A Fidesz-KDNP a „Stop Soros” mielőbbi parlamenti beterjesztését kéri a kormánytól

2018. február 04. 13:29

Megálljt kell parancsolni a bevándorlást szervezőknek és az azt finanszírozóknak – jelentette ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnap.

2018. február 04. 13:29

A Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, hogy mielőbb, még februárban terjessze az Országgyűlés elé a „Stop Soros” törvénytervezetet – mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnap az MTI-nek.

„A napokban megbizonyosodhattunk arról, hogy a Stop Soros törvényjavaslatot minél hamarabb el kell fogadnia a parlamentnek, megálljt kell parancsolni a bevándorlást szervezőknek és az azt finanszírozóknak, mert ezek tovább akarják növelni a befolyásukat” – fogalmazott a politikus.

Kifejtette: az elmúlt napokban Soros György zárt ajtók mögött tárgyalt az Európai Unió vezetőivel, és az Európai Parlament is megkezdte az ENSZ migránscsomagjának a tárgyalását. Hollik István szerint ezeknek az iránya teljesen egyértelmű: legalizálni akarják a bevándorlást, el akarják mosni a legális és az illegális bevándorlás közötti határvonalakat, alapvető joggá akarják tenni a migrációt.

A brüsszeli vitában is azt lehetett hallani – folytatta –, hogy ők a migrációra alapvetően jó dologként tekintenek, ahogyan az ENSZ „migrációs paktuma” is fogalmaz: „kölcsönös és komplex kapcsolat van az országok fejlődése és a migráció között”, vagyis azt állítják, a bevándorlás jó az ENSZ tagállamainak. Létre akarják hozni például a „klímamenekült” kategóriát, ami önmagában tízmilliós nagyságrendben növelné az Európát elárasztó migránsok számát – mondta a KDNP-s képviselő.

Úgy fogalmazott: Brüsszel, az ENSZ még több befolyást akar adni a Soros-féle NGO-knak, amelyek mindenféle módon segítik és szervezik a bevándorlást. Magyarország azonban nem akar bevándorlóország lenni, ezért kéri a Fidesz-KDNP a „Stop Soros” mihamarabbi parlamenti beterjesztését – közölte.

A kormánypártok célja egyértelmű: a bevándorlást szervező, ezzel a magyarok akarata ellen dolgozó szervezetek munkáját átláthatóvá kell tenni, és jogállami keretek között, de megnehezíteni – mondta Hollik István.

(MTI)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peninsulavaldes
2018. február 04. 22:31
Büszke vagyok arra,hogy a kormány komolyan veszi a feladatát
Mbear
2018. február 04. 21:16
Ezt a szerencsétlen díszfaszt gondolom csak ezért tarják, lett hajbeültetés meg lencse is, csak nyomja 0-24 ben. Szánalmas AF.
realista
2018. február 04. 17:39
Kapuzárási pánik van a Fidesznél, hogy ennyire beindult a néphülyítés. Aggodalmuk jogos, mivel az utóbbi időben kampányukat már teljesen a hülyékre alapozták, esetleg attól félnek, hogy valószínűleg mégsincs annyi hülye, mint ahány embert annak néztek.
KannibálTatárÚr
2018. február 04. 16:10
..."a magyarok akarata ellen dolgozó szervezetek munkáját átláthatóvá kell tenni, és jogállami keretek között, de megnehezíteni"... Nem megnehezíteni kell, hanem BETILTANI!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!