóta is jó viszonyban vagyok, magyarázta, hogy ez a kis párt csak a legfontosabb ügyekkel tud foglalkozni. Én úgy éreztem, nincs ezek között a mezőgazdaság. Kitöltöttem a ciklust, de többet nem jelöltettem magam.

Milyen értelemben lógott ki a politikusok közül?

Nem tudok nagy kompromisszumokat tenni. SZDSZ-esként is folyton nyaggattam a párt vezetőit, hogy vidékre kell menni, hiszen a magyar lakosság hatvan százaléka ott él. Kétségbeesetten látom, ha vidéken járok, hogy a volt háztáji gazdaságok nem léteznek, a sertésólban nincsen disznó, és a tehénistállóban autó áll. Az állatorvos páciensei kutyák, macskák, papagájok. Az ötszobás házakban csak a konyhát fűtik, és két öreg ül a sparhelt mellett. Az elhanyagolt vidék idegen a mai politikusok előtt, a fideszesek ismerik a legkevésbé.

Visszafordítható a vidék hanyatlása, elnéptelenedése?

Óriási hiba volt olyan körülményeket teremteni, hogy az orvosok, a pedagógusok, az agrárszakemberek, a mérnökök elmenjenek innét. De még a nem jól kereső foglalkozásúak is, mert inkább tányért mosogatnak külföldön. Nem lett volna szabad a társadalom gondolatmenetébe beszivárogtatni, hogy ez határokkal szigorúan körülvett ország, amely csak a saját életét, identitását fogadja el. Nem lehet elszigetelni ma már egyetlen országot sem.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2018. február 06. 14:41
Bálint elvtárs! Ugyan sorolja már fel,hogy pártja az Szdsz mit tett a vidék érdekében! Érdeklődve várom!!
rendszergazda
2018. február 06. 14:07
Ez a vén geci mit akar még!
annamanna
2018. február 06. 06:50
„Négyéves koromban kézen fogott az apám, kivitt a szántóföldre, és tanítgatott a mezőgazdaságnál tágabb értelmű dolgokra. Még mindig rá gondolok, ha valami dilemmám van, hogy ő vajon hogyan oldaná meg” – mondja az ország 98 éves Bálint gazdája. Nem tudok elképzelni ennél KONZERVATÍVABB szellemű gondolkodást, családszemléletet, ami maximálisan a pater familias iránti tiszteletre épül. Igazán csodálkozom a hozzászólókon, hogy nem látják ebben az emberben azokat az értékeket, amiket egyébként keresnek a világban. Hol van ebből az emberből a tekintély elleni lázadás, a család megvetése? Azt mondja, számára a kenyér szent, egy karéj kenyeret sem dobna a kukába és így tovább. Egy tőrőlmetszett konzervatív, mi nem látszik ebből? Pulija van, szőlője és gyümölcsfái, dédunokája és 98 munkával teli év a háta mögött.Nem borítja fel a társadalmi rendet, nem írja át a törvényeket, nem beszél bántóan, lenézően, kirekesztően, nem pimaszkodik, kivette a részét a háborúból, elvesztette a családi vagyont, megpróbálta túlélni a 20. sz-ot, ahogyan bárki más. Mi derült ki róla? Hogy ávós volt, besúgó, tartótiszt? Vagy hogy a privatizáción óriási latifundiumot nyert, ahol román rabszolgák dolgoznak? Hogy kisfiúkkal fajtalankodott? Vagy mi?
Peter8811
2018. február 06. 06:11
Bokros Lalyos ezt úgy fogalmazta meg: Ne múljon el nap magyar nyugdíjajas kimúlása nélkül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!