Menekültek, migránsok, tisztesség

2018. február 03. 09:31

Vona Törökországban Allah dicsőségére egyesítette a turáni népeket, majd szépen bevezette őket a Spinoza Házba, ahol Attila unokájaként elaludt egy macskán, és azt álmodta, hogy ő tulajdonképpen egy turáni rabbi, aki kelet felé indulva, az iszlám fényét követve kivezeti népét az EU globalista sötétségéből

2018. február 03. 09:31
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Idők

„1. Itt a kampány. Az ellenzék helyzete nagyjából reménytelen. Érvényes mondanivalójuk életről, hazáról, világról, emberről hosszú évek óta nincsen, tehetségtelen, ostoba, aljas senkik, akik leginkább egymást utálják, no és persze mindent, ami normális, emberi, hagyományos, érvényes, nem gender és nem ótvaros deviancia.

(...)

4. Idehaza a szegény terhelt liberáli­saink, akik minden bokor mögött találnak egy nácit, akik szerint tulajdonképpen az egész rajtuk kívüli világ náci, és az élet valójában csak átmenet két Auschwitz között, szóval ezek a szegény betegek hirtelen rádöbbentek, hogy Vona és a Jobbik tök oké.

5. Vona Törökországban Allah dicsőségére egyesítette a turáni népeket, majd szépen bevezette őket a Spinoza Házba, ahol Attila unokájaként elaludt egy macskán, és azt álmodta, hogy ő tulajdonképpen egy turáni rabbi, aki kelet felé indulva, az iszlám fényét követve kivezeti népét az EU globalista sötétségéből, és éppen elég ­ideig megy kelet felé, hogy az út végén visszatérjen nyugatra, és megpihenjen az EU kebelében, mint Ábraháméban, egyszersmind bizonyítván azt is, hogy a föld gömbölyű, ő maga pedig egy négyéves ovis, aki egy nagy és őszinte szerepjátékként éli meg az életet. A párt alsóbbrendű famulusai most azon dolgoznak lázasan, nehogy Vona megnézze a Trónok harcát, mert akkor a jövő héten egy sárkány hátán fog berepülni a Spinoza Házba vagy a CEU genderszakára, akkor viszont át kell majd alakítani a kapukat, és az nagyon sokba fog kerülni, nem biztos, hogy a Lajos kifizeti. Éppen elég sokba került már, hogy a Vona karjára varratott turult átalakítsák egy szépen stilizált, Lukács-háton lovagló Heller Ágnessé.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2018. február 04. 11:09
Viccelődni teccik a professzorúrnak?
Mindjárt
2018. február 03. 18:32
Te Bayer, mit szól ehhez a mostani cigány gazdád? 5. Együttélés (2013) A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.
mokány
2018. február 03. 15:06
"az ellenzék helyzete nagyjából reménytelen." 2002-ben fél millió, se addig-és azóta se, szavazót vitt el szavazni az ellenzék. Nagyon sok , egyébként Fideszes újrázást váró, otthon maradt, vagy Centrumra, Miépre szavazott, többen mint a hiányzó 40000 (negyvenezer) listás szavazat.
2006erlelo
2018. február 03. 14:40
Tudom, hogy valakiknek ez a cikk fáj, de ez egyike a legjobbaknak Zsolt munkái közül.A rá jellemző, szerintem jogos indulat semmit nem ront rajta.Egyszerűen jó, találó, cáfolhatatlan, és tényállítás.Sajnos, nincs vállalható ellenzék.Ami van, az erősen dolgozik a harmadik kétharmadért.Rájuk- szavazok-mármint a jelenlegiekre-, és szavaztam is immár sok alkalommal, mégis azt mondom, nem sírok, ha csak abszolút többséggel győznek.Ha esetleg soraimmal néhányaknál horgas indulatokat keltené, jelezném, hogy ez kicsit sem érdekel.Majd megszokják.Ápr 8 most sem a kedvenc dátumuk lesz.Adig is, meg utána is; hajrá, Zsolt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!